Ugrás a tartalomra

Nőnapi csokor

A fából faragott királyfi;   Egy rossz asszony természetrajza;    Hét krajcár;    A hűséges asszony;    Gorkij: Az anya;   A kővé vált anya   Weöres Sándor: Psziché;   A nagyságos asszony   A Szív-utcai leány;   Karinthy: A házasság "válsága";    Kosztolányi: A házasság "válsága";   Ignotus: A házasság "válsága"  Füst Milán: A házasság "válsága"Gelléri Andor Endre: Három asszony Ördögh Szilveszter: Ének, énekekA szerelmes nőgyűlölő

 

 

Nőnapi csokor

 

A nő ezerféle. Amikor férfi nézi. Ennek köszönhetően ezerképpen viszonyulunk, feltéve, hogy viszonyulhatunk hozzá. Szeretjük és gyűlöljük – tizedmásodpercen belül. Megváltoztatja az életünket. Értelmet ad, ha addig nem jutott belé értelem, elveszi az élet értelmét, ha éppen úgy gondolja. Nőért élünk, nőért halunk. A bikák felnyársalják egymást, mert kaptak hozzá szarvat az Úrtól, a férfiak megkéselik, mert nem kaptak csak bicskát. A nő varázslat, amikor, önkény és csalárdság, gyönyör és bűbáj, amikor, égiekkel játszó tünemény tünemény, amikor. Nincs eldöntve, mi a nő valójában. Nehezen értelmezhető folyamatok gerjesztője, a férfi nem igen érti, mi történik vele, amíg túl nem jut néhány életveszélyes viszonyon. Az Irodalmi Jelen klasszikusokat sorakozat fel a nőt ünneplendő, siratandó, kibontva, mi a nő, térdverdeső kolonc, netán királycsináló korona. (Nőnapi csokor 

O. Z.

 

 

