Ugrás a tartalomra

Jelige: Gerle – A férjem fegyvere

Becsuktam a szemem, majd újra kinyitottam. Még mindig ott álltak. Kiszálltam, hogy megbizonyosodjak a valóságról, meg amúgy sem terveztem benn maradni hosszú ideig.

 

 

 

 

A férjem fegyvere

 

A házat ugyan olyan gyorsan szerettük meg és laktuk be, mint amilyen gyorsasággal döntöttünk az összeköltözés felett. Csak azt tudtuk, hová tartunk, hogy falusi házat keresünk, a válogatást már külön tettük. És mit ad isten! Az összevetésnél egyedül a Horváték háza volt közös mindkettőnk listáján! Elbűvölt hatalmas teraszával, nagy kertjével,nyitott ablakaival. Tökéletes volt! Megtaláltuk benne a nyugalmat, ami egy válás után elsőbbséget élvez a maga természetességében. Így hát,a mienk lett. Megvettük!
Házunk tökéletes szerkezetébe egyetlen pici kis szépséghiba csúfoskodott: a garázs, mert hogy igen szűkösre méretezték anno! Talán a Trabant-korszakában épült! Meg kellett tanulnom ráállni a bal falra, átmászni az anyós ülésre, onnan meg  kiszállni. Ezt a műveletet gyakoroltam éppen, amikor a visszapillantó tükörbe megláttam két egyenruhás rendőrt. Becsuktam a szemem, majd újra kinyitottam. Még mindig ott álltak. Kiszálltam, hogy megbizonyosodjak a valóságról, meg amúgy sem terveztem benn maradni hosszú ideig.
A két hús-vér rendőrnek  mosoly bujkált a szája sarkába ,de se baj, gondoltam, lesz ez még rosszabb is!
–Gyakorlott mozdulatok! Nem mindenki tudná kivitelezni!– szólt köszönés helyett az egyik.
Pillantásom akaratom ellenére a pufók hasára tévedt, de sikerült gyorsan megtalálnom a szemkontaktust a magasabbikkal.
– A városból jövök, talán  rossz helyen parkoltam?–próbáltam egy követ fújni vele.
– Hát,mit gondol? – kérdezett vissza a köpcös.
– Bejelentésre jöttünk!–sietett a segítségemre a magasabbik.
– Bejelentésre?
– Tudomásunkra jutott,hogy most költöztek ide.
–Igen, így van.
– A férje fegyverét szeretnénk ellenőrizni, megfelelő helyen tárolja-e!
–A férjemnek nincs fegyvere!
– Na, nem mondja!–szólt megint a köpcös kaján vigyorral.
–Márpedig fegyvertartási engedéllyel rendelkezik, és egy vadászpuska tulajdonosa.
Ha egy világösszeomlása ilyen,akkor én azt éltem meg! A köpcös meg csak vigyorgott.
– Horvátnéhoz van szerencsénk?

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.