Ugrás a tartalomra

ÜDV, ÉDES OTTHON! - Barnás Márton novellái

 

Klaust gyötörte a lelkiismeret. Nem a lelkifurdalás, az nem, de a lélek. Bárcsak halhatott volna úgy, hogy lelke el is távozik belőle. De nem, ez az egész máshogy lett kitalálva. Ő is sokkal jobban kitalálhatta volna magát. Az álmait is jobban kellene irányítania. Akkor kevesebb gondja lenne az alvással.

 

 

BARNÁS MÁRTON

ÜDV, ÉDES OTTHON!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Molotov koporsója*

Klaus Molotov halotti nyugalommal feküdt a koporsójában. Aztán felült. Nem tudta, hogyan és miért, de felült. Egészen biztos volt benne, hogy a program, mely által életét a túlélés után is irányította valaki, az utolsókat rúgja. Mármint az utolsókat rúgja Molotovba.
    Klaust gyötörte a lelkiismeret. Nem a lelkifurdalás, az nem, de a lélek. Bárcsak halhatott volna úgy, hogy lelke el is távozik belőle. De nem, ez az egész máshogy lett kitalálva. Ő is sokkal jobban kitalálhatta volna magát. Az álmait is jobban kellene (most már mindenesetre) irányítania. Akkor kevesebb gondja lenne az alvással. Megszűnne az, hogy éjszaka (nyilván valami örök fényességben, esetleg sötétségben) felriad, aztán pedig már nem tud visszaaludni. Ilyenkor elönti agyát valami (pl. düh), ő mintha megkattanna és tör, valamint zúz maga körül. A koporsó és ő maga sem ép. Indulatkezelés. Felírta neki az orvos a Frontint, hogy majd az segít az alvásban, pedig csak azt segítette elő, hogy rászokjon, de úgy igazán. Előfordult, hogy egy éjszaka összesen nyolc szemet vett be, mégsem tudott aludni, viszont utána egy hétig nem volt magánál (régebben még élvezte is). Szedált ahelyett, hogy életet, érzéseket lehelt volna magába. Mégis, egyéves kislánya, valamint felesége mellette voltak. Egy szavukkal, érintésükkel, az őszinte, tiszta, erős szeretetükkel minden rosszat elűztek belőle, mellőle, az életéből. És az a valaki távozott is. Átfogó, mindenre kiterjedő ördögűzés. Hála érte. Klaus Molotov úgy érezte (egyébként nagyon helyesen), hogy sohasem lehet elég hálás kislányának és feleségének. Úgy azért a lét elviselhetetlen könnyűségét is jobban elviselte, hogy volt/van/lesz kiért, miért élni. Nyilván feltámadunk és Klaus úgy érezte jobb pillanataiban, hogy ennek a ténynek egyfajta belső tartást kellene adnia. Így szebben, önmagunkkal és másokkal is igazságosabban lehet élni, meg adott esetben nyugodtabb szívvel elmenni.
    Molotov gondjai szaporodtak. Rohadt a foga a szájában, már több mint egy éve. Szájsebészet, ott kikapják a fogát, a fogorvos pedig majd leszedi azt a rengeteg fogkövet. Mert egyébként olyan szájszag, vagyis fogszag jellemezte, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Új fog, új élet, új pénznem, talentum, csak bírja fizetni. Nem akar már mindent olcsón megúszni, de ezt igen. Új fog(ak), jobb szag, legyen már tulajdonképpen illat, az már fogva is tarthatja. Fogcsikorgatva a külső sötétségben, az aztán létélmény. Összeszorított fogakkal egy dizájnos koporsóban. A koporsóból bármikor kiszállhat, s a földalatti labirintusban felfedezőútra indulhat. Kit talál, és ki talál rá Klaus Molotovra egy életre? Nyilván a kislánya és nyilván a felesége. Emberi és isteni is egyben a rátalálás és így már egy családban, családdal keresik Istent. Mindent, minden jót, mély szeretetet igyekeznek egymásnak megadni, de van, amit csak Istentől kaphatnak meg. Meg is kapják, csak várják ki a sorukat (sorsukat), és addig megérzik, megélik, mit is kapnak valójában Tőle már egy életen át.
    Klaus is örülne egy picivel több pénznek (vagy lehet az sokkal több is). Az Ünnepi Könyvhéten is ott lehetne, dedikálhatna, de tartozik még pár (pár ezer) forinttal a könyvkiadónak (is), ezért nem mer a pavilonjuk közelébe se merészkedni. Inkább otthon (igen, föld alatt, mégis együtt a szeretteivel) marad. Elmélkedik. Legalább dedikálna, ha már nem ír. Ha nem írok, nem vagyok, ahogy a Költő mondta. Ő inkább olvas. Ulickaját, meg Erdős Virágot. Dolgozni sem megy be. Vasárnap? Minek? A könyvtár zárva hétfőig, a dokumentációs osztályon megvárják, munkával is ellátják, nem fog unatkozni. Élni? Csak élni kellene, tisztességesen, khm, élvezni... Országot váltani? Hiszen ő mindenhol önmaga lenne, az életét pedig nem egy másik országban, hanem önmagában is meg kellene oldania. Kislánya és felesége mindenben segítenek. Ők mindig megmentik. Gyermeke még a megfoganása előtt megmentette őt.
    Klaus Molotov szusszant egyet. Kinyújtózott, megmozgatta elgémberedett tagjait. Kimászott koporsójából, sétált egyet (egészségügyi séta), a labirintus végére ért, visszatért alkalmi magányából családjához. Magához ölelte lányát és feleségét. Idilli kép. Folytatása következik.

