Irodalmi tánclépések az erdélyi blogszférából - Kettős kritika Kövi Sára Balettka című kötetéről (BOOKART, Csíkszereda, 2008.)

2008 utolsó harmadában megérkezett egy nő a blogszférából, majd az irodalomba rejtett és az irodalomban lejtett tánclépésekkel kicselezte a kortárs költészetet. Az erdélyi Sharon Stone, azaz Kövi Sára balerinái képzőművészet és irodalom, a blogszféra és a könyvkultúra között lebegnek, és bár a szerzőnek már beépültek mindennapjaiba színes, kicsavart és kifacsart primadonnái, ezért a kötet a több ezer rajz és az ehhez kapcsolódó vers közül válogatva egy metszetét nyújtja át a virtualitásban fellelhető tánciskolának – Boldog Zoltán és Stenszky Cecília kritikái

Irodalmi tánclépések az erdélyi blogszférából

Kettős kritika Kövi Sára Balettka című kötetéről

(BOOKART, Csíkszereda, 2008.)

1.

   Kövi Sára balerinái hangulatfigurák, akik színes alteregóként a képernyő különböző tájain vagy a kötet lapjain lebegnek, és mozgásukhoz kapcsolódnak a pársoros hangulatértelmezések. Egyszer elönti őket a szégyen, majd vöröslő arccal lendülnek át a következő lapokra, ahol pedig a teljes apátiájukat figurázzák ki nyakatekert mozdulataikkal és ironikus önvallomásaikkal: „passzív leszek és puha / selymesen omló ruha / édesen csurgó méz / rambó majd rám se néz”.

   Kövi Sára azonban maga is egy alteregó, egy olyan hangulatfigura, aki más nyelvet nem beszél, csak a képekkel kevert minimalista versvilág játékos kódrendszerét. De ha még inkább megvizsgáljuk a címadást, akkor az alteregóként létező Kövi Sára is megteremti saját hasonmásfiguráját, aki Balettkaként a balerinarajzolás kényszercselekvésében nyeri el önálló identitását. Itt pedig eltöprenghet az olvasó a személyiségdarabok közi viszonyon és azon, hogy Kövi Sára álmodja-e Balettkát, vagy tulajdonképpen ők az alkotás olyan szimbiózisában képesek csak létezni, amely csakis így hozhatja létre az egymásra utalt műegészt.

   Az is eldönthetetlen, hogy Kövi Sára illusztrációkhoz készít verseket, vagy verseihez igazítja balerináit, akik lefordítják a vizualitás és a test nyelvére a széles skálán mozgó önreflexiókat és a világértelmezés néhány kiragadott részletét. Mert Kövi Sára folyton ferdít és fordít: lefordít, kifordít, elfordít, felfordít.

   Kifordít mindent, ami önvallomásnak tűnhet: „nagymamám kínai volt / nagytatám óriás / tán innen a sok / belém szorult / igen torz / fonák vonás”. Az önirónia működése áttevődik a világra is, amelyet az apró örömök felszínre törése jelenít meg: „kimi! kimi! kimi! / el vagyok tőled szállva! / vigyé’ má’ el a bálba / de ne idd meg / a pezsgőmet”. A pőre őszinteséggel kevert önfeledt lelkesedés teszi a kifordított kitárulkozást a pengeélre hegyezett csattanót meghaladó képes-verses naplóvá, egy napi blogbejegyzésekből szerkesztett füveskönyvvé.

   Miközben a kifordított ön- és világértelmezés összekapcsolódik, a képek és szövegek a kötet terében vizuálisan is bukfenceznek, siklanak, zuhannak, tükröződnek vagy éppen meg nem száradt nyomdafestékként nyomot hagynak a szemközti oldalon. A balerinák úgy veszik át az uralmat a nyomtatott világ tiszta lapjain, hogy a lehető legváltozatosabb módon használják ki a rendelkezésükre álló teret. Eltörlik az oldalszámokat, lapokat sajátítanak ki maguknak, majd szemtelenül titkolóznak oldalakon keresztül, mintha kacérkodnának az olvasókkal, de talán éppen ennyire a kitárulkozás határait is érzékeltethetik: „nem mondhatom el / hogy mire gondolok most // (most) // (most) // (most)”.

