Jelige: jelige

 

nem akar látni nagytata
se hallani ma híradást
pihenjen el a tramtata-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”

 

 

 

 

kis magyar altató(k)
 

 

1
 

 

lehúnyja ég szemét a szép
lehúnyja ház szemét a váz
vers-teknőben pihen a pép-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

bőrünk alatt lohad az ér
szunnyadozik a dobogás
szívünkben látsd alszik a vér-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

a ,,honfibú” is aluszik
s míg szendereg az áltatás
álmunkban nyalnak a nyuszik-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

álmorálért szabott a bér
nyugton alszik sok kisdudás
álmukban fénylik a babér-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

a megváltás is aluszik
s a tudatban a hasadás
a versek lásd alamuszik-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

bóbiskol már az öntudat
alszik a versben a varázs
az új(j) látsd sehová mutat-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

reggelre szemed megdagad
majd kisül...mint a jókalács
látod anyuka megtagad-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

2
 

 

lehúnyta sok szemét a nép
lehúnyta vak szemét a máz
szemet húnyt falon is a kép-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

nem akar látni nagytata
se hallani ma híradást
pihenjen el a tramtata-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

a józanész is aluszik
és célhoz ér az áltatás
a toll ha picit hazudik-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

szánkból a nyelvünk kidagad
csípi globalizált darázs
neked mesél(t) a kirakat-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

lásd a festék is aluszik
álmában pemzli hahotáz
jól lefestette anyucit-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

alszik a lelkiismeret
szunnyadozik a pirulás
ne lásd ezt húnyd le kis szemed-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

jer gyűljünk az álom köré
úgy mint az ember sírt ha ás
s csak nem tudja hogy épp övé-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

reggel a zsivaly újrakél
aludj hacsak egy szusszanást
holnap az ember újra fél-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

lehúnyja rét szemét a szép
lehúnyja ószemét a láz
duma alatt alszik a csép-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

elcsitult lásd a cséphadar
lazít kicsit a kiscsalász
fejet hajtott a mélymagyar-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

lásd aluszik az értelem
a szívekben a szakadás
vereséged most vértelen-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

a szeretet is tétovább
csak kerülgeti a hazát
tudat ma nem hasad tovább-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

áldozat lettél ostoba
baj tengerén a csobbanás
anyuka kicsit mostoha-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

jóhalált aki kihalász
te leszel majd a kishalász
szunnyad benned a tiszta láz-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”
 

 

léprecsalt lettél s te a lép
valamit majdcsak kitalálsz
csikóhalként nyerít a lét-
,,aludj el szépen, kis Balázs.”

 

 

 

 

annaMAkáma

 

 

csak egyszer voltam annával
egy percig se hittem hogy örök
a tükröket bennem összetörte
valami földmélyi szél fújt tudaton túl
    a falak mögött
szilánkokban a szerelem
mint egy forró homokviharban sivatagosodtam
homok lett úrrá a természeten
recsegett a csók a számon
a gyönyörre hidegen harmatozott hiányom
feltáskásodott fiatalságom
szivárgott egyre feljebb a sunyi salétrom
    a léleknek kibérelt házon
 

XXX
 

akkor most elmesélem az annasztoryt
elmesélem bár kényelmetlen váltig szorít
de állhatott volna jól is rajtam
    lehettem volna fess gyerek
(bár az ilyen iszonyviszonyban
    én jól sohasem festhetek)
 

 

november volt nyirkos hideg
isten szolgálatos angyalaival egy-egy kis reményt csempésztetett
    néha hitet
bőrömön árvaságom gyakran átszivárgott
épp menekült voltam nyírbátorban
s a robot mellett mindenmindegységemhez
    néha kocsmákban leltem társaságot
nem volt célom csak a túlélésre koncentráltam
    mint egy rossz helyen lanadolt bozótharcos
hazátlanságom konvertáltam
 

