Nevető új Democritus 5. - Dr. Báros újra aprít

"– Istenem – sóhajtott fel az ősz Kiss József – ha én még egyszer húsz éves lehetnék, azt se bánnám, ha olyan tehetségtelen lennék, mint maga…" - Dr. Bárdos újra aprít.

Nevető új Democritus 5

Civilizáció és tehetség

Rohanó világban élünk, s azt mondják, az emberek manapság nem érnek rá semmire, legkevésbé arra, hogy jókedvűen játsszanak egyet. Pedig bizony semmi sem úgy van, ahogy elsőre gondolnánk!
    Itt van mindjárt a háború. Ha csak az elmúlt évekre gondolunk, hát volt háború a Közel-Keleten, volt  itt a szomszédban, a Balkánon, most meg éppen Grúzia földjén. S bármelyiket is nézzük, nem lehet nem észrevenni, hogy milyen erősen érvényesült a nagyhatalmak akarata, s legtöbbször nem is a háború, hanem az utána következő tárgyalások eredménye, hogy az erősebbek érdekei győznek.
    Van is erről egy kis vers, nyolc sor mindössze. Így szól:

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csínyt tesz,
Összeűl és – helybenhagyja.

    Na igen, az erősebb összeül, és helybenhagyja. Ő maga. Azt, amit elkövetett. Ő maga. Telitalálat. Igazán izgalmas azonban akkor lesz, ha eláruljuk, hogy a szerzőről nem mondhatni, hogy a mai helyzet ismerője volna. Mert jó régen meghalt már: még 1882-ben. S aki még mindig nem jött volna rá, gyorsan elmondjuk, a távolból felénk mosolygó szerző neve Arany János. A versnek pedig, amely 1877 körül keletkezett, a címe Civilizáció. Úgy látszik, a világ egyre romlik ugyan, de mintha régen is épp olyan lett volna, mint manapság.
    Ami meg a civilizációt illeti, hát néha tényleg olyan, mint valami megmosolyogni való játék, a felnőttek játéka, ahogy a híres történettudós, Huizinga gondolta. Aki felüti könyvét, a Homo ludens (azaz a Játékos ember) címűt, meglepődve olvashatja, milyen közeli rokonságban is áll egymással a passziánsz, az ulti, a foci, vagy épp a költészet és a háború. Ugyanaz a feszültség, ugyanaz az izgalom, ugyanaz a felszabadító jó érzés a győzelemben. Mert mind-mind az ember kultúrateremtő játékosságának kifejeződése. És mégis, micsoda különbség!
    Milyen jó volna mégis, ha a politika egyszer már végre tényleg azzá válna, ami a lényege: a felnőttek játékává. Boldog, jópofa játékká: néha nagy lódításokkal persze (egy játékban szabad óriásiakat blöffölni is). De mindezt úgy, hogy azért ne rontsa el senki emberfiának kedvét, napját, életét, s még játékból se váljon belőle soha háború…
    Szép is volna! Úgy vagyunk ezzel, mint Kiss József, a költő, a tehetséggel. Róla mesélik, hogy egyszer meglátogatta egy fiatal pályatársa. S az öreg költő, aki mellesleg Arany-tanítvány volt a költészetben, megkérdezte a fiatalt:
    – És mondja barátom, hány esztendős maga?
    – Húsz – felelte a fiatalember.
    – Istenem – sóhajtott fel az ősz Kiss József – ha én még egyszer húsz éves lehetnék, azt se bánnám, ha olyan tehetségtelen lennék, mint maga…

Dr. Bárdos József