A jósnő a kisszobába vezette a lányt. Odabenn homály fogadta. A súlyos szaténfüggönyök semmit nem engedtek be a kinti fényből. Az íróasztalon ott állt minden szükséges kellék: a kristálygömb, az inga és az égő gyertyák. A szoba jobb hátsó részén, ahol más panellakásokban beépített szekrény szokott lenni, ezúttal igazi Szerelemsarok díszelgett: gyertyák, ásványok, és rengeteg szárított virág a műmárvány polcokon. A jósnő intett, hogy a lány üljön le vele szemben az asztalhoz egy kényelmes bőrfotelbe, aztán rutinos mozdulattal vette elő a tarotkártyát.

Ördögűzés  

Már esteledett, amikor a jósnő ajtót nyitott. A lány körbenézett még egyszer a folyosó ablakából, retinájába engedte a paneldzsungel mögött lebukó Nap narancssárga sugarait, aztán belépett a lakásba. A jósnő a kisszobába vezette a lányt. Odabenn homály fogadta. A súlyos szaténfüggönyök semmit nem engedtek be a kinti fényből. Az íróasztalon ott állt minden szükséges kellék: a kristálygömb, az inga és az égő gyertyák. A szoba jobb hátsó részén, ahol más panellakásokban beépített szekrény szokott lenni, ezúttal igazi Szerelemsarok díszelgett: gyertyák, ásványok, és rengeteg szárított virág a műmárvány polcokon. A jósnő intett, hogy a lány üljön le vele szemben az asztalhoz egy kényelmes bőrfotelbe, aztán rutinos mozdulattal vette elő a tarotkártyát. 
 – Mondd el, lányom, mit szeretnél megtudni. Párkapcsolat? Karrier? Általános dolgok? – Nem is tudom... – nézte a lány a lapokat. – Még sosem jártam jósnőnél, csak olvastam az ilyesmiről. Talán kezdjük az általánossal... A jósnő megkeverte a lapokat, a lány elé tartotta, aki kérdés nélkül emelt belőle kétszer, letette a lapokat az asztalra, a jósnő pedig nekilátott kirakni. Középről kezdte az első lappal, halkan mormolva számolt hozzá, és kusza sorrendben rakta köré a többit. Amikor végzett, az ujjával körözni kezdett a térképszerűen kirajzolódó minták fölött.
– Érdekes... – mormolta elmélyülten. – Hát ez hihetetlen... Ilyet még sohasem láttam.
A lány nagyra nyílt szemmel nézett rá.
– Nem kell megijedni – nyugtatta a jósnő. – Csak ez a kombináció... – mutatott a rajzolat egyik ágára, aztán mélyen elgondolkodott. – A Halál képe önmagában nem halált jelent, csak ha párosítva van valamivel. Itt inkább azt jelenti, hogy... Haragszol valakire, leányom?
– Ami azt illeti, igen. Nem is tudom, hogy mondjam el...  A jósnő összeszedte a lapokat, aztán letette a paklit, és a lány szemébe nézett.
– Mondd el, lányom, az elejétől. A lány sóhajtott egyet, összekulcsolta kezeit és belekezdett.
– Régebben minden rendben volt... Már két éve vagyunk együtt. De előtte is ismertük már egymást, és egyszer csak úgy éreztük, egymásnak teremtett minket az ég. Kiderült, mit érzünk egymás iránt, összejöttünk, nem telt el sok idő, össze is költöztünk.
– Hogy hívják a párodat?
– Ferinek. Nagyon jólelkű, remek ember, nagyon szeretem, de már nem tudok mit csinálni vele, ha ez így megy tovább, megőrülök... Eleinte minden rendben volt, virágokat hozott nekem, folyton meglepett egy csomó apró kis meglepetéssel. Nagyon figyelmes volt, még a gondolataimat is kitalálta. Akkor még nem volt meg a lakás, még külön-külön laktunk a szüleinknél, esténként mindig hazakísért, igazán gáláns volt. A szüleimnek is tetszett, hogy ilyen kitartó. És csak azt láttuk, hogy minden rendben van vele, egy megbízható, komoly fiatalember. Aztán, amikor összeköltöztünk, jöttek a gondok.
