Egész heti munka után most úszó edzésről jött, kicsit elfáradt. Ledűlt a sezlonra pihenni és elnyomta az álom. Én vigyáztam a csendet és biztos voltam abban, hogy ilyen meleg otthonra vágyom idős koromra.

A CSERÉPKÁLYHA

Az előszoba mindig nagyon hideg volt. Mikor bejöttem a nagykapun, már tudtam, hogy be kell fűteni a szobában. Vártam őt, de aggasztott, hogy a háziak még nincsenek itthon és az udvar többi lakói megszólnak, ha egyedül fogadom az évfolyamtársamat. Vágytam rá, hogy egy kicsit egymás közelében lehessünk, de megérinteni nem akartam és nem is mertem volna. Beszélgetésre se készültünk. Elég a tudat, hogy létezik a másik és részesei lehetünk egymás hétköznapjainak. Bekészítettem a tűzifát a vajszínű cserépkályha elé. Természetesnek tűnt, hogy ahogy megjött, átvette tőlem a tennivalót a tűzgyújtás körül. Néztem szép kezét, gyakorlott mozdulatait és örömét, hogy táncolnak a lángok és átmelegítik a kályha cserepeit. Egész heti munka után most úszó edzésről jött, kicsit elfáradt. Ledűlt a sezlonra pihenni és elnyomta az álom. Én vigyáztam a csendet és biztos voltam abban, hogy ilyen meleg otthonra vágyom idős koromra. A valóság elillant, mint az égő fa illata. Csak a vers szépsége maradt meg emlékeimben, ami akkor villant eszembe:
Hajad leng deresen
De áldás ősz fejedre
John Anderson, szívem.