 

egész nap galyaltuk az ázott kerti fákat
s mintha egy túli kertben titkolt messzi vágyak
fázó fényeket loptak szememre szivárványnak
meg-megcsillantak mosták pupillám hideg nedvek
ágyékomban űrbéli tüzek didregtek
pucér csigák csámcsogták a szavakról a cicomákat
s mint ők csorgatták mindenre a nyálat
estére gusztustalanul ütött ki rajtunk is a bor nyoma
tudatunkba megfeneklett a zsibbadtságnak horgonya
 

 

vacsora után még újra bort vedeltünk
magam akkor már pizsamában
feri barátommal dallamokat kergettünk
    a mámor iramában
miközben felesége mártika kimosta kopott ruháimat
reggelig megszáradnak a fűtőtesten
s engem áthatott valami bárgyú áhitat
mert nagyon elesettek a társtalanul menekülők
mint magányos pilóták a tiltott zónákba berepülők
hát néha sóhajokat küldözgettem
    az elmúlásnak ajánlottan
az örökléttel kajánkodtam
 

 

korán lefeküdtünk
    már előbb eldöntetett hogy náluk hálok
jól lemostam magamról a tisztaságot
és hamar elaludtam lehetett valami cudar álmom
azt hiszem egy ismeretlen nővel kellett hálnom
s arra ébredtem mártika fölémhajolva költöget
(mint ahogy majd anna közönyömre sóhajokat öltöget)
    később makkomra úri fodrokat
mikor úgy éreztem kifordítottak mint egy átázott   
    kiürített liszteszsákot
kiült a csiríz tapadt mindenhez magányom
    de egy-egy kis fény is tapadt a talányon)
álombeli nőm le se vette a bugyit
    úgy döföltem
s akkor épp most tán mártika mellém bujik
a szomszéd szobában meg ott alszik feri
ha felébred nyakamat biztosan kitekeri
    nagyon megijedtem
mártika döbbent arcomat látva
jóízű kacagásba kezdett
megsejtvén hogy zavarom honnan is eredezhet
magamhoz térve a helyzetet felismervén
e furcsa állapotról mosolyom lett az elismervény
 

 

egy barátom jött értem persze álnok trükkel
(nevét ezért sem írhatnám le most gyöngybetűkkel)
hogy megérkeztek a rokonaim odaátról menjek haza
mintha lett volna nekem valaha is olyanom
mikor a hazátlanság meg sokkal inkább az oka nyom
meg hát a fogalom körvonala is meglehetősen laza
a valóságban minden annyira elmosódott
hiába nyomtatunk az otthonra is vonalkódot
ragasztunk a májas meghittségre is zárjegyet
egy óvatlan pillanatban petéiket belopták a döglegyek
valakik már a pátoszt is rég lenyulták
és mert nincs igazság
    csak a hazugságot övezi a nyúlgát
ahol régen a haza volt ott most nicsenek csak házak
és szex hőmérőjén olvassák le a szerelmi lázat
 

 

szóval barátommal ki értem jött már feléjük karikáztam
jócskán vizes gönceimben kettőnk helyett fáztam
mikor tudtomra adta
    hogy mi is a tényeknek valódi álladéka
miközben kezemre cseppengetett orromnak válladéka
hogy náluk van éppen s csak énrám vár ott az elvált anna
most bemutatnák hogy ne legyek olyan egyedül
nekem is jó lesz meg hát adjak egy kicsit magamra
 

 

igaz hogy nem voltam egy ifjú hősszerelmes werther
de azt rögtön észrevettem hogy anna sem éppen scharlotte
    de az meglehet hogy sárlik
ez már szemmel szinte nyergel
nincs menekvés így is úgy is elcipel az ágyig
elcsendesült hát a tudaton túli fegyház
és mi mustrálgattuk egymást
az arca volt csak lestrapált egy kissé
(ilyen irányú igényemet már jóval korábban
    nyilvánítottam semmissé
s persze másnak a fejében azaz okában)
de azt láttam még eléggé formás a teste
ahogy tekintetem pillanatra hajlatait is felkereste
mint turisták a város muzeumát ha már eljöttek idáig
s két bimbója is mint két farlámpa világít
formásnak tetsző mellei azért tájékoztattak megvezettek
de később kiderült a kötöszövetek
    a látszatnál azért kissé engedelmesebbek
 

