Ugrás a tartalomra

VERSTÖRTÉNÉS 2010.07.26-08.01 - Rónai-Balázs Zoltán

 

és rögzítni laptopra fényképeken
”hangulatot”, „tünde fényt”,
hogy „Nézzétek, az erdei úton
B. D. költő áll, medveként!”

 

 

 

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN

2010. 07. 22. – 28., Gyergyószárhegy

 

 

EHELYT- AHAJT

 

 

I.

A lélek ujján fénymaszat,
a málnabokrokon matat:
csak tájba tévedt emberek.
Keresni jöttek, elveszett,

nem is tudom, mit, ott vagyok,
s mint léttisztító oldatok,
szemembe hull a zöld, a nap.

(Feketül közben a tavalyi krumpli,
a benzin büdös és nem áll meg az élet.
Dohányzom, irkálok, jövök-megyek,
mondhatjuk tehát, hogy élek,
és amit elhagytam ahajt,
ehelyt egy időre megkapom.
Sapkát kell hordani hőguta ellen,
gumicsizmát, ha sár vagyon.)

II.

…és rögzítni laptopra fényképeken
”hangulatot”, „tünde fényt”,
hogy „Nézzétek, az erdei úton
B. D. költő áll, medveként!”,

a szállást, a házszámot,
a szomszédot, az utcanevet,
a Gyergyó felé váltott
négy lejes buszjegyet,

mindent, majd bőröndbe pakolni
gondosan, baja ne essék,
a szárított vargányát, juhsajot,
az összes értékes „beszerzést”,

a kis követ, ami másképpen Erdély
földje, s hogy ugyanígy magyarok
legyünk otthon is, elcsomagolni
magunk is valahogy.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.