Ugrás a tartalomra

Jelige: DUNA – Halálomig itt élek!, Duna tükre, Csirázik a hatalom

Jelige: DUNA

 

Csíra hajt a cserépből,
mint kis virág.
Csírázik a hatalom,
s lesz egy jobb világ.

 

 

 

Halálomig itt élek!

 

Túl sokáig voltam a hazámtól messze,
vadállatként csaholó hullámokba veszve.
De Magyarországomon végre megnyugvást találok,
és itt akasztottam fogasra barna bőrkabátom.

 

Itt találok tehetségemre, a valómra,
szerelmes szívem itt talál majd udvarlóra.
És majd itt találjon rám a halál,
s itt érjen utoljára számhoz a kanál.

 

Ám de míg mindez megtörténne,
úgy örülnék, ha anyám utoljára szerető ölébe venne.
S majd akkor engedem magam a sírba,
a szép mezőkön, hegyeken túl a magyar koporsóba.

 

Leeresztenek a mély sötétbe,
ám, de szívemben örök lámpa ég ott lent is, a kopár földben.
S ez a lámpa ég szerelmemnek, anyámnak,
de legfőképpen a szép Magyarországnak!

 

 

 


Duna tükre

 

Állék ottan a Duna partján
s nézem tükrében ki-e szamár?
Ez volnék én, ki ezt a tükröt
észre nem vevé, hisz sokszor
mentem el mellette, de sose
gondoltam bele nagy emberek
is néztek-e tükörbe.

 

Hősök katonák csodálták a Dunát,
s én is itt állék ma már.
Végig nézek a kavicsos, nedves parton,
s érzem a szél heves, ám mégis
finoman simogatá arcom.
A hősök mondhatták még régen:
"Csak e szélben csillog kardom,
hisz ez a magyar jutalom. Ez a susogó finom
szél mi páncélunkat át járja, ezért érdemes élni
e magyar hazában"

 

E szavakat mondták az ősi magyarok,
mesélték nekem onnan tudom.
S most utoljára belenézek a tükörbe
s gyönyörködök benne.
Ez lennék ÉN, ez az ember e bűnös testben?
Ekkor elnyelnek a Duna tükrének habjai
s elveszek, de lelkem mindig ott marad
a Duna tükrében.

 

 

 


Csirázik a hatalom

 

Csíra hajt a cserépből,
mint kis virág.
Csírázik a hatalom,
s lesz egy jobb világ.

 

Már az első levél
a növényen van.
Az első felkelés szabadságot
védi, mint vadkan.

 

Ím már három levél
virít a lágy testen.
Mindenki küzd mindenütt,
a szabadságért hevesen.

 

Kibimbózott az első
virág csemete.
Egyre több a
szabadság száz szeglete.

 

Vaskosodik, fásodik
szára a virágnak.
Egyre több esélye
van a világnak.

 

S most már nagy
fa a növény.
És mindenütt
a szabadság él könnyedén.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.