„Az emberben hiszek” – interjú Pálfi Annával, a Csillagszálló főszerkesztőjével

A Nemzetközi Könyvfesztiválon árulták a Csillagszálló című irodalmi lapot, amely egyszerre szolgál irodalmi és szociális célokat. Például visszavezetni a hajléktalanokat a munkába, de 2011-ben ki lettek tiltva az aluljárókból.

„Az emberben hiszek”

Interjú Pálfi Annával, a Csillagszálló főszerkesztőjével

Mi a Csillagszálló? Hogyan jött létre?

A Csillagszálló egy lap, amely 2006-ben indult az útjára, az Oltalom Karitatív Egyesület adja ki, azzal a nem titkolt céllal, hogy a hajléktalanokon segítsen. Nem mellesleg hajléktalanok árusítják. A folyóiratot egyébként ismert írók, költők, újságírók írják.

Kapnak honoráriumot a szerzők?

Igen, aki elfogadja. Van, aki ingyen ír nekünk, de ezt abszolút szerzője válogatja. Visszatérve a hajléktalanokra, úgy segít nekik ez a lap, hogy általa eleve egy másfajta kommunikációs szituációba kerülnek az aluljáróban: nem koldulnak, hanem egy tartalmas, értékes, kulturális terméket árusítanak. Ezért aztán nincs az az alá-fölérendeltség az adakozásban. Nem is adakozás történik, hanem egy adás-vétel.

Önfenntartó ez a lap? Példányonként 200-300 forintból sikerül megtartani ezt a vállalkozást?

Abból abszolút nem. Igyekszünk több pénzt megpályázni hozzá, ez hol sikerrel jár, hol nem. Illetve maga a kiadó, az Oltalom Karitatív Egyesület jelentősen támogatja a lapot.

Tehát kiadó, pályázati pénzek. És a magánadományok?

Így van.

Budapestiek számára elsősorban például a Deák tér aluljárójából volt ismert a Csillagszálló, amit ott régóta hajléktalanok árultak. Az utóbbi időben azonban ez megszűnt. Mi történt?

Évről-évről volt egyfajta rendszer vagy rutin, ahogyan megújíthattuk a kérelmünket a Fővárosi Önkormányzatnál a közterület használatát illetően és így négy aluljáróban árusíthattuk a lapot. Ezt az engedélyünket a 2011-es évre nem újította meg az új fővárosi vezetés, azt a kommentárt fűzték hozzá az ott dolgozó kollégák, hogy az új „aluljáró-program” – ami, ugye, arról híresült el, hogy az aluljárót vissza akarják adni az eredeti funkciójának – az nem tűri el az aluljáróban történő árusítást.

Milyen lehetőségek vannak még a terjesztésre?

A Fővárosban közterületi terjesztésre nincs lehetőségünk, amit nagyon fájlalunk. Egy dolog, hogy az Írók Boltja és néhány nagyobb vidéki könyvesbolt befogadta a lapot és terjesztik is, de az alapeszme az volt, hogy ebben hajléktalanok működjenek közre. A vidéki közterületi terjesztésre próbálunk ráerősíteni, illetve olyan árusító helyeken gondolkodunk, amelyek a fővárosban vannak, de nem számítanak közterületnek.

Láttuk, hogy tematikus számokat adtok ki évek óta. Hogyan áll össze egy lapszám?

A kortárs szerzők nagyon jól ismerik, a tematikát pedig mindig a szerkesztőség határozza meg, és általában bekérünk írásokat. Így aztán a Csillagszálló oldalain olvashatók nagyobbrészt kifejezetten nekünk íródtak, nem másodközlések.

Tisztázzuk, hogy miért is jó ez a hajléktalanoknak?

A hajléktalan terjesztők minden egyes eladott példány után a lapár felét megkapják. A hajléktalanokat egy idő után, mondjuk, ha már fél évnél tovább vannak kint az utcán, nem nagyon lehet visszahívni a munkába. Ami miatt ez a lap jó volt nekik, hogy naponta kellett döntést hozniuk, mennek-e dolgozni vagy sem. Ők jelentkeztek a szociális munkásnál, hogy szeretnének ezzel a lappal kimenni, nem kellett értük előre fizetniük, – mert úgy hallom, hogy más hasonló lapoknál ez viszont így megy –, aztán este visszatértek és elszámoltak a bevétellel, amelynek a felét megkapták. Tehát naponta hozhattak döntést, hogy dolgozni akarnak-e vagy sem, amit egy normál munkahelyen nyilván nem tehettek volna meg.

Mennyire fontos egy művészeti és szociális vállalkozásnál a hit?

A szerzőinktől nem kérdezzük meg, hogy hisznek-e vagy sem.

Nem a szerzőitek, szerkesztőitek számára, hanem neked?

Ha az én hithez való viszonyomat feszegetjük, akkor mindenképpen motorja a történetnek, de egy nagyon sajátos vetületben, mert én az emberben hiszek.

Készítette Boldog Zoltán és Weiner Sennyey Tibor