– Hová költöztetek, lányom? – kérdezte a jósnő.
– Épp akkor végeztem az egyetemet, és állást kaptam egy jogi cégnél. Nagy szerencsém volt, a többi jogász örülhetett, ha valahol vidéken talál magának valamit az önkormányzatoknál. Szóval akkor épp elég jól ment, úgyhogy vettem egy kis lakást. Otthon örültek, hogy sínre tehették az életemet, s hogy már csak a testvéreimet kell kiröppenteni a fészekből. Annyi mindent reméltem az új élettől, az új világtól, ami így elém tárul... Feri még kimaradt az egyetemről, a diákhitele is felgyűlt, szóval nem vállalhattam, hogy ő is leterhelje magát.
– Ő most mivel foglalkozik?
– Hát informatikus. Rendszergazda az egyik nagyvállalatnál. Azóta már befejezte az egyetemet, de mintha mi sem történt volna, ugyanúgy jár sörözni a haverokkal, aztán hazajön, eszik valami chipset vagy rendel egy pizzát, hiába főzök neki. Aztán leül a számítógép elé, és éjjelig ki sem lehet robbantani onnan. Nem is mondja, miket csinál, játszik, programokat fordít, fusizik, de abból pénzt még nem nagyon láttunk, ráadásul olyankor hozzá sem lehet szólni. Régebb nem volt ilyen, elvitt néha színházba, moziba, de mostmár erre is sajnálja a pénzt, inkább letölti az Internetről.
– Beszélgettetek már erről?
– Hát persze! Eleinte, amikor a közös életünket tervezgettük, rengeteget beszélgettünk. De minden olyan tökéletesnek tűnt... A szülei nagyon szerették, mindenben támogatták, a két bátyja is segített neki mindenben, engem is azonnal befogadtak a családba. Úgy örültem, hogy ilyen jól alakul minden! De pár hónappal azután, hogy összeköltöztünk, minden elromlott. Mintha valami köd telepedett volna az agyára. Hiába hoztuk meg együtt a közös életünk szabályait, nem törődik semmivel. És egyedül semmire nem képes. Ha elmegyek egy konferenciára, mire hazaérek, rohad az egész ház, mindenütt mosatlanhegyek, az ebéd, amit előre megfőztem, érintetlenül áll a hűtőben, mert a drágaságom persze inkább pizzát rendel magának, minthogy a kiporciózott adagokat betegye a mikróba. Csak ül meredten az átkozott masina előtt, és néha csak este derül ki, hogy egész nap nem ment ki a vécére sem. Nem eszik, nem iszik, és ha takarítani kezdek, csak felteszi a fülhallgatóját, hogy ne zavarja a zaj.
A lány elhallgatott, meredten nézte a padlószőnyeg ferde mintáit. Aztán kibökte:
– Nem bírom már tovább.
A jósnő nagyot sóhajtott, és hátradőlt.
– Egész pontosan mit kívánsz tőlem, lányom?
– Az egyik barátnőm mondta, hogy ön biztos tud segíteni. Nagyon sokat gondolkoztam, mi történhetett Ferivel. Már teljesen kétségbeestem, és csak egy megoldás van. Biztosan tudom, érzem, hogy Feri számítógépében a Sátán lakozik. Csakis az Ördög láncolhatta így a páromat ahhoz a pokoli masinához. Más lehetőség nincs. Ki kell űzni onnan. Ki tudja űzni?
Kis csend járta át a szobát.
– Nem egyszerű, amit most elmondtál, lányom – szólalt meg végül a jósnő. – Ennek utána kell néznem. Vissza kell jönnöd egy hét múlva, addigra mindent el tudok mondani neked.
A jósnő kikísérte a lányt a koromsötét folyosóra, megmutatta neki, hol kell felkapcsolni a világítást, és búcsúzóul rámosolygott még egyszer, majd becsukta mögötte az ajtót. Bement a szobába, felgyújtotta a villanyt, eloltotta a gyertyákat, közben meghallgatta a rádióban az esti híreket. Aztán bement a kisszobába, leült a számítógép elé, és rákeresett az Interneten az ördögűzésre.