 

Paranoid android

Klaus Molotov (akit ismerősei csak Udonak hívnak) különleges képességekkel rendelkezett. Éppen betöltötte huszonötödik életévét mikor Jennyt (teljes neve: Jenny Fair) elcsábította (magyarán leitatta és megerőszakolta). Jenny magához tért. Mi történt, kérdezte Molotovot. Beporoztalak, mondta a fiú. Mi van, kérdezte a lány. Telibe nyomtam a méhedet, kiabálta Udo. Ekkor Jenny megátkozta Klaus egész családját. Például ilyet mondott neki, hogy: Szüljön anyád sünt! Durva, ugye? Kilenc hónap múlva Heather (Molotov anyja) egy sünnek adott életet. Molotov nem ijedt meg. A sünhöz fordult. Kedves sün, mit kér azért, hogy elhagyjon minket, kérdezte Udo. Pénzt vagy paranormális képességeket, kérdezte a sünt. A sün a paranormális képességeket választotta, és elment Las Vegasba kaszinózni. Fiam, nincs benned szeretet, mondta Klaus apja, Hans, mikor megtudta, mit tett Molotov. És sohasem volt, tette hozzá. Ezt Klaus is sejtette. Lehet, azért nem volt benne szeretet, mert valaki kitépte, megette a szívét, és elküldte az Alpokba síelni. Azt csak később sejtette meg Klaus, hogy a tettes talán kedvenc unokanővére volt, akivel később szép, komoly, mély és abnormális kapcsolata volt.
    Három évesen egy ágyban feküdt tíz éves kuzinjával. Jól érezték egymást. Klaus tudta, hogy ez volt a legszebb kapcsolata. Azt is tudta, hogy nem tart örökké, és később nem akar már tudni a lányról. Minél előbb be kell fejeznie, hogy később (tíz év múlva) ne fájjon annyira. Tudja, Udo, ha szeret valakit, le akar feküdni vele. De én nem feküdhetek le magával, mert maga az unokaöcsém, mondta Klausnak kedvenc unokanővére. Molotov tudta, hogy ez esélytelen kapcsolat kettejük között. Egyébként is, unokanővére akkor már régóta a huszonöt éves Marco Polót szerette, Molotov pedig a tizenhárom éves Kate Winsletet. Viszonyuknak gyorsan vége lett, de a szó legfontosabb értelmében örökké tartott, viszont Klaus így nem lehetett boldog, és belepusztult.
    Klaus Molotov öt éves volt, mikor felállította Thom Yorke szobrát háza udvarában. Minden reggel leborult előtte, imádkozott hozzá, és még néhányszor keresztet vetett, a The Bends című albumot hallgatta. Aztán elvonult a világ éhes tekintete elől. Molotov kikapart szemhéja mögül egy kolostort, ahol Immanuel (filozófus) A tiszta ész kritikája, valamint Soren (filozófus) Félelem és reszketés című alkotását olvasta. Ha volt néhány felesleges perce, nézte, ahogy a felhők a földre zuhannak, vagy éppen ellenkezőleg: a földről az égeb zuhannak.