   A betáncolható tér korlátlanná válása azonban csak Kövi Sára blogján valósulhat meg, ahol a balerinák rögzített tánca a továbbírás lehetőségével egészülhet ki. Balettka versei másokat is megszólalásra késztetnek, így a kommentelők részesei lesznek a balerinák táncának, ők is a szerzővel együtt alkotják meg az előadott darab háttértörténetét. Az irodalom berkeiben viszont csak egy suta kritika, egy szűkszavú ajánló vagy a saját célra készített jegyzet lehet képes arra, hogy írott formában párbeszédbe elegyedjen a kötettel. De ennek alapján megfogalmazható a kérdés: képes-e az irodalom olyan dinamikus szövegfogalommal dolgozni, mint amilyen Kövi Sára posztjaihoz kapcsolódik. Ennek továbbgondolásához pedig magában a kötetben találjuk meg a frappáns megfogalmazást: „mi lehet rosszabb: / a bekerítettség, / vagy a / kirekesztettség?”.
 

   A kötet egy lezárt szöveget hoz létre, amelyet a szerkesztő, Láng Zsolt mesterien kerített be ahhoz, hogy egy kulturális lépcsőn megtegye az első lépést – valljuk be – ma még fölfelé. Hiszen melyik irodalmár tenne említést, írna recenziót Kövi Sára virtuálisan is sokkal szabadabban táncoló balerináiról? Kövi Sára balerinái egyszerre vannak kívül és belül az irodalomban, egyszerre vannak jelen a nyomtatott kultúra behatárolt táncterében és a Guttenberg-galaxison kívül eső területen. Maguk is oly bizonytalanul oszcillálnak kulturális fordulatok sodrásában, mint a balerinák a különböző mediális környezetben. Címek és oldalszámok nélkül, tartalomjegyzék híján az értelmezés teljes szabadságát kínálják fel, és olyan olvasásmódot tesznek lehetővé, amelyben egyetlen vonalvezetőként a balerinák szöveggel kevert tánca lehet. A kötet nem kényszerít viszonyításra, címből adódó előfeltevések megfogalmazására, csak egyszerűen teret ad a balerináknak. Kövi Sára jótékonyan forgatja fel irodalomról, kultúráról és ezen belül a blogok jelentőségéről, a médiumok közti átjárhatóságról alkotott fogalmainkat.

   És milyen érdekes, hogy éppen a magas kultúra operából kiváló balettművészetének figurái nyernek itt új életet, miközben lehetetlen helyzetekben spiccelnek és sasszéznak, miközben kezeik és lábaik száma megháromszorozódik, világuk groteszk képviselőivé válnak. A balerinák esendők, rakoncátlanok és horribile dictu: bolondosak is. Balettka komolytalan figurának is tűnhet, hiszen az olasz baletto kicsinyítő képzős ige még tovább kicsinyített változatával felvállalja a mikrotörténések ábrázolását, felvállalja önmaga és a mellékesnek tűnő kiragadott témák lirizálását.

   Kövi Sára kötetének átlapozása után már hiába olvassuk elhasznált irodalomtankönyvekben, hogy a líra egy irodalmi műnem. Balettka bebizonyítja, hogy a líra az irodalmon kívül, a rögzítettség fogalmához kapcsolódó kultúrafogalmunkon túl is képes létezni. Sőt vendégelőadásával ellátogathat azokhoz, akik még mindig abban a tudatban forgatnak egy könyvet, hogy a vers csak annak lapjain testesül meg. Kövi Sára pársorosait nevezhetjük haikuszerű szabadverseknek, rögtönzésszerű lírai karcolatoknak vagy akár az ekphrasis (képleírás) modern kísérletének, de jobban tesszük, ha nem a megnevezés, kategorizálás és különbségtevés kényszere felől olvassuk őket, hanem egyszerűen csak azért, mert szeretjük a szépet.
 

Boldog Zoltán
 

2.

    Játék a létezés különböző formáival, a nevekkel és hangulatokkal –  egy nagyon is valóságos ember kitalál egy alakot, elnevezi Kövi Sárának, majd ő is kitalál magának egy alteregót, Balettkát, aki verseket ír, avagy a róla készült képekre reflektál rövid monológokban, mintegy címet ad nekik, s így alakul ki a festett, de másik valóságban létező baleriná(k)nak a hozzá fűzött címtelen kommentárverseknek és egyben címeknek az elválaszthatatlan egysége. Egysége és többsége; hiszen együtt olyan többletet nyújtanak egymással és a világgal való összhangjukkal, melyek önmagukban csak féllábú sorok lennének, így azonban túllépnek a puszta betűkön és a színezett körvonalakon.

