Ugrás a tartalomra

Kosztolányi-titkok – Beszélgetés Bíró-Balogh Tamással

A Kosztolányi-levelezés kritikai kiadásának sajtó alá rendezőjét kérdeztük az eddig feledésre ítélt publicisztikai írásokról, a kutatás új eredményeiről és a 21. századi műhelymunkáról. – Boldog Zoltán interjúja

 

 

 

 

Kosztolányi-titkok

 

– Beszélgetés Bíró-Balogh Tamással

 

Hogyan változott a Kosztolányi-kép a rendszerváltás óta mind a köztudatban, mind tudományos téren?

Azt hiszem, hogy nem nagyon. Kosztolányi értékelése leginkább a rendszerváltás előtt mutatott gyökeres változásokat, sokáig tiltott szerző volt, később pedig kötelező olvasmány lett belőle. A középiskolai oktatás szerves részét képezi mind a mai napig, onnantól kezdve, ahogy elnyerte a Nyugat-korszakbeli kánon csúcsán pozícióját. Egyszerre volt nagyon jó költő és prózaíró, aki tartósan a Nyugat élvonalához tartozott, bár az jól érzékelhető, hogy a rendszerváltásig költőként, utána prózaíróként értékelték elsősorban. Most is a kisepikáját tartják frissnek és aktuálisnak, leginkább persze az Esti Kornélt.

De előkerültek olyan publicisztikai írások, amelyek akár jelentősen is érinthetnék ezt a képet.

Mindig is fognak előkerülni. Óvatos becslések szerint kb. 3000 cikkét nem ismerjük. Akár még azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy ha ennyi írást nem ismerünk egy embertől, akkor hogyan lehet róla képet alkotni, sőt bármit mondani, állítani. Van egy nagyon paradigmatikus időszak Kosztolányi munkásságában 1919 és 1921 között, amikor egy szélsőjobboldali politikai napilap munkatársa volt. Nyilvánvaló és részben bizonyítható, hogy jóval többet dolgozott és írt ide, mint amennyi a ma ismert, névvel jelzett cikkeinek a száma. Alapos szűrőn kell átfésülni a névtelen publikációkat. Változhat a Kosztolányi-kép, de nagy valószínűséggel mégsem fog.

Miért nem foglalkoztak eddig Kosztolányi publicisztikájával?

Korábban ezt az időszakot erősen próbálták mentegetni. Elég, ha megnézed Kiss Ferenc monográfiáját 1979-ből (Az érett Kosztolányi). Egy olyan védőbeszédet mond mellette, ahol próbálja filológiai alapra helyezni azt a saját morális megközelítését, hogy Kosztolányi eleve nem írhatott ilyeneket. Dehogynem! Korábban volt egy kvázi politikai kód, ami miatt nem foglalkoztak ezzel, manapság inkább poétikai megfontolások mondatják ezt. Nem illik bele a képbe. Holott autográf levelezés bizonyítja, hogy antiszemita cikkeket írt, tehát ez megkérdőjelezhetetlen, még a szakma legismertebb képviselői számára is.

Kosztolányi antiszemita volt?

Nehéz kérdés, mert az antiszemitizmus fogalmát is tisztázni kellene hozzá. Az tény, hogy amivel én foglalkozom, például a levelezéssel és életrajzi tényekkel, abból jól látszik, hogy fiatal korában otthon, Szabadkán olyan szociológiailag jól körberajzolható térben nőtt fel, amelyben erősek voltak az antiszemita hangok. Csáth Géza gyermekkori naplóiban is elég sok antiszemita megjegyzés található, melyek egy része ráadásul Kosztolányihoz kapcsolódik. Ezekre persze még rá lehetne fogni, hogy kamaszos szidalmazások. De 1908-ban Fülöp Lajosnak igen keresetlen szavakkal szidta azt a Nyugatot, ahol maga is dolgozott. Megvan az autográf levele, amelyben zsidó pártszövetkezetnek tartja és nevezi a Nyugatot. Később az 1919-es eseményeket követően, amikor a családjától elszakították és hat évig nem mehetett haza, mindez kapott egy olyan érzelmi megerősítést, hogy a korábbi elfojtott érzések előtörtek, s a gátak átszakadtak benne. Vannak olyan dokumentumok, autográf levelek, s nevéhez kötődő könyvek, például a Vérző Magyarország, amelyekben megjelenik a zsidó- és az idegenellenesség. De azt természetesen nem lehet mondani, hogy Kosztolányi élete végéig antiszemita volt, és azt sem, hogy úgy volt antiszemita, mint egy 30-as, 40-es évekbeli fasiszta politikus. Ráadásul aktív politikai újságíró időszakában sem általánosított, és soha nem a zsidóságot, hanem annak konkrét tagjait, illetve kisebb csoportjait bírálta. Ugyanakkor felesége és barátainak jó része zsidó származású volt, akik közül Füst Milán ezután évekig nem állt szóba vele, de később megbékélt, miképp Somlyó Zoltán is; hiszen élete végén Kosztolányi elfordult korábbi nézeteitől.