    Klaus hat évesen visszatért a szüleihez, akik iskolába íratták. Első osztályban volt egy osztálytársa, Josephine, aki vak volt, és nem volt csúnya. Klaus beszélgetett osztálytársaival, hogy vak lányokat kellene dugniuk. De miért, kérdezték a fiúk. Azok legalább hálásak, mondta Molotov. Ezután hosszasan szeretkezett Josephine-nel, de ez persze nem volt igaz. Josephine pár nap múlva meghalt. Találkozott a szentendrei láncfűrészessel, aki levágta karjait, lábait, és Josephine elvérzett. Klaus meg sem simogatta őt. Apja, Hans ekkor mondta neki először, hogy nincs benne szeretet. De Udo már tudta, hogy nem csak akkor a tiéd egy nő, ha magadévá teszed. Josephine az övé volt, és ő Josephine-é. Annak ellenére, hogy egyik tanárnője magába rántotta, később pedig arra kérte Klaust, hogy hagyja el szüleit érte. Klaus a szüleivel maradt, bizonyítványa kitűnő lett. Fiam, mit kérsz a kitűnő bizonyítványért, kérdezte Heather. Három piros pingponglabdát, mondta Udo. Megkapta. Másodikban is kitűnő lett a bizonyítványa. Szüleitől megint három pingponglabdát kért. Megkapta. Mindig megkapta a labdákat. Közben tíz évesen haverjaitól kapott egy bivalyerős spanglit. Elszívta és ütős volt az anyag. Ivott is rá valami vodkát.
    Tíz évesen beszívva teljesen másképp látta a világot, és önmagát. Kate Winsletet szerette, de a nő nem is tudott Udo létezéséről, szerelméről. Udo kedvenc unokanővéréről sem tudott semmit, pedig az elmúlt években csak a lány volt igazán jó hozzá, de jobb, ha elfelejti őt, és ő is Udot. Talán már sikerült is. Molotov tizenkét évesen már heroinon élt, és puszta kezével operált sikeresen például daganatos betegeket. Mindenki szerette őt, ő viszont nem tudott szeretni. A halottait szerette, Kate-et, és unokanővérét – akik ebben az életben már nem lehetnek vele. Molotov tizennégy éves koráig mindig pingponglabdákat (pirosakat) kért kitűnő bizonyítványaiért. Tizennégy évesen felvették őt egy ferences gimnáziumba. Szülei büszkék voltak rá. Megint kérhetett valamit – a sikeres felvételiért. Egy tangát kért. Megkapta. Felvette, az összes piros pingponglabdát beledugta a tangába, és meghalt. Megfojtotta a gyűlölet.
    Udo a Nagy Mauzóleumban találta magát. Itt volt Josephine is. Mint kiderült róla, mindig is asztaliteniszező akart lenni. Hat évesen bekövetkezett halála után is. Ott volt az asztal, Klausnál a labdák. De Josephine-nek nem voltak kezei (lábai sem), és ütők sem voltak. Molotov szomorúan nézett a lányra. Megérezte, kit veszített el. Josephine-ben ott volt Kate, valamint Udo unokanővére is, és az összes halott. És Udo már tudta szeretni a lányt. Annyira és úgy szerette a lányt Udo, hogy karokat, és ütőt, meg lábakat, és örök életet varázsolt neki. Asztaliteniszeztek. Mielőtt Klaus újra élt volna, állt az apokalipszis közepén, és könnyezve nevetett örömében. Még nem volt huszonöt éves.

 

Üdv, édes otthon

 

 

 

 

 

 

 

 