 

beszélgettünk valamennyit s mivel már késő este volt
szavak vizében mártogatva a lepelről tűnni látszott a beste folt
hogy ez nem igazán igazi kacajokban kiázott
bár fehérke reményem akkoriban még virágzott
nekiindulóskodtunk hát természetesen hogy hazakísérjem annát
gondolhatta hogy fejemben épp várat építnek a hangyák
kezét sem fogtam meg útközben de azért felhívott
ne ácsorogjunk kint olyan borús van valami talán esni fog
s alig fél óra múlva az a valami már meg is esett
mert azért annyi engem is megilletett
 

 

mert menekült voltam nyírbátorban
anna asszony két gyerekkel elvált
és színészkedett is
    hogy ő nem iszik kólával kínált
épp keresett valakit maga mellé baleknek
hát didergésemmel elhált
                  akkor éjjel
éreztem a férgek majd komfortosan belaknak
anna ölén voltszerelmek vacogtak
magam sem áltattam őrült szenvedéllyel
csókjaim nyaka körül azért tisztességgel cammogtak
s ha már egy állítólagos lovas nép fia vagyok
megengedek magamnak most itt egy hasonlatot
merthogy nem volt ez valami igazi lovasroham
    inkább magányos lovaglás
két nemlét között s meghasonlás
dús tajték helyett annyi volt csak enyhe zápora
gyöngye gyöngyét elnyelhette az út pora
mint ki a semmi kies tájain kocog
jobbra-balra pillogatva keresi az indokot
de elfogadtam mégis hogy kisorsolta nékem annát
    valami égi kucséber
bár ösztönöm mint egy vallási  fanatikus éber
    volt még minden iagaztalanra korcsra
viszkettem tőle mint egy doni harcos
    ha gatyájának tetvekkel tel a korca
 

 

szóval ha előbb fáztam is már nem bántam annát
hogy lábacskaiból nem rakott ám kalangyát
    ez a drága egyszervolt kedves
épp mindegy volt neki kihez kedves
akár robinsonhoz avagy péntekhez vagy keddhez
 

 

így hát első aktusunk mit egy egyszínü kötött kardigán
    testhezállt
a lélek ekkor még kissé terpeszállt
stabilan mint egy tömött liba
    mert ha lúd a kély legyen kövér is
kicsit sem hezitált azon hogy bevarródhat a labda
    a lábak közén is
csak úgy csámcsogta a földi mannát
s mikor már kezdtem iagzán jól érezni annát
fogtam magam s éppen akkor mentem el
    anyaszült mesztelen éjnek idején
aztán kinyújtóztam anna oldalán
mint kit anya szült meztelen és csalódott ha csalt
ha kard lenne a lét vagy tangabugyi
    egyszerűen leoldanám
de azért alattomaosan lazítgatok már egy anyacsavart
 

 

aztán egy kicsit alig hogy kifújtuk egymást
olyan ügyesen tájékozódott
    épp keze ügyébe esett a szextáns
annának s véle bennem is a vér kezdett újra vezgelődni
bensőmből tápászkodott valami enyhe blődli
mert mint egy gyurmaszobor hozzáértő kis kacsók között
    formálódott az újabb gerjedelem
elémtárult valami eleven sztyeppés terjedelem
most azért kedvemre kifuthatom magam
egész testemmel vágtam neki a térnek
a kövér füvek néha arcomhoz értek
    hogy ennyire beledőltem
s egyszeriben torpant a lét levegőtlen
még keveset haladtam
de mintha a föld is megszünt volna forogni alattam
hirtelen nem tudtam miféle vész éget
mert mintha megrántanák a vészféket
a gyönyör egyszeriben leblokkolt
mint szervezet a túladagolt drogtól
döbbenten fülelt a kéj s fülelt anna is hogy vaginája
azt az ismeretlen dúsabb melegét felkinálta
és nem tudtam hogy a gyönyör forróságára
    a véré rálicitálhat
mintha a rózsakertből szadista szerelmesek
kamasz kezek minden virágot tövisestől kicibálnak
visszajött- súgta anna
    a váratlan jövevényre lesve
miközben gyomromban forgolódott az emésztetlen estve
és mint egy üres tejeskanna
    ha kő esik bele egész énem kongott
és a hangyaboly zsibongott
 

