Budapesti mesék - Kabdebó Tamás kritikája

Ez a piros-zöld színű antológia egy olyan borkóstolóra emlékeztet engem, ahol számos régióból, országból sőt, kontinensről érkezett borokat ízlelget az ember. A zöme jó, ízletes, bár van olyan is, ami alig iható.

BUDAPESTI MESÉK

Budapest Tales edited by Andrew Fincham and John A’Beckett. [Varsó], New Europe Writers, 2008. 138 oldal ISBN 978-83-923168-5-5

    Látszólag az antológia minden írása Budapestről szól, de csak akkor, ha az ott születetteket is bevesszük, ha a nagyjából magyar indíttatású írásokat is pesti meséknek vesszük. Ha jól megnézem – megízlelem – akkor negyvenhárom író, költő, közíró meséit forgatom kilenc fordító keze által. Vannak igen jó történetek – Andrew Fincham, Örkény István – Orbán Ottó, elegáns versek, poémák – Böszörményi Zoltán, Sohár Pál – és gyengébb fordítások, mint a Születésnapomra. Megjegyzendő, hogy a legnagyobb név, József Attiláé megérdemelt volna egy Zollman Péter fordítást. De valószínűleg a szerkesztők sohasem hallottak róla, miként én, a recenzor, nem hallottam eddig még a kötetben szereplő igen profi Lyn Moir-ról, vagy Zilahy Péterről. Az utóbbi írása a legbudapestibb ebből a kollekcióból. A legszebbnek viszont David Hill versét, a Loneliness Bridge-et találom.
    Ez az antológia a harmadik kötet lenne a New Anthology sorozatból, a Varsói és a Prágai Mesék után. Örvendetes, hogy a ma nem élők között három olyan nagy név is szerepel mint József, Örkény és Orbán, de érthetetlen, miért nem szerepel Karinthy, Kosztolányi vagy éppenséggel a ma is élő Sárközi Mátyás, aki az élők közül, a legtöbb pesti történetért felelős sőt, Budapest bibliográfiájáért is. Mindazonáltal ez a kis antológia szórakoztató és hasznos, mert felkelti az olvasó érdeklődését, hogy további olvasmányok után kutasson – akár Budapestről szólnak (ahol én is születtem), akár Pestről író szerzők egyéb művei iránt növeli a kiváncsiságot.
    A fordítók közül kiemelendő Szőllősy Judit, Tim Wilkinson, Paul Sohar munkája.

Kabdebó Tamás