Moral history

MORAL HISTORY – novellapályázat

Az Irodalmi Jelen kiadója és szerkesztősége (http://www.irodalmijelen.hu)

MORAL HISTORY

címen novellapályázatot hirdet.

 

Jelige: Szp0rsi – Oszkár és Nina

Nem is olyan rég még otthon voltak, Berlinben, együtt az egész család: Oszkár, Nina, a kislány nővére, Hanna, Anyu és Apu. Mindannyian nagyon boldogok voltak, mert Apu bejelentette, hogy idén is elmehetnek találkozni Nagymamával és Nagypapával Magyarországra, ahogy a korábbi években.

Jelige Napkeleti – Elszámolás

Tyupi szülei haragudtak rám, néha tiltották tőlem, de sohasem dobtak ki. Nem, nem érzek ilyen szelídséget irántuk, és szeretném, ha hangomból kiérződne az erőviszony. Az volt az igazi erőviszony, amikor sok évvel később a két öreg órákig várakozott irodám előtt, hogy megköszönhesse…

Jelige: Gimnazista lány – Senki nem hiányzik

Nem a házasságukkal van baj. Ez biztos. Mai eszemmel már meg tudom fogalmazni, hogy apám akkoriban saját forradalmára készült. Amilyen csöndes volt ő, nagyapám annyira feszült, ideges. Valahányszor azt láttam, hogy beszélgetnek, a következő képet mutatták: apám többnyire ült, kezében cigarettával, míg nagyapám körülötte járkált, vagy megállt a háta mögött és a széke támlájára kapaszkodva érvelt, nyilván a nyomatékosság kedvéért.

Jelige: Gyalázat – Gyalázat

Azon a bizonyos napon is ettől féltettem, mikor nem jött játszani. Nem volt maradásom, szóltam a másik barátnőmnek jöjjön el velem, látogassuk meg Juditot. Mi hárman igazi barátnők voltunk, mindig kiálltunk egymás mellett. Bementünk a kapun, megálltunk az ajtajuk előtt, hogy bekopogtatunk, de teljesen más irányból hallottuk Judit síró hangját. Mikor megláttuk, tudtuk nagy baj történt vele.

Jelige: A kék virágról – Egy álom története

Eltelt a május, el a június, de az igenke csak nem akart újabb hajtásokat hozni. Július közepén, a gondos öntözés ellenére kókadozott, és augusztusban ledobta megsárgult leveleit. Szeptemberben úgy tűnt, teljesen elszáradt. Hiába, nem a mi klímánkhoz szokott ez, gondoltam. Aztán úgy döntöttem, meghagyom tavaszig.

Jelige: Csendélet – Csendélet pohárral, cseresznyével

Megfagyok. Hol vagyok? Bárcsak mellettem lennél, most, megőrülök, félek, egyedül vagyok, és megfagyok, érzem, megfagyok, ilyen szörnyűt még sose éreztem. Egy hatalmas kéz nyúl felém, durván felfordít, és erősen rácsap a hátsó felemre, én meg zuhanok, majd vodka naracslével.

Jelige: Emem – Itt vagyok

Ha valaki mondana már valami biztosat, büntetést, halált mondjuk, vagy az utolsó ítélet megérkezne.. És örök szenvedés következne, ahogy a pap mondja. De ez ugyanaz, ami most történik velem. Jól ki van gondolva. És ha véget vetek az egésznek, akkor is csak ebbe a helyzetbe jutok vissza, nem?

Jelige: Amoral – AMORAL HISTORY

Mi lenne, ha egy  álmot látnál?  Egy álmot látnál, amelynek szereplője a szoba,és nem te. Négy fal, két könyvespolc, roskadásig tele könyvekkel, egy íróasztal, amely a múlt század emlékeit viseli magán, és ismét egy könyvespolc a szemed előtt... hideg van és egyedül vagy. Sőtét van, és néma csend.

Jelige: Tentás – Beszélgetés

Engem se előtte, se utána nem kényszerítettek semmire, éltem az életem, alkalmazkodtam. Fontos szó volt ez akkoriban, bár ritkán mondtuk ki. A többség ezt csinálta. Ahogy ma is és talán mindig így volt a történelemben, az ember mi mást tehetne. Jó kérdés, hogyan lehetett volna másképp… vannak ötleteim, így, utólag... 

Tartalom átvétel

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail cím*: