Onagy Zoltán

Nemes Nagy Ágnes

2011. január. 04. - 04:06

(1922. január 3.–1991. augusztus 23.)

Kilencvennyolc volna január 3-án Nemes Nagy Ágnes. Ami egyszerre meghökkentő is, meglepő is. Néha sokkal fiatalabbnak gondolom, máskor idősebbnek. De talán közelibb azt mondani szolidan, se nem idősebb, se nem fiatalabb, hanem kortalanabb a folyamatos jelenlévőknél.
Nemes Nagy Ágnes a szép arc. A néhány hónapnyi belenyugvó küzdelem a Babitsról írott A hegyi költő című (megkerülhetetlen), és egyéb esszéivel, azután a félévenként megjelenő Magvető Újhold, és egy súlyosan árnyaló Eörsi cikk 2004 nyaráról, ami után és miatt elölről kellett volna kezdeni mindent, amit addig érvényesnek gondoltam Nemes Nagy Ágnessal kapcsolatban.
Arra már nem jut energia. Csak valamiféle konklúzióra jut: hiába nézünk, alig látunk, hogy hiába látunk, a belső információk tizedét is alig értjük valódi összefüggéseiben.
De a legfontosabb: amikor a politika írja egy-egy kor irodalmát, abban az irodalomban semmi nem tiszta, minden hazug és bonyolult (gondolj, kedves Olvasó, a megkerülhetetlen és megbocsáthatatlan Tar Sándor mizériára).

Amikor a politika játékteremként működteti az irodalom speciális terepeit, soha nem tudhatni, pályatévesztett írót látunk politikusi mellvértben, vagy pályatévesztett politikust írómaszkban. (Méz a történeten, amit most látunk, miszerint mediatikus riporterek, közszereplők regénysorozatot írnak a magyar valóságról, hogy egy delegált brüsszeli démon szerelmes leányregénnyel rukkoljon elő.)
De nem is így. Nem gondolok politikai mákonyra, amikor Nemes Nagy Ágnes lekerül a polcról. Ha mégis, az nem ugyanaz, mint amikor a szereplő saját bőrén, saját életével szenvedte meg. Bizonyos szövegeknél rábízom magam az opusra. Nem tehetek mást.

Budapesten született 1922. január 3-án. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN. Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.
Elsőrendűen francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos egyéb és más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindította az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére, a díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró.

Díjai: