Jelige: Szikrák

Átvéve a hatalmat csapatai télnek,
vereséget okozva súlyos csapást mértek.
Elrabolták könnyedén tavasztól a langyot,
erdő számos lakója hókalapot kapott.

 

 

 

A világ közepe

 

Ott a világ közepe,
ahol gondolt múltam szelete.
Ahol élményeket alkottak
álmodozó hő vágyak.

 

Ott a világ közepe,
ahol szívem első hangjele.
Ahol babalépést tanulva
mondtam: apa, anyuka.
 

 

Ott a világ közepe,
ahol gyerekkorom sikere.
Ahol sütik sültek homokból,
vizet húztam föld alól.
 

 

Ott a világ közepe,
ahol történések tömege.
Ahol hattyú siklott magasból,
békazene ma is szól.

 

Ott a világ közepe,
ahol szüleimnek sírhelye.
Ahol harmincnégyben születtek,
örvendve az életnek.
 

 

Ott a világ közepe,
ahol szeretteim lakhelye.
Ahol bátyám él és családja,
áll emlékek hős vára.
 

 

Ott a világ közepe,
ahol életem vas-gyökere.
Ahol hűségesen rám várva
visszaszólít hazámba.

 

Ott a világ közepe,
ahol vágyaimnak tengere.
Ahol újra úszni szeretnék,
szövődhetnek szép mesék.
 

 

Ott a világ közepe,
ahol álmaimnak serege.
Ahol sokszor látom lényemet,
tervezhetek életet.

 

Ott a világ közepe,
ahol gondolt jövőm mezeje.
Ahol soká éltem békésen,
ott lelhető Gégényben.
 

 

 

 

Évszakok harca
 

 

Kora reggel madárdal zavarta a békét,
csicsergéssel ébresztve álmos erdő népét.
Tavasz létét hirdették minden élő lénynek,
megbolygatott álmuknak így vetettek véget.
 

 

Közeledtek réteges Nimbostratus felhők,
tépett foszlány fátyollal ijesztve az erdőt.
Fenyegetve magasból ereszkedtek csöndben,
havat rázva szoknyájuk ráncaiból bőven.
 

 

Éledező mezőkre ezüstleplet vontak,
hóbundákat horgoltak tűlevelű fáknak.
Háztetőkön pihenve adták tudtul hírét,
nem engedik tavasznak visszavenni helyét.
 

 

Milliónyi csillogó jégkristályos pihe,
igyekezett zugokba mint tyúkhoz sok csibe.
Dacolva az idővel, törvényt dobva sutba,
nem törődve sorrenddel keveredtek hadba.
 

 

Átvéve a hatalmat csapatai télnek,
vereséget okozva súlyos csapást mértek.
Elrabolták könnyedén tavasztól a langyot,
erdő számos lakója hókalapot kapott.
 

 

Megérezvén hűs veszélyt elbújt sok kis állat,
madaraknak csőrére halmozódott harmat.
Összezárta szirmait kék ibolya búsan,
barka szemek ágakat remegtettek hosszan.

 

Kikeletnek havában Jégbontónak hava,
csatájuknak nem örül élőlények hada.
Szüntelenül reméli minden Földi élet,
küzdelmüknek végéhez gyorsan oda érnek.
 

 

 

 

 
Várj reám
 

 

Bimbódzó létemnek teremtve jó helyet,
éberen vigyázva ringattad bölcsőmet,
ó édes, szép hazám!
Testedből tápláltál karolva gyöngéden,
szabadra engedted sarjadó csöpp lényem,
épp úgy mint jó anyám.
 

 

Önzetlen tanítva gondosan neveltél,
akár egy palántát védve a heves szél
szeszélyes kedvétől,
páratlan szépséged gazdagon terítve,
kincseid ezrével ágyaztál idillbe
űzve bút szívemből.
 

 

Sárgától vörösig mint őszi festményre,
meleget varázsolt szemeim tükrébe
sok színű palettád,
merengve gondolok megtörtént percekre,
amikor művészi festékbe engedve
ecsetem forgatád.
 

 

Orrhegyem elpirult jeleként éreztem,
ha vágytál táncolni hófehér selyemben
tél úrfi estélyén,
csillogó uszályod holdfényben csodáltam,
lebegő pihéknek kacagó sodrában
gondjaim feledvén.
 

 

Lombjaid alkotta tengernyi falevél,
üdítő illatát kavarta bohó szél
tavaszi éjen át,
harmatcsepp könnyeid gurítva rétekre,
szorgosan gyűjtötte napsugár tündére
kibontva fényhaját.
 

 

Ragyogóbb nem lehet e kerek világon,
sehol és sohasem ég kékje tűz-nyáron
hűsítő szellővel,
arcomat simítva egyedül te lehetsz
habfelhők pásztora, ki soha nem ereszt
lányaként könnyen el
 

 

Férjemet követve hagytam ott csodáid,
bájáról lemondva hiányod fáj máig,
ó édes, szép hazám!
Nincs óra, hogy szívem reád ne gondolna,
egy napon visszavisz életem új-sorsa,
csak kérlek várj reám!