   Ha a kötetet szeretnénk besorolni valahova, a hagyományos irodalomfogalmunk nézőpontjából nem lenne könnyű dolgunk. A balerinák és a hozzá tartozó kis szövegek lehetnek önálló versek, gondolatfoszlányok, de értelmüket az egészben nyerik el; a szövegek közötti kapcsolatot is legtöbbször a balerinák jelentik, ők adják a kötet gerincét, vizuális tartalomjegyzékét oldalszámok híján.

   A képek könnyedén omlanak ki az alkotó tollából, és ilyen könnyedséget sugallnak a versek is, amelyek más létállapotba kerülnek egy blogon és egy könyv lapjain. Köszönhető ez annak is, hogy a balerinák gyakran megsokszorozódnak, fejre állnak, tükröződnek, összemennek és  megnőnek, sorba állnak és a lap szélébe libbennek, egyszóval önálló életet élnek, játszanak a térrel. Antropomorf vonásaik olykor háttérbe szorulnak, számtalan karjukkal és lábukkal, fejükkel avagy anélkül; táncosok, nők, emberek és mindezzel együtt idegenszerű élőlények is egyszerre. Minden porcikájuk árulkodik; a végtagok kinézete és száma, a haj, a fej, az arc, a szoknya; rész és egész, kevés és sok, talpon- és fejenállás elválaszthatatlan olyannyira, hogy az eredeti irányt sem tudjuk megállapítani; a lét könnyed szédülése pislog ránk a papír mélyéből.

    És sok más felvillanó kép: utalások a világ minden szögéből szavakból formált képekben s képekből formált szavakban: felbukkan a lapokon Warhol, Zorán, egy-egy magyar népdal, Ló Szerafin, s hirtelen lóugrásokkal váltunk a világ egyik síkjából a másikba: a transzcendenstől a meséken át korunk eseményéig. Rácsodálkozás ez a világra, a „lírai” énnek összefonódó, egymásba mosható gondolatívei, filozofikus villanásai; a rímek könnyedsége és az írásjelek szabad kezelése annyiféle értelmezési lehetőséget nyújthat, ahányan csak olvassák. Kövi Sára finom iróniával megkérdőjelezi a világ természetesnek vett dolgait, álmot és valóságot mos együvé a balettból kiinduló különleges világban, majd a könyv zárásaként ügyes tipográfiai fordulattal a csendbe süllyeszti az olvasót. Az eddig felmerült gondolatok utáni önmaga csöndjébe tér vissza az ember, így zárván le ezt a könyvet, melyet ritka módon nem a számok (oldalszámok és árcédula) határoznak meg elsősorban, hanem a képekben és a magyar nyelven megtestesülő gondolat.

    S nincs még vége, vagy legalábbis a címlap előtt és a fedőlap után is van balerina-élet: e könyv csupán leképezése, sűrítménye Kövi Sára különleges és folyamatosan épülő életművének. Megtestesült a blogszférából, mely szintén csak kis szeletkéje az életének, de lelkesen tudósít mindarról, ami megragadja az életben: Balettka – ahol az agyam forog (www.kovisara.wordpress.com). Ezek balerinanyelvre fordítva kerülnek az éterbe, de ami nem fordítás, az spontánul, a balettvilág törvényei szerint születik. Ilyenek a fényképnek, melyek szintén a hozzájuk fűzött kommentárokkal nyerik el teljességüket (bár ezek a balettvilág valóságától távolabb vannak, mint a színes táncosok).

Forrás: http://kovisara.wordpress.com/

    A világirodalom és a kultúrtörténet alakjainak jó része is megtalálható itt, s a blog előnyeit kihasználva fel is vannak címkézve, kissé kigúnyolva ezzel a skatulyákba dobozoló huszonegyedik századi embernek a rendszerezhetetlent rendezni kívánó törekvését. Bár a recenzens a könyveket többre becsüli a képernyőn látható szövegnél, a napi betevőért rendszeresen felkeresi Balettka blogját. Mert apró villanások Kövi Sára bejegyzései a közhelyesen rohanó világnak nevezett makrokörnyzetben, melyek összekötik az ember lelkének mélyét a mindennapok forgatagával. A világnak egy újabb, könnyeden és új szempontból megvilágított szeglete ez, a szellem kielégülése a nap mint nap olvasott és hallott tengernyi üres szöveg mellett. Morzsák, apró darabok, de szíven ütnek, és ott tovább rezegnek, (rezegnek), (rezegnek), …
 

Stenszky Cecília