 

mintha a túlzott jólét gyötör
oly huzatos volt a gyönyör
mint egy félig épült ház
mint hajtóvadászaton az őzsuta
menekült a rémült láz
hogy farkam érte a hőguta
 

 

és újra kinyújtóztam anna oldalán
mert anya szült
    s dermedtem a vérben
és nem tudtam megmosdani nem volt erőm
    és akkor inni sem kértem
kriptásodott a garni
az undort valahogy levakarni
a múlt konyháján kerestem kanalat
de mintha szél fújna a paplan alatt
ágyékomban éreztem a végtelen tengereket
rajta egyetlen lélekvesztő
    imbolygó farkam még sokáig ürbe meredt
 

 

rászáradt lassan anna vére
így lett az alkalmi szexből kéjes konglomerátum
lelkemre e füstölgő csatatérre
károgó seregként kerengett a fátum
 

 

csak otthon áztattam le hajnalban a kislavorban
a hideg víz mosta is meg hűtötte a vért
a leskelődő holdra pislogattam
ügyködésemen szobám sötétje volt a vért
közben jócskán fogyott a szappan
a csak úgy szárnyalt a lélek a létiszapban
 

XXX
 

majd buliztunk még egyszer együtt
    akkor derekasan vedelt
az én kis annám s persze én is
úgy tűnt sorsom végleg betelt
szorongatott üveg nyaka lett akkor a fétis
anna helyett előbb még keresgettem etelt
    s a közét
de már sírtam és poharakat rágtam
    mert nem tehetek semmit sem a közért
és akkor még a közért is bezárt
de legalább egy bazárt
    találnék nyitva
iszkolt a józanság vonyítva
    akár egy pofánvert eb
melynél csak én lehettem pofánvertebb
és nem sejtettem hogy majd elkövetem e profán verset
mert én csak kokárdát akartam egy kis tavaszt
a horzsolt idegekre tisztaságtapaszt
nem konyakot meg kéjt meg babérkoszorút
csak hogy legalább kunkorodna már fel előttem
    ez a koszos út

 

 

 

 

Születésnapokra

 

 

Sz. D. 70 - 32
    A 80 éves D. GY.-nak ajánlom Helikon beli (2008. 02. 10.)
    cikke nyomán
 

 

    Páskándi Géza egy mondatát idézte nemrég valaki a fejemre:
    „se a bün, se a büntudat nem ítélhet az érték felett”.
    Akkor most mégis miért és milyen alapon veszik maguknak
    egyesek azt a bátorságot , hogy az érték fölött is
     itélkezzenek? - D. GY!
 

 

Nem voltam én fasza fiu akkor... De elgondolkodtam elég
sokszor: mi lenne ha a tökeimet ütnék össze két téglával,
vagy a családommal, börtönnel zsarolnának, ha példának
okáért élne még rendszerellenesnek tartott édesapám? Nem
tudom, miként cselekedtem volna... Ezért nyillik ki a bicska
a zsebembe, amikor Szilágyi Domokost megkövezik, a dögszagra
éhes média azon dübörög, hogy beszervezték, hogy besúgó volt,
hogy jelentéseket írt. Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy
annak idején mit követtek el vele, ezernyi dologért zsarolhatták
a református pap fiát. Egy vérig meztelen költőt
könnyü megzsarolni. Viszont most, virányos demokráciánkban,
esendő voltát a botránykrónikák első oldalára tenni, a közbeszéd
tárgyává zülleszteni az árva költőt s ezáltal
megkérdőjelezni életművének érvényességét is, már-már a
morbiditás határát surolja, ez maga az obszcenitás.
Ferenczes István - Helikon 2008 július 10.
 

