Óda a sovány tejhez – Erlend Loe Doppler című könyvéről

Kritika

 

A történet mesélője, Doppler, egy biciklibalesetben szó szerint fejreesik, agyrázkódást szenved, közben megvilágosodik. Rájön, addigi élete semmit sem ért, otthagyja munkáját, házát, egzisztenciáját, feleségét, lányát és fiát, kivonul ez erdőbe, messze a civilizációtól. – Szőcs Henriette írása.

 

 

Óda a sovány tejhez

 

– Erlend Loe Doppler című könyvéről

 

   Mikor kézbe vettem a könyvet, összezavarodtam. Úgy néz ki, mint egy doboz tej. Az a másfél százalékos zsírtartalmú, amelyikből én is szívesen vásárolok, ráadásul a könyv belső borítóján feltüntették, hogy a tejgyár szponzorálta a kiadást. Olvasás során kiderült: a főhős, Doppler, ugyanolyan civilizációs csökevény, mint jómagam, csupán ezt a tejnek már aligha nevezhető vizes löttyöt képes meginni. A foltos köntösű ital a mű vezérmotívuma, a legnagyobb fricska. Sovány tejtől nemesül a nép.

   A történet mesélője, Doppler, egy biciklibalesetben szó szerint fejreesik, agyrázkódást szenved, közben megvilágosodik. Rájön, addigi élete semmit sem ért, otthagyja munkáját, házát, egzisztenciáját, feleségét, lányát és fiát, kivonul ez erdőbe, messze a civilizációtól. Doppler menekül az emberek okoskodásától, a mosolytanfolyamoktól. Közben szüntelenül magyarázza cselekedeteit, minden tettére talál indokot. Elkötelezett híve vagyok a dolgok elmagyarázásának, vallja.

   Itt válhatna unalmassá a történet, de Erlend Loe, napjaink legnépszerűbb norvég prózaírója mestere a szövegalkotásnak, tudja, hol kell az iróniáról öniróniára váltania. Egy-egy hirtelen fordulattal szórakoztatóvá teszi művét. Még a rénszarvas legyilkolásának borzalmát is feloldja: „menedéket keresve felmásztam a legnagyobb sziklára, míg őelőtte lepergett az élete. Az összes jóllakott, szép nap, a verőfényes, lusta nyári napok, röpke románca a bikával ősszel, és az azt követő magány, az ellés, a gének továbbadásának öröme, na és a korábbi évek zaklatott téli hónapjai”. Miután Doppler nem tud megszabadulni a leölt szarvas borjától, irgalmas szamaritánusként magához veszi, elmagyarázva neki, „tudnod kell, hogy kész vagyok támogatni téged ezekben a nehéz időkben”.

   A mesélő kényelmesen, afféle huszonegyedik századi remeteként éldegél az erdőben, hogy élelemhez jusson, a környező házak kamráit dézsmálja, szerszámokat emel el. Betör a festékboltba, hogy az apjának emlékül állított totemoszlopot befesthesse, hiszen „legalább ezer évig kell állnia. Ezt az egész faszságot bepácolom, majd több rétegben impregnálom olajjal”. Jó kereskedőként elcseréli a lemészárolt rénszarvas húsát a kincset érő dobozos, sovány tejre.

   A történet folyása kiszámítható, a főhőst gyakran meglátogatja felesége, aki nem tud lemondani kukis Doppler különleges adottságáról, végül teherbe esik. Nejét kímélendő Doppler magához veszi kisfiát, így magánya megszűnőben van. Az erdőben sétálgató burzsuj is kedvet kap ehhez az életformához, divatos ökumenikus békefesztivált szervez a tisztáson. A megözvegyült Düsseldorf úr szintén Doppler társaságával oldaná neje hiányát, sőt, a véletlenül, munka közben megismert betörő, Vasgyúró Roger is hozzájuk költözik, miután nője kidobja a lakásból. Az erdő rövidesen tömegszállássá változik, hősünk továbbáll.

   A látszólag könnyed olvasmány a fordító lábjegyzetei segítségével feltárja a norvég társadalom fonákságait. Megtudhatjuk, például, hogy a második világháború Norvégiában is kísért még. A megszálló katonák nemzette gyermekeket, akik jelenleg már hatvan-hatvanöt évesek, a mai napig megkülönböztetik, előítélettel viseltetnek irántuk, tyskebarnnak, németgyereknek nevezik, ahogyan ez Düsseldorf úrral történik.

   Loe ránk bízza a választást, ki is Doppler. Korunk félresikeredett fia. Vagy inkább egy félresikeredett kor fia. Az utópia végén a főhős elindul, hogy kiderítse, létezik-e olyan hely, ahol talán fellelhető egy intelligens életforma, amely valami mást képvisel. Remélem, egyszer megtalálja. Inshallah.

(Scolar, 2010)

Szőcs Henriette
 

Kommentek elrejtése, megjelenítése