Hogyan teszed helyre magadban azt, hogy miközben Kosztolányi kiváló író volt, ilyen nézeteket vallott?

Heideggert is helyre teszi az ember. Nehéz ezt belátni, de egy személyiség így alkot egy egészet. Ráadásul Kosztolányinak ez az időszaka erőteljes hatással van későbbi műveire. Gyakorlatilag az, hogy a kései prózája annyira szerethető és értékelhető, innen eredeztethető.

A publicisztika nélkül nem válhatott volna ilyen színvonalas prózaíróvá?

Semmiképp.

Most éppen a Kosztolányi-levelezést rendezed sajtó alá, ami a kritikai kiadás sorozatának újabb állomása lesz. Milyen újdonságokat tartogat ez a vállalkozás?

Egy olyan kötet készül, ami oda-vissza levezést közöl, tehát bemutatja az írott és a kapott missziliszeket is. Az egész úgy képzelhető el, mint egy dialógus, tehát a kérdések és válaszok nemcsak kiegészítik, hanem feltételezik is egymást. Az olyan kiadványok, amelyek csak Kosztolányi leveleit publikálták, mindenféleképpen hiányosak, ezt nem is kell túlságosan magyarázni.  A most kiadandó levelezésnek a mennyisége ebből adódóan rendkívül megnőtt. Emellett a Réz Pál-féle, 1996-ban megjelent gyűjtemény óta eltelt másfél évtizedben kb. 200 Kosztolányi által írt levéllel ismerünk többet. Voltak korábbi kiadások, ahol politikai okok miatt cenzúrázva tettek közzé egy-egy levelet. A kritikai kiadás arra jó, hogy mindent kézirat alapján elemzünk, és a jegyzetek, a feltárt újabb vonatkozások fogják árnyalni és pontosítani az eddigi Kosztolányi-képet.

Internetes kiadása lesz-e ennek a vállalkozásnak?

Úgy tudom, hogy tervezik, sőt, már van, ami elérhető a www.kosztolanyioldal.hu címen, a betegségének és a halálának a dokumentumai elég régen megtalálhatók itt. Arany Zsuzsanna munkája, már nyomtatásban is megjelent ez a kötet. Az Édes Anna kritikai kiadásának egy korábbi változata szintén fent van évek óta, ez Veres András munkája. A tavalyi év végén nyomtatásban is megjelent.

Legmerészebb számítások szerint mikor várhatjuk a levelezés a kiadását?

Folyamatosan szállítom az anyagot a lektoroknak, idén meg kell jelennie az első kötetnek. A Réz Pál-féle kiadás 1400 levelet tartalmaz, most járunk közel 3000-nél, tehát itt elég nagy bővülés várható, több kötetből fog állni. Az első kötet csak a korai éveket tudja majd átfogni, ekkor kevesebb, de hosszabb, úgynevezett irodalmi levél született. Van például egy közel negyven oldalas Babits-levél is. Később ezek rövidülnek.

Lehet tudni, hogy kivel folytatta Kosztolányi a legintenzívebb levelezést?

A korai években, mint az közismert, a Babits–Juhász–Kosztolányi-levelezés a legjelentősebb. Ez persze kényszerű egyszerűsítés, mert a triász valójában kvartett volt, hiszen a fiatal filozófus, Zalai Béla is közéjük tartozott. Csak éppen ő korán, az első világháborúban meghalt, s így nem futhatta ki magát, ráadásul kéziratos hagyatéka is – a hozzá írott levelekkel együtt – nagy valószínűséggel megsemmisült. Kosztolányi fiatal kori kapcsolathálózatában az egyik legerősebb kapocs – rajtuk kívül – Csáth Géza. Kettejük viszonyát némiképp majd át lehet értékelni a levelezés alapján, mert nem egy fontosnak tetsző levél előkerült. Később Kosztolányi a legtöbb levelet a feleségének írta, elég gyakran voltak távol egymástól a felesége gyógykezelése és Kosztolányi utazásai miatt. Sokat levelezett vidéki kiadóival, a békéscsabai Tevan Andorral és a gyomai Kner Imrével. Viszonylag sokat ír Füst Milánnak és egy időben Balla Ignácnak. Ugyanakkor Karinthyval vagy Osváttal például gyakorlatilag nem érintkezett írásban, mert sűrűn találkoztak. Az irodalmi kapcsolathálózat azonban az idővel változik, Juhásztól, Babitstól elhidegült, Zalai, Csáth meghalt, Knerrel és Tevannal a szakmai kapcsolat a 20-as években véget ért. Nincs még Kosztolányi-életrajzunk, vagyis egy részletes, nagy, életrajzi adatokra épülő monográfia. A levelezés majd ehhez is jó alapot fog nyújtani.