 

1
 

 

Harminckét éves lett a holt.
Tünő század: neked csaholt
        beteg
        ebed
 

 

míg élt és szépet éhezett,
szabadságot is vérezett
        sebe-
        sen, e
 

 

hitbe is hittel kétkedő,
mintha tojáson lépkedő
       örök
       kölyök.
 

 

Harminckét éve halva él!
S volt már céltáblája a cél-
       talan,
       alan-
 

 

tas vád, s vadászösztönnek is.
(S zászlója hadnak, többnek is,
       persze.)
       Mersz -e
 

 

az ítélkezés - kérdeném,
az ítélőszék érdemén,
       ha vol-
       na oly
 

 

botor, ki vitázna talán.
Az csakis baszk vagy katalán
       lehet.
       Eset-
 

 

leg írtó ír az illető;
pennát tévútra ihlető
       svihák.
       Vitát
 

 

szító, mikor béke honol.
(Egy az alom, egy az akol!
        Pazar
        a szar!)
 

 

Vagy afféle magyar duhah,
ki nem komázik Hajduval.
       Ha ... Győz(-)
       ő(!) Győz.
 

 

2
 

 

Harminckét éves, s hetven is
vagy. Elviselhetetlen is-
        meret,
        eret-
 

 

nek szomj hajszolt az életen
át. Véges és végtelen
       csoda
       oda,
 

 

hol lombhullató szeretet
és hangyák játékszere lett
        a test.
        A rest
 

 

odafigyelés tette ezt
veled, nem csak a rettegett:
         a kor.
         S a kór!
 

 

Élhettél volna hetvenet
hájasan, mint a hentesek.
        Öreg
        öleb,
 

 

védhetted volna vackodat,
víván vicsorgó harcokat.
       Akár
       sakál,
 

 

üvöltve járt a rondaság.
Kerülgetted az ordasát.
       Csekély
       esély
 

 

a tisztaságra, jóra itt,
hol a pátosz is csak „avitt
      dagály”.
      De száj-
 

 

tépő bohócok pózait
lesi az új, s a prózait.
       Léha
       céda
 

 

ma a vers. szabott ára van.
Öncéluan és nyálasan
       hajol
       ha szól.
 

 

3
 

 

Célt kerestél és éneket.
kisdedeket és véneket
       egyként
       sebként
 

 

hordoztál hűs homlokodon.
Ifjan hitted: csillag oson
       fejed
       felett.
 

 

Szépnek jelöl, bár szenvedés.
Végesnek meg a rendelés.
       örök
       körök.
 

 

Kitörni! ...ott a végtelen.
Ketrecbe zárt az értelem.
       Saját
       magát
 

 

határolja már a határ.
Hiteinket meg a halál.
        Kevés
        levés
 

 

után oly sokat létlenül.
Habár -ha inkább vétlenül
        is - el -
        visel -
 

 

jük determinált végzetünk.
Bár végtelenre éhezünk.
        Amíg
        lapit
 

 

lekünkben a sóvár remény.
Beváltatlan főnyeremény:
        csaló
        való!
 

 

-Van benne mégis értelem,
kifogni talán végzeten:
       a zár!
       Hazárd
 

 

hittel is nyitogatni kell.
Tolvajkulccsal, akármivel...
       Bazár-
       i zár?!
 

 

4
 

 

Hetven vagy, s most becsuktalak.
Szavaid be ne súgjanak.
        Tengek-
        lengek.
 

 

Céltudatlan semmittevés
az életem. nem hiszegés,
        nem is
        elis-
 

 

merése ez valaminek.
Hogy zsebembe ott a zsineg,
        ha fáj;
        a báj,
 

 

a bú, a baj... ez a magány.
Csak hát himbálózni vagány
        lehet.
        S mehet
 

 

a picsába a képzelet.
Az ember néha képzeleg.
       Bizony
       iszony-
 

 

tató! Van ez az értelem,
önmaga ellen vérttelen,
        ahogy
        balog
 

 

bitangként önmagára néz.
-Magának üt vissza a kéz,
        s talál.
        Tálal:
 

 

kis kételyt, transzcendenciát...
Felrúgni a kádenciát.
        Szegény-
        ke én,
 

 

besúgtál. s most besúglak én,
nagy művedbe becsukva vén-
       hedő
       erő.
 