Klaus Molotov még adott magának és az életének egy pici esélyt, és az ébredésig  megpróbált összehozni magában valami álmot. Nem lett volna olyan fontos, hogy jelentős álom legyen, legyen csak álom akár spenótos tésztáról és egy pohár borról, de lehet ennél sokkal szebb is: például álmában zseniális szerelmével lenni,  aztán felébred Klaus és a valóságban is szerelmével lehet. Ez aztán a szép álom. Az álom, amit megteremtett magában Klaus, és valósággá is vált. Álmában örültek egymásnak, és ébredés után az úgynevezett valóság még ennél is szebb volt. Hiszen Klaus Molotov felébredhetett zseniális szerelme mellett, és élhetett vele, érte továbbra is. Nemcsak az álmában, hanem a valóságban is. Molotov elmondhatatlanul boldog volt, hogy a szép álom után megbizonyosodhatott arról, hogy kedvese a valóságban is létezik. Nagyon is létezik, sőt, együtt léteznek csak igazán. Együtt, egymásért.
    Nagyjából egyetlen perces volt ez az álom, mégis Molotov legjelentősebb álma volt ez az életről, vagyis inkább arról, ahogy érdemes élni. Ahogy elrakta ezt az álmot Molotov egy befőttes üvegbe és szíve egy ismeretlen, legújabb kamrájába helyezte, már meg is szólalt az ébresztő. Kelni kell, magához térni, igazi önmagához, van feladat, cél bőven, pedig már az is elég lenne, hogy élni kell.  Persze az élet most már szép, és ezt nem is Begnini filmjéből tudja Molotov, hanem a saját életéből, és zseniális menyasszonya életéből. És az élet igaz is. Egy ideje már minden Molotovról és zseniális szerelméről szólt, de Klaus úgy érezte, mintha mindig is róluk szólt volna minden,viszont csak most élhetnek és szerethetnek igazán.
    Szóval ébredés után  Molotov felébresztette a tegnapi kukorékolásban elfáradt kakast, kinek neve Benedict volt, aki , mint ahogy azt Benedict elmesélte Klausnak, a trágyadombot otthagyta egy csinos kacsáért, akivel azóta is egy kacsalábon forgó kastélyban él, és tényleg csak Molotovnak tesz szívességet, mikor átvedlik original bevándorlóvá a trágyadombon és nagyjából minden reggel ébreszti őket. Klaus megszidta a kakast, mert az elaludt, Benedict reklamált, mire Molotov leszidta a kakast : Ne ugass, hanem kukorékolj - mondta neki. Benedict inkább csöndben maradt. Nem nagyon volt már vállalható gondolata, melyet megoszthatott volna Klaus Molotovval.
    Klaus, miután felkelt, eltöltött fél órát a fürdőszobában és megmosakodott, főleg az arcát mosta, és komoly figyelmet fordított a friss csipáira. A fogmosás mindig jót tett neki, mert szájszaga a szájának sem hiányzott. A szájszag mintha csak Molotovhoz tartozott volna, nem is a szájához. Ha viszont jobban belegondolunk, Molotov szája is Molotov maga, hiszen az övé, a része, Klaushoz tartozik, így tulajdonképpen Klaus Molotov gazdatestként funkcionál a szája, és szájszaga számára, ha meg nem sértem a hozzátartozókat.
    Molotov bevette reggeli vérnyomáscsökkentőjét, viszont két perccel később már kávézott. Oda kellett nagyon figyelnie magára, mivel elég komoly tervei voltak és vannak a következő 60-70 évre. Odafigyelt a vérnyomására, meg a gyakori alvászavaraira is. Nem nagyon akart mosott bélsárként a könyörtelen világ szeme elé kerülni. A világ amúgy is szigorú tekintetet vetett Molotovra, mivel boldog volt, nagyon boldog.
    Mielőtt Molotov elindult volna egy helyre, ahol megpróbált munkát végezni, megetette és megsétáltatta két cicáját, akik a Bob és Bobek névre hallgattak, és elfértek a tenyerében.
    Amíg sétáltak, Bob A belső tenger című filmről faggatta Klaust. Tudod, Bob cica, A belső tenger legalábbis nagyon komoly film az életről, annak szeretetéről, a halálról, annak akarásáról, a szeretetről, arról, hogy ki szeret igazán. Arról, hogy csoda az, hogy élsz, élhetsz, csoda, hogy szerethetsz, és szeretve vagy. Arról, hogy ezek szerint csodák márpedig vannak.
    Mert csodákra is szükségünk van ahhoz, hogy valóban élhessünk. A film középpontjában egyébként az aktív eutanázia, és Javier Bardem kegyetlen nagy alakítása áll. Komoly színész nagy alakítása ez, éljen, éljen! – mondta Klaus Bobnak, de mondanivalóját Bobeknek is szánta. Köszönöm, hogy ilyen szépen beszélt a filmről - mondta Bob. Szívesen, mondta Molotov, de most már indulnom kell. Viszont nemsokára visszatérek oda, ahova kell, azokhoz, akikhez vissza kell térnem, mert mellettük a helyem.
    Molotov elbúcsúzott zseniális szerelmétől, és a macskuszoktól, majd elindult útjára, és reménykedett, hogy az út végére kitalálja, milyen módon adhat még formát a saját és a mások életének is.

 

A novellákhoz Cseri László fotóművész képeit társítottuk a JAK füzetek 26. számából

 

*A novella egyik korábbi verziója - kontextus nélkül - Olcsó életek címmel megjelent a Polus online oldalán

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.