Ugrás a tartalomra

Egy kis(s) irodalom, egy kis(s) zene

A rádiót tekergetve, napjaink műanyag-zenéjének dalszövegeit hallgatva meglehetősen ritkán juthat eszünkbe a művészet szó. Legfeljebb azon gondolkodhatunk el a „Szeretlek téged, kedvesem / Szeretlek téged, jöjj velem” kaliberű szövegek kapcsán, hogy a boldogult emlékű Szabolcska Mihály bizonyára nagyon foglalkoztatott dalszövegíró lenne a 21. századi magyar könnyűzenei piacon.

 

Egy kis(s) irodalom, egy kis(s) zene

 
Az izzadságszagú, „se füle, se farka”- dalok közt igazi unikum a Quimby zenekar különleges, költői szövegvilága. Az együttes frontembere, énekes-gitáros dalszövegírója volt a József Attila Kör novemberi vendége a HUZAT címmel megrendezett Komárom-Esztergom megyei rendezvénysorozat tatai „szeánszán”. Kiss Tibort k. kabai lóránt költő faggatta irodalomról, versekről, dalszövegekről, művészetről.
   „Az első dalkísérleteknél még az volt a célom, hogy a szöveg ne rontsa el a zenét; később ez persze már változott” –mondta Kiss Tibor, s valóban, a JAK-füzetek sorozatban megjelent Ventilátor blues című kötete a bizonyíték, hogy versként olvasva, a zenétől lecsupaszítva is megállják helyüket e szövegek.

   Felmerült a kérdés, vajon versnek, szépirodalmi alkotásnak tekinthető-e a dalszöveg? A kérdezett szerint „szűz fül, szűz szem kell a szövegek versként való hallgatásához, olvasásához, befogadásához”, ő maga a szavak mögött és között folyton hallja az aláfestő, kísérő, kiegészítő zenét.
A kérdés valóban nehéz, mert a már említett „limonádé-zenék” szövegeire is elmondható: nyomokban verset tartalmaz. A szó klasszikus értelmében, leírt formában olvasva ezeket: sortörések, néhol rímek fedezhetők fel bennük, nem kizárt a ritmus és a (sokszor suta vagy közhelyes) szóképek és alakzatok használata sem. De azért mindezek felett áll(na) a sűrített érzelmi-tartalmi mondandó, s ebből a perspektívából nézve kevés a magyar dal, aminek szövege akár vers is lehetne, kevés a dalszövegíró, aki akár poétaként is megemlíthető lenne. Kiss Tibor azonban büszkén beállhat ebbe e képzeletbeli sorba Adamis Anna, S. Nagy, Dusán, Bereményi vagy Bródy mellé.
Pár évvel ezelőtt Tibor tanárként is bemutatkozhatott a Magyar Íróakadémia Dalszövegíró Mesterkurzusán, ahol szerzőtársával, Varga Liviusszal együtt tartott előadásokat.

   A családias hangulatú tatai esten a közönség belepillanthatott, hogy hogyan lesz egy versből dal; megtudhatta, hogy a zenész-költő a képzőművészetben is tehetségesen és otthonosan mozog (kevesen tudják, hogy a Képzőművészeti Egyetemen végzett a 90-es években), s hogy egykor nagy kedvvel forgatta az orosz realisták és a francia szimbolisták műveit az önmagát szerényen csak alkotó kreatív srácként definiáló művész, aki – mint mondta – elvan ezzel-azzal, ha hagyják.
   A gyermekkori legózáshoz hasonlította az alkotó tevékenységet, elmondása szerint itt is, ott is apró alkatrészekből kell összerakni valamit, az utóbbinál a színek, a szavak, a hangok és a formák csak eszközök, hogy egy-egy hangulat, gondolat legóvárként összeálljon. De ebben a „legózásban” csak akkor leli igazán pszichés örömét, ha száz százalékban odaadhatja magát az éppen aktuálisan űzött tevékenységnek.
   Vers és zene összefonódásának remek példáiként néhány dal is elhangzott; humor, irónia, gúny és sajátos érzések, különös képek keveredtek a gitár- és énekhang összjátékában.


Zárásként a közönség „dobálta meg” kérdéseivel a művészt: színházról, alkotói kulisszatitkokról, festészetről (főképp a beszélgetés alatt kivetített képeiről) s persze versekről, irodalomról.
   „Van, aki cigarettacikket, van, aki rágógumit vagy valami szemetet hagy el az út szélén, én dalokat, szövegeket” – mondta a zenész-költő. Az esten részt vettek nevében bizton mondhatom: még sok „útszéli” (nagy) Kiss-szöveget szeretnénk olvasni-hallani-megélni-átélni-túlélni.

 

Kép és szöveg: Kántor B. Péter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.