Kosztolányi Dezső

A kacérság

 
Egy év előtt külföldön vegyes és mindenekfölött unalmas társaságban, hol mindenki unatkozott, még az asztalon szomorúan lobogó lámpa is, a leányok, kik különben engem különcnek és az aprólékos kérdések lelkiismeretes búvárának tartottak, megkérdezték tőlem, miért kacérak a nők, s miért nem kacérkodnak például a férfiak. A kérdés erőltetettnek és nevetségesnek tűnt fel nekem, de, bevallom, zavarba jöttem, mikor a választ meg kellett reá adnom. Később azonban, hogy komolyan fontolóra vettem, s eltöprenkedtem élettani és lélektani magyarázatán, mindinkább háttérbe nyomult a nevetséges oldala, és nagyon érdekesnek, mélynek és komolynak mutatkozott.
Miért kacérkodnak tehát önök, bájos hölgyeim, s miért oly komolyak önök, uraim, még a szerelem lázában is, mikor szakállasan, fejükben komor gondolatokkal szembekötősdit és orronverőcskét játszanak ideáljukkal? Azt felelhetnék, hogy erre már megadták a feleletet ama rímben író egyének, kik lírai költő néven ismeretesek. Csakugyan; ámde most nem eme fent nevezett érdekes egyéniségek panaszairól, hanem a mi kérdésünknek egyszerű s mégis lehetőleg tudományos magyarázatáról van szó. Most nem elégszem meg avval a magyarázattal, hogy a nő természete a kacérság, s a férfié nem; ezúttal éppen ennek igazolásáról van szó, melyet talán sok olvasóm e hosszadalmasnak és bakafántoskodónak látszó fejtegetés rovására a kérdés egyszerű megoldásának tart. Nem úgy van!
Mindenki tudja, hogy ma már bölcseletileg és élettanilag be van igazolva, hogy a nő természete a hűség, a férfié a hűtlenség. A nő odaadó, szenvedő; a férfi csapodár és ledér. A drámák ezer és ezer ilyen nőideált állítanak elénk, a hű és férjük mellett holtig kitartó nők alakjában. Hű férfit azonban vajmi ritkán látunk ábrázolva; Othello is csak megcsalt férj. A férfiben a természetes a hűtlenség. S itt van a női kacérságnak szülő oka. A nő belátja, hogy őt mily igaztalanul játszotta ki a természet, és próbál védekezni kegyetlen törvényei ellen; azt hirdeti, hogy nincs szüksége a férfira, kiről előre tudja, hogy ővele vajmi ritkán éri be egy hosszú életen át, ellöki magától, kétszínűsködik. E durcás alakoskodás a kacérság. A férfi azonban nem játszhatja el e játékot, mert ő természeténél fogva hűtlen és csapodár. Ha alakoskodnék, önmaga paródiája lenne. Innen származik az a végtelen komikus hatás, mikor a bohózatírók kacér férfiakat léptetnek fel a világot jelentő deszkákon. Gondoljanak el, kérem, egy kacér közvádlót, körorvost vagy bankigazgatót!
A kacérságnak van azonban mélyebb jelentősége is; benne látom a szegény, minden tekintetben nekünk kiszolgáltatott nőnek aktivitását abban a nagy harcban, melyet a férfi és nő több ezer év óta vív egymással, s tényleg ez az öntudatlan védekezés és harcra hívás az, mely a nőt mindenekfelett jellemzi. Ez a furcsa védekezés megvan minden társadalmi fokon, minden műveltségi viszonyok közt élő nőkben, a vadaknál s a legműveltebb angol ladynél egyaránt, sőt – bocsánatot kérek – még az állatoknál is. Ki ne tudna a kacér galambokról s az enyelgő oroszlánokról?
A női nem tehát, hogy tétlenségre kárhoztatását bizonyos tekintetben ellensúlyozza, kerékkötőként lép fel a szerelem vásárán, és a bájaira üres ígéretekkel és hazug frázisokkal alkudó férfit alaposan megvárakoztatja és kikoplaltatja, más szóval kacérkodik vele. S ez nekem annyira természetesnek, bölcsnek és végtelenül mélynek tetszik, hogy hajlandó vagyok a nem géniuszának betudni, kiről Schopenhauer beszél: ez a nemnek harcias és furfangos védekezése, mely minden nőben benne van, s mindegyik tudja, mint a madár a repülést, anélkül hogy tanulná. A legbutább, orrán túl nem látó liba is okos a viszonyok megkötésénél, és lovagjának ugyancsak sokat kell sóhajtoznia, míg megkapja ajkáról az első szűzi csókot, mert a leányka nagyon jól tudja, hogy a vásár előtt ő diktálja a feltételeket, azután azonban nem. Tárgyamnál fogva – legmélyebb sajnálatomra – nem beszélhetek egészen világosan, de azt hiszem, így is megért a kegyes és bölcs olvasó.
Ebből származik a nőnek végtelen ébersége és gyors körültekintő képessége, melyet a férfiak annyira bámulnak. Nekik szükségük van minderre, hogy gyorsan felismerjék a helyzetet s a férfit, kire az életüket bízzák. Ez a női érzelem, melyet én tapintatnak szeretnék nevezni, szintén azon fegyverek közé tartozik, ahová a kacérság, ezekkel harcolnak ők, az elnyomottak, miellenünk.
S a harc komoly és késhegyig menő: az ő egyetlen aktivitásuk.
A nő a szerelemben mindenütt szenvedőleges szerepet játszik. A férfi öleli, s azt mondják róla, hogy ölelkezik; csókoljuk, s azt vetik szemére, hogy csókolódzik. Később azután még nagyobb gondok súlyosodnak a nőre.
A gáládul elhagyott anyákról sokat olvashatunk az újságokban s a regényekben. A szoptatás, a gyermeknevelés, sokszor a kenyérkereset tisztán a vállaira nehezedik, s míg a férfi újabb kalandokra vadászik, ő szelíden és nyugodtan tanítja fiát az első imádságra, s a természetében levő állhatatosságnál fogva panasz és szemrehányás nélkül jóváteszi a másik nem könnyelmű mulasztását. Rossz apákról gyakran hallunk, az anya azonban természetszerűen jó. Ezért vonzódik a gyermekek kilenctized része inkább az anyjához, mint az apjához, s ezért dalolják meg a költők oly ritkán az édesapjukat.
Íme, itt van a kacérságnak jelentősége! A nőnek egyetlen védőfegyvere, a tétlenségre kárhoztatottnak egyetlen tette. Helytelenül ítélnek tehát azok, kik egy-egy ártatlan leánynak kacérságából gonosz és ravasz természetére következtetnek, s mindjárt készek lesújtó ítéletükkel; és igaztalanok a költők is háromrőfös panaszukkal és vigasztalhatatlan bánatukkal, mert a kacérság oly tiltó szó, mely ígér és boldogít.
A nő és férfi közti harcban a férfié a győzelem, s a nő diadala a legyőzetés. Erre azonban a nőnek kell megadni a jelt, a harci riadót. S ez a jel, ez a harci riadó a sokat szapult, megkönnyezett és mégis oly kedves és áldott kacérságnak leplezett őszintesége.
Bácskai Hírlap, 1906. február. 11.
 
Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.): író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.