Jelige: Saci – Játszma
Megvoltak a kedvenc elméletei, amiket beleszőtt az egyébként száraz tananyagba. Szerette bizonyítani, hogy az élet kiszámítható, és nincsenek véletlenek. Úgy érezte, kézben tartja a sorsát.
Játszma
Vali egyedül élt budai lakásában. Nem panaszkodhatott. Az egyetemen statisztikát tanított, a tanítványai szerették. Nem csak a számok közötti összefüggésekről beszélt nekik, hanem az élet dolgairól is.
Megvoltak a kedvenc elméletei, amiket beleszőtt az egyébként száraz tananyagba. Szerette bizonyítani, hogy az élet kiszámítható, és nincsenek véletlenek. Úgy érezte, kézben tartja a sorsát.
Néha fájt a feje és a tévéreklámok hatására fájdalomcsillapítót kezdett szedni. Mikor az első gyógyszeres dobozt felnyitotta, a használati utasítástól nem fért hozzá a tartalmához. Kicsit bosszankodva zárta vissza a dobozt, és nyitotta ki a másik oldalán.
Aztán feltűnt neki, hogy mindig ugyanez történik. Egyre jobban idegesítette a dolog. Minden doboznyitással kihívta maga ellen a sorsot. És mindig a sors nyert.
Vali táblázatokat készített és stratégiákat gyártott, majd rákapott a szerencsejátékokra. Már nem járt be az egyetemre, a diákjai olcsó kocsmákban látták játékautomatákon játszani. Azután végleg eltűnt, a pletykák szerint külföldre szökött az adósságai elől.
Mikor ismét felbukkant Pesten, egy monacói kaszinóbáró elvált felesége volt. Jelentős összeget adományozott az egyetemnek. Vett egy budai lakást, és soha nem szedett gyógyszereket.