 

(Micsoda árnyékbokszolás...
Mondjuk, hogy szemtöl szembe lás-
       ad itt
       Adyt?)

 

 

5
 

 

Besúgtad saját hitedet;
s nem rontotta a hiteled.
        Kevély
        személy!
 

 

Lefülelted a kételyed,
s ez is lehet csupán érdemed.
        Kaján
        kín ám
 

 

az élveboncolás. Tüzes
szúyogokkal váró füzes.
        Ki nem
        pihen-
 

 

heti magát az ember ott.
Magad felderítő fregatt,
         osonsz
         bozont-
 

 

árján az ismeretnek és
lesz mindenképp csak szenvedés
        a bér.
        Babér
 

 

nem bájol magátboncolót,
csak klasszikusan koncolót.
        Csibész
        vitéz-
 

ek kaszabolják ma a jót,
elmaszatolván a valót.
        De ha
        te - a
 

 

mindenség minirokonát-
meglékelted a koponyád!
       Magad
       ragad-
 

 

tad üstökön. Birokra kel-
ve, a legnagyobb fokra fel-
       mehess.
       Lehess
 

 

magadlegyőzős eszmehős,
versalapító eszelős
       privát
       király!
 

 

6
 

 

Botor költő, te szófukar,
a lélek máma jó ugar.
       Töröd
       örök
 

 

hittel a gazos földeket,
kerekited a törteket...
       Elő-
       kelő-
 

 

ket illető a hallgatás.
Téged gyötör a balga láz,
       a gond.
       A hont
 

 

hiába védened, ha nincs.
Inkább a krajcárra kacsincs,
       nőre,
       dőre.
 

 

Ábránd az csupán, oktalan,
mi jelentette, oda van
       régen.
       Égen
 

 

se földön nincs haza. Csatá-
zol, bár vízre épült a ház
       is itt.
       Kicsit
 

 

se sajnáld hát a házakat,
az ifjúságot, lázakat.
       Terem
       öröm,
 

 

lovagolván ösztönökön.
Lépjél át a böröndödön,
      akár
      tatár
 

 

kán, hódító, kesely lován.
Az igaz érték ellovan -
       Hamar
       kaparj (,)
 

 

kurta... bizony az életed.
Otthontalanul végezed
       így is
       úgy is.
 

 

7

 

 

Negyvenhét éves lettem én,
s van, hogy ölembe ejteném
       fejem,
       felem-
 

 

legetvén a cirógatást,
a szerelemre-nógatást,
       sokat-
       sokat
 

 

mindazta jót, mi elmaradt...
bepótolnám a föld alatt
       hamar.
       Ha majd
 

 

nyirok nyaldosgat kedvesen,
ha szem nem maradt nedvesen.
      Öröm -
      pöröm
 

 

túli jussom, mert megnyerem.
Halál utáni ószeren,
       rögök
       között,
 

 

szépségbetyárt az ugaron
(jár azért érte jutalom:
      Lyukas-
      garas)
 

 

nyelvben bújkálva fognak el,
s vigasztal, hogy nem porlad el
       szavam,
       hajam,
 

 

ha jambusokkal lépkedő
a versem, és mert kétkedő...
       Akár
       Tamás,
 

 

saját sebembe ujjamat
dugom, hogy legyen ujjnyomat
        a vers.
        A nyers
 

 

jelen kezemben feszeget
láthatatlanszép szegeket.
        Nem kéj
        e lét.
 

 

8
 

 

Ha se nem más, se másolat,
a költő kicsit játszogat.
        Iszik,
        hiszik.
 

 

Meg önmagába ásogat,
nem is figyelve másokat.
        Kapál,
        pipál.
 

 

Római érme, jó ezüst.
És ég felé csak száll a füst,
        lebeg.
        (Lebőg?)
 

