Méhesben

Aradi József: Hagymahántás-kísérletek – Sütő András digitális halála és feltámadása

Mindnyájan „nyelvkárosultak” vagyunk, szó szerinti „károsultjai“ egy számunkra az ideológiai nyelvre, arra a bizonyos „bükkfanyelvre” (limba de lemn, langue de bois) lecsupaszított közlésvilágnak. Károsultjai akképpen, hogy hiányoznak a károsultságunkhoz mérhető szavaink, ezért nem tudunk beszélni róla. Márpedig – és ebben Sütő nagy igazságot mond ki – „amire nem lesz saját szavad: elpártol tőled, hiába mondja bárki, hogy a tulajdonod“.

Hargitai Péter: Hódolat a legyőzöttnek – a győztes nyelvén

Számos tudományos munka jelent és jelenik meg mindkét világháborúról, többségük angolul, a világ nyelvén, és mint a szerző hangsúlyozza, a győztesek földrajzi tartományainak nyelvén. Ha e művekben egyáltalán meg is említik a magyar fegyveres erőket, többnyire csak mellékesen teszik.

E. Bártfai László: A csend köznapi felfogása

A csendet csak a nők tartották félelmetesnek (négyen), egyértelműen 'magány, egyedüllét' értelemben használva a szót, míg a férfiak kimondottan kívánatosnak ítélték a csendes egyedüllétet (heten), nyugodt otthoni szöszmötölést, fülsiketítő barkácsolást, tétlen másnapos önmegtalálást értve rajta. Egy óvodás kisfiúnak (a „mintában” három gyerek volt) a kérdésről Weöres Sándor Száncsengő (1931) című verse ötlött az eszébe – „csönd-zsákból hangot lop” –, s rögtön hozzáfűzte, mit kér a Mikulástól. Egyedül ő ragaszkodott ahhoz, hogy szavait jegyezzem fel.

Arany Zsuzsanna: Föltámadhatnak-e a „halott szerzők”?

Amitől (...) Kosztolányi az irodalmat és a művészetet féltette, az az aktuálpolitizálás volt, a különböző pártokat/érdekcsoportokat kiszolgáló propaganda-költészet. A maga részéről igyekezett irodalmi és újságírói (vezércikkek a Pesti Naplóban és az Új Nemzedékben, a Pardon rovat részbeni írása, illetve szerkesztése, revizionista cikkek közlése stb.) működését élesen elhatárolni egymástól. – Arany Zsuzsanna esszéje.

Levelek az esztétikai neveletlenségről 1.

„A design valamennyi háztartásba eljuttatja Picassót, a számítástechnika Neumannt, a világháló pedig több a valóságnál, mert a lehetségeset, sőt a kívánatosat teszi hozzáférhetővé. De vajon többhöz férünk-e hozzá, és közelebb férkőzünk-e bármihez is, mint annakelőtte?” – Falusi Róbert esszésorozatának első része.

Szakolczay Lajos: Egy lélek kiáradása – Finta Edit, a festőművész, az író

Íróval van dolgunk, festőművésszel, a szépséget magyarázó – elemző – látnokkal? Egy személyben lakozó, számtalan műformát a maga képére teremtő többirányú alkotóval.

Pomogáts Béla: Erdélyi magyar tragédia – Szilágyi Domokos tragikus élete és költészete

"... még vizsgálni kell és érdemes, hogy együttműködése a román titkosszolgálattal mennyire veszélyeztette mások szabadságát és életét. 1976 novemberében bekövetkezett (és akkor megmagyarázhatatlannak tetsző), váratlan halála az egész magyar nyelvterületen nagy megdöbbenést okozott. Az öngyilkosság hátterében álló rendőrségi kapcsolat csak néhány esztendővel a bukaresti rendszerváltozás után derült ki, mindez viták kereszttüzébe állította költészetét. Munkásságának irodalmi értékét mindazonáltal senki sem vonta kétségbe, mértékadó vélemények szerint (ezeket magam is osztom) inkább a diktatúra áldozata, mint kollaboránsa volt."

E. Bártfai László: Csend és érték

"Testberendezésünk és lelki szükségleteink miatt a csend kevésbé sérti a fület, mint a zaj." "Sok embert valóban rettent a csend. Nyomasztónak érzik, minduntalan megtörik." – E. Bártfai László esszéjét olvashatják a csendről.

Peter Sloterdijk: Bruno

Giordano Bruno a memoria természetéről és funkciójáról vallott nézeteivel azoknak kortársa lett, akik ma úgy hajolnak az emberi agy fölé, mintha az lenne a világ valamennyi rejtélyének bölcsője.

Rebeka titkai – Avagy Arany János Roxfortban

„Lucifer nem ellenségünk, hanem edző- és küzdőpartnerünk. És mint jó edző, velünk örül, ha végre sikerül kicseleznünk.” – Juhász Kristóf esszéje Arany János Vörös Rébék című balladájáról.

E. Bártfai László: Helyek csendes neve

Van egy utca az alsó-szászországi Hameln városában, amelyben évszázadok óta nem szabad hangoskodni, és ez a szigorú szabály még a vidám esküvői menetekre is érvényes. A városatyák betiltották itt a zenét, táncot, bárminemű zajongást. A csendes, szűk utca neve Bungelosenstraße 'dobszó nélküli utca'; a Bunge egykori 'dob' jelentését időközben a Trommel vette át. A legenda szerint 1284. június 26-án, János és Pál napján százharminc gyerek követte a sípját fújó patkányfogót ezen az utcán, bekanyarodtak az Osterstraßéra, és a keleti kapun át elhagyták a várost. Többé nem látta őket senki.” – E. Bártfai László tanulmányában azon helyek közül vesz „sorra néhányat, amelyeknek bizonyos értelemben csendes neve van.

Chaplin a díványon – Gotha Róbert Milán versparódiái

a vers nem gyors-leves,
superglue sem ragaszthatja össze
a sorok közti hézagot.

A vers belső létezés – Varga Melinda esszéje Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise című kötetéről

„Az egzisztencialista filozófiai irányzat költészetbe csempészése a Böszörményi-líra egyik újdonságértéke. Nem véletlenül ismétlődő motívum mindkét, illetve mindhárom kötetben a semmi, a végesség felé irányuló lét, a létezés, a létező, az Isten, a szubjektum, a szabadság, mint filozófiai fogalmak.” – Esszé Az irgalom ellipsziséről.

Bátorligeti Mária: Miért van (még mindig) író–olvasó találkozó?

Az író–olvasó találkozó (elegánsabb elnevezéssel szerzői felolvasóest) régi, kulturális rituáléból fejlődött ki. Az idők folyamán sokszínű formában jelent meg, de tartalmi része szívósan túlélt korokat, irodalmi divathullámokat. – Bátorligeti Mária esszéje

„A tenger és a szél szüntelen” – Kodolányi Gyula költői műhelyében

„Kodolányi Gyula többműfajú szerző, aki költőként, műfordítóként, esszéíróként és kritikusként egyaránt mindig maradandót alkot.” – Bollobás Enikő tanulmánya.

Oldalak