Hogyan jutottál el ennyi Kosztolányi-levélhez?

Legalább egy évtizede foglalkozom a gyűjtőmunkával. A levelezés nagy része közgyűjteményben található, a hagyatékot őrző MTA Könyvtárának Kézirattárában, az Országos Széchényi Könyvtárban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Viszont még a hagyaték közgyűjteménybe kerülése előtt számos darab külön utakra indult, s az idők folyamán más intézményekhez és magángyűjtőkhöz került. Így például a szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténeti gyűjteménye is őriz Kosztolányi-levelet. Nekem is van, más gyűjtőknek is van. Ez utóbbiakat a legnehezebb földeríteni.

Hány Kosztolányi leveled van? Mennyit vallasz be?

Személy szerint nekem egy Kosztolányi-levelem van, ezért egyet vallok be. Magángyűjtőktől beszerzett fotómásolatom viszont sok van. Nekem minden kéziratot látnom kellene a kritikai kiadás miatt, de vannak magángyűjtők, kéziratgyűjtők, akik elzárkóznak a segítség elől. Mások viszont szívesen együttműködnek. Nyilvánvaló – és ezt ki kell mondani –, hogy a Kosztolányi-levelezés, sajnos, nem lesz teljes egészében megismerhető.

Nagyon érdekes műhelymunkát folytatsz Kosztolányi kapcsán, hiszen egy olyan közösség is tud segíteni, akik az ismerőseidből állnak és bizonyára nagyon sok filológus is beletartozik ebbe a körbe. A Facebook-üzenőfalra gondolok.

Sokszor hisz az ember a régi közmondásoknak: több szem többet lát. Magyarországon, de a világon sincs olyan tudós, aki mindent tud. Így én nem szégyellek kérdezni. A Kosztolányi-levelezésben minden utalásnak utána kell menni, ami vagy képzőművészekre, vagy zenére utal. Ezekben nem vagyok járatos. Ha már létezik egy olyan közösségi fórum, ahol nagyon sok szakavatott barátom lehet, akár online is, akkor nyilvánvalóan fel fogom tenni a kérdést, hátha válaszolnak. A kapott válaszokat később természetesen ellenőrzöm, és majdan a „Facebook-os” segítőimnek is köszönetet fogok mondani.

Érdekes ötlet a tudományos munkában.

Régebben is így működött, csak akkor más volt a fórum.

Kávéházban beszélték meg ezeket?

Vagy levélben. Régebben is készültek levelezéseknek kritikai kiadásai. Biztos vagyok benne, hogy a sajtó alá rendező ott is többeket körbekérdezett egy adott problémáról. Annyiban lógok ki a Kosztolányi-munkacsoport tagjai közül, hogy vidéki vagyok. A többiek legalább az Intézetben (a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete – a szerk.) vagy egyetemen össze tudnak ülni, meg tudják kérdezni egymást.

Van-e még valami más a tarsolyodban?

A filológiai kutatásoknak mindig vannak hozadékai, apróbb közlemények, amelyek rögzítenek egy-egy tényt. Nem régen pl. előkerült egy Pardon-cikknek a kézirata, amit történetesen nem Kosztolányi írt. Korábban említettem, hogy hiányzik a nagy életrajz, a monográfia, amely klasszikus, nagy költőinknek, íróinknak kijár. Tervezgetek, készülgetek erre, és jelenleg a megírásnak abban a szakaszában vagyok, hogy amit tudok, azt megírom, amiről nem tudok biztosan, abba nem megyek bele, nehogy az elődeim sorsára jussak. Amikor majd a Kosztolányi-levelezés készen lesz, akkor rendelkezem egy kézzel fogható empirikus tudásanyaggal. Ebből jó fokon el lehet majd kezdeni az előtanulmányokat, de az egészen még nagyon sokat kell dolgozni. És kell hozzá egy teljes kritikai kiadás.

Készítette: Boldog Zoltán

Technikai munkatárs: Benke Boglárka

 

A leadben található, Bíró-Balogh Tamásról készült kép Nagy Zopán munkája, az interjúban található pedig Darvasi Ferencé.

 

Kosztolányihoz kapcsolódó írások lapunkban.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.