Berka Attila és a hosszú kávé szeretete

Helyszíni

 

A meghívó Facebookon érkezett, de ahhoz, hogy a kávéház hangulatából részesüljek, ez még kevés lett volna. Fel kellett kelni a gép elől, időt szakítani az öltözködésre, (egy nő mégsem jelenhet meg akárhogy egy elegáns kávézóban), a google-ben kikeresni hol is van pontosan az est helyszínéül szolgáló Café Factory, villamosra szállni, és időben megérkezni Berka Attila könyvbemutatójára.

 

 

 

Berka Attila és a hosszú kávé szeretete

 

Sokan panaszkodnak ma irodalmi körökben, hogy túlságosan virtuális síkra terelődött a kortárs kulturális élet, csak leülünk az íróasztalhoz, és küldözgetjük az írásokat, a pályatárs műveit a netről töltjük le, és ha még ezen kívül néha-néha  az is érdekel, amúgy mi újság vele, ránézünk a blogjára vagy az üzenőfalára…

Hát igen… de talán mégsem olyan szörnyű a helyzet, hisz milyen csodálatosan simul egybe, egészíti ki egymást a két „valóság”: (Hérakleitosztól most kapnék a fejemre), a Facebook és „A Kávéház”!

Petőcz András író, az est moderátora, és Berka Attila már ott ülnek egy kopott, antik asztal mellett, mire megérkezem, a hó leolvad sapkámról, kabátomról, álmosító zsongás, ahogy itt is, ott is kis baráti társaságok beszélgetnek, halk háttérzene szól, és a Nyugatosok  korát idézi a cigarettafüst, az alkohol és a presso kávé illatának félreismerhetetlen kompozíciója.

Nem kezdődik el időben az est, hisz a művészemberek (majdnem) mindig késnek, hét óra felé szállingóznak be a félhétre hirdetett könyvbemutatóra. Addig rendelek én is egy kávét, cigarettára gyújtok, úgy érzem magam, mint Kaffka Margit, ha nem is az írásaim, legalább az atmoszféra miatt. Kedvem lenne elővenni egy füzetet, nézegetni órákon át az embereket, időnként a papírra vetni egy-két sort, amiből majd vers születik. De hisz van itt valaki, aki ezt tényleg meg is valósítja, nem csak ábrándozik róla: Berka Attila! Üdítő színfolt, oázis, egy huszadik század elejéről visszaköszönő látomás!

A Hosszú kávé külön hideg tejjel című könyv ugyanis kávéházakban, utazások során íródott, sőt, maga a mű egy kávéház, ahol tartalmas, elgondolkodtató, lassan áramló beszélgetések folynak, és maga a mű egy utazás, nyughatatlan, mozgó, változó, más-más tájakkal, kérdésekkel előrukkoló bolyongás. Egy magányos út, vándorlás, belső monológokkal, meditációkkal fűszerezve. Mint amikor ülsz a vonaton, nézegeted a fel-leszálló utasokat, előtted ott a jegyzetfüzet vagy a laptop, melletted a kávé, kezedben cigaretta, és maguktól jönnek a sorok, kell persze hozzá egy kis önfegyelem és szakértelem, hogy ne legyen túl áradó, túl csapongó, mégis elmondod a lényeget. Kinek? A „te”-nek, aki leül veled szembe a kávéházi asztal mellé.

Hogy ez Rejtő Jenő vagy egy ismeretlen nő, esetleg a tükörképed, már mindegy is, hisz a gondolat ugyanaz, átadni is ugyanazt szeretnéd mindenkinek. Petőcz Szindbádhoz hasonlította a regény szereplőjét, a hangulatot, ahogy úton van, magányos, szorong, borong édes-keserűn, és a szerző eredeti szándéka ellenére naplószerűvé válik az írás. Mégis ezzel teremt egy kis csendet és távolságot. Elhallgat.

Berka Attila főhőse hallgat, ír. Beleles, belehallgat a kávéházban jövő-menő emberek beszélgetéseibe, mozdulataiba, és amit ebből a hömpölygő áramlatból szublimál, nagyon közeli, magunkban is megfogalmazott gondolatok. Mintha az én érzéseimet fogta volna meg, kapunk a fejünkhöz…

Ez hát a jó író titka, a huszonegyedik század kávéházi irodalmának kulcsa, a jelenlét, a megfigyelés, a meditáció a tömegben, az egyénben, azon kívül és attól jóval beljebb, a virtuális világon innen… és túl.

 

Csepcsányi Éva
 

Kommentek elrejtése, megjelenítése