 

Ha nem hiszik, hogy áldozat,
ha eget földre áthozat...
        s kutat
        kutat.
 

 

Oltogatni is iszonyat
a földöntúli szomjakat.
        Megis-
        merés?
 

 

A költö csak úgy játszadoz-
gat, csillagrendszert átlapoz-
       gat, át,
       s gatyát
 

 

is vált (mással is?), vígan él.
Csak igazságot nem cserél.
         (Divat
         hivat-
 

 

kozni Heideggerre) Ala-
pit, ha megkopott igaza.
         (Az a
         laza
 

 

alap...) A költő alapít.
A semmiben is alanyít...
         talál.
         Habár -
 

 

a költő szeret játszani.
Boldognak is kell látszani
         néha-
         néha.
 

 

9
 

 

Huszadik század, benned élt,
míg élet a költő, s remélt
         tudást,
         busást,
 

 

és belédhalva él tovább,
bár nimbusza ma tétovább,
         botor
         bitor-
 

 

lók most báván szétkenik
embermértéke érdemít.
         Gügye
         gügyö-
 

 

gők szeme vereshályogos.
Pápaszemekkel bádogos
         tekin-
         tet int:
 

 

a bakon ülők ostorát
is láthatnák az ostobák.
        Nyakuk-
        ba úgy
 

 

veszik most ők a bérigát,
mint cifrálkodó szépiák.
        Lavór-
        lavír.
 

 

Pohár vízben hajóscsata.
Vesszen a költő igaza!
        Szekér-
        derék-
 

 

ig ér a sár is, ám: Vivát!
Visszavesszük a latrinát!
       Laza
       haza.
 

 

De kincset rejt az altalaj!
- Bizony, ez már másfajta raj.
        A haj(h),
        a jajj
 

 

másként tapad... e szájakon,
osztozkodván a nyájakon
       emelt
       fejjel.
 

 

10
 

 

Harminckét éves lett a holt,
az élő hetven volna volt,
         de le-
         het- e
 

 

olyan sok botor éven át
- ha az ember csak vétve lát
         komoly
         okot -
 

 

cipelni a kételyeket,
keresni az érdemeset,
         akár
         a tár-
 

 

sadalom megtürt szemete,
a mindenségben remete,
         pap a
         papa-
 

 

razzók közt, gyónó, s gyóntató,
létezés terhét vonszoló
        szamár.
        Ha már
 

 

a józanság is elalél,
mélyhütött erekben a vér,
        körbe-
        körbe
 

 

járni, mint igát vontató,
önkörük író nyomtató-
        lovak
        a vak-
 

 

ulásig, vinni az igét,
a terheknek legszebbikét,
        a szót,
        a jót,
 

 

így lenni szó- és jóvivő...
lábán bár nem volt jó cipő
        soha.
        Noha
 

 

múltat vonszolt, jelent, jövőt,
és ifjút, jelentéstevőt.
        Feles
        teher.
 

 

11
 

 

Sárgul a bőr, meg kékül is.
Költő beéri végül is
        kevés-
        sel. És
 

 

kabátzsebben is ellakik,
fiókban örzik valakik,
        lapok
        lepik
 

 

testét, vagy díszes börkötés
(avarban búvó őrködés),
       papír
       a pírt,
 

 

a szégyent rég, ha rejti már
- hogy lehet szép, helytállni kár
        is itt -,
        visit-
 

 

nak rá csak fent az ormokon...
Ellakik hát a polcokon
      hátul,
      ha túl
 

 

napfényes már az eleje,
s csak leégne a veleje.
       Hacsak
       vacak
 

 

ponyváról rá a borítót
nem vonnák neki szorítók.
      Talán-
       talán
 

 

lennének még kik rejtenék,
szavakon túl is sejtenék
      ki volt,
      ki holt-
 

 

an is annyira zaklató,
bárha sosem volt lakható
      helye
      e he-
 

 

venyészett véges kis hazán,
míg kesergett a más baján...
     Gyanús
     tanú.