Kihűlt rétegek – Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyv című verseskötetéről

Egyik sarka mindig fedésben marad, közben lapjain lassan elbányásszák a Ság-hegyet, vele együtt a gyerekkort. A verseskötetet forgatva azt is megtudhatjuk, ki volt Armita Sher-Gil. Vincze Ildikó recenziója.

Kapcsolódó videó: Lanczkor Gábor NEM olvassa fel saját verseit

Kihűlt rétegek

– Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyv című verseskötetéről

Lanczkor Gábor A tiszta ész, a Fehér Daloskönyv, a Vissza Londonba című verseskötetei, valamint A mindennapit ma kisregénye után a szerkezetében és terjedelmében is meglepő Hétsarkúkönyvvel jelentkezett. Meglepő, hiszen nem is egy, hanem két kötet ez. A szerző legújabb munkáját nem nagyon lehet klasszikus értelemben vett bensőséges verseskönyvként olvasni, itt-ott felütni, elmerengeni egy-egy darabján. Leginkább ciklusonként forgatható, egyhuzamban, hogy feltáruljanak valódi értékei. Lanczkor stílusa, elméleti feltevései, példásan tudatos kötetszerkesztési elgondolásai egyrészt bámulattal tölthetik el az olvasót, másrészt a kifinomult összetettség, ernyesztő túlbonyolítottság libikókájára taszítják a költőt.

Talán a címbéli matematikai allúzió sarkall arra, hogy a Hétsarkúkönyvet rögtön szerkesztési szempontok alapján tekintsük át – a cím szerint két részre osztott, összesen három ciklussal. A könyv felénél ugyanis a második ciklust megtöri egy üres  oldal, melyet egy I és II jelzéssel ellátott lap fog közre, egyszerre állítván és tagadván a kötet mint tárgy és mint szellemi alkotás középpontjának létezését. A nyomtatott és egybefűzött lapok természete amúgy is jól láthatóan a szerzőt erősen foglalkoztató kérdés. Már a cím is felveti a problémát, hiszen egyszerre utal a téglatestformára, de ugyanennyire a műalkotások végérvényes, kőbe vésett értelmezésének lehetetlenségére is. Ez utóbbira külön rájátszik az azonos témák többféle nézőpontból, különféle műfajokban, sőt különböző médiumokban való szerepeltetésével. Az első rész végén nyolc képet is találunk, melyek nem csupán képzőművészetileg önálló alkotások, de elkészítésük maga is performanszként képzelhető el, és végül az ezeket bemutató versek révén újabb minőséget kapnak. Érdemes teljes terjedelmében idézni legalább egy darabot (Tájsebzett színház) e ciklusból:

„Más látható a képeken.
Kiválasztottunk a még tavaly a Sághegy-kráter oldalából egy derékszögek
mentén hasadt
bazaltdarabot. Mint merőlegesen egymásra fektetett
két nyitott tenyér, a föld felőli síkja.
A pontos hely és a szög, ahol a csillagok alatt feküdt, egy hasonló
L alakú kővel, és alatt egy ötforintos pénzérmével
megjelölve, hogy aztán pontosan visszahelyezhessük.
Erővel hozzádörzsöltük a követ a nagy nyitott tájsebhez.
Én, Szabolcs, másik nevemen Varga Farkas
bekentem a kő kéttenyérnyi sima oldalát 
emulziós folyadékkal, és kiraktam otthon egy augusztusi éjszakán
a fényszemcsés fekete ég alá, hívódjon le
a fényérzékennyé lett felületre a csillagok fátyol-lenyomata.
A vízszintes állványra tett fényképezőgép alatt
a kőosztályozóban a földre ejtettünk egy csákányt, egy kőtörő
kalapácsot és egy lapátot, a szürke, kövecses talajba beástunk
három kicsiny fényforrást, épp csak alig fakították a nappali fényt fönn
a bolthajtás kövein, a zoom és az élesség előre be lett állítva,
halványan gomolygott a három fénypászma fölött
lépteink fölvert pora.
A követ az emulziós felülettel lefelé hol az egyik, hol a másik, hol
a harmadik lámpára helyeztük.
Mielőtt exponáltunk, minden képen ketten, vakon, egyszer te, egyszer
én, vakon
állítottuk az expozíciós időt és rekeszt,
mutató- és hüvelykujjunk alatt halkan kerregve forgott
a Tan rovátkolt műanyagkereke.”

Lanczkor Gábor és egy párducgalóca

A kötet legerősebb része a Kihűlő kőzetrétegek című ciklus, melyben érdekes poétikai-földrajzi jelenség rajzolódik ki: a szétbányászott Ság-hegy egyszerre jelenik meg mint a gyermekkor helyszíne, természeti elem, nyersanyagforrás, tájseb, talált műalkotás, kijelölt díszlet, a kikapart lélek szimbóluma. Az egyik legérzékletesebb megoldás, ahogyan a megcsonkított természet látványa által kiváltott düh egy másfajta szemlélés révén ilyen fegyelmezett költészetté csendesül. Mert bár Lanczkor költészete nagyon visszafogott és tartózkodó, semmi esetre sem szenvtelen. Minden sora mögött jól érezhető valami sértett sebzettség:

„(...) egy alvó vulkán napvilágra tárult anatómiája
egyenlő egy bazaltbánya ötven évével?
A Hegyestűt ki vágta szét?
Keddről szerdára eltűnt
a vulkánkúp fele.
Aki egyetlen lendülettel
kikaparta a Sághegy régi kráterét.
Őt hívom én a földnek napvilágra tárt anatómiájából.” (Egy bazaltbánya ötven évével)

Ebben a sajátos tájköltészetben itt-ott elszórt, első pillantásra oda nem illő, szerelmet vagy épp szerelmi csalódást feldolgozó versek adnak finoman támpontot a kötet fő motívumainak, szimbólumainak újabb és újabb regiszterekben való megértéséhez. Lanczkor líráján jól érezhető a spleen-hagyomány, de erre legtöbbször maga is némi iróniával válaszol – „Más fenn a Himalája / erdeiben se lehetek. / Európai, egoista, egy. (...)” (Egy dél-alföldi fuvoláslánynak) [l. a videóverset – Szerk.], és szerencsésen távol tartja magát az nyugatról keletre vágyódás egyébként könnyen adódó közhelyétől. A Hétsarkúkönyv második részének 164. oldalán szereplő Tízsorosában (ti. több ugyanezzel a címmel ellátott vers is található a könyvben) egy képbe tömörül a kötet majd' minden fent említett gondolatfelvetése:

„(...) A London-könyvem egy példányát elástam Darjeelingben.
Hogy szakadjon át a Himalája zöldteraszos hegyoldala a Ság kráterébe.  
Itt:
Nincs itt. A Sághegy-kráter mély kiszögellésének végénél a nagy
tufatömb. Elástam oda mögé az itt álló dalt.
A negyvennyolcadik oldal tetején azon az ujjnyi felületen.” (Tízsoros)

A robusztus, a Balaton-felvidéket, a Ság-hegyet, Indiát és múltbéli szerelmes helyszíneket bejáró első rész elméletekkel kísérletező, tájköltészetbe sűrített keserű magánmitológiája mellett kissé zavarba ejtően hat a főként az indiai-magyar festőnő, Amrita Sher-Gil életének játékosabb feldolgozása. Noha megannyi izgalmas kapcsolatot fedhetünk fel, e keresgélés mégis inkább a gyengeséget hozza felszínre. Az első rész tartalmi és poétikai bravúrjai mellett a második, minden értéke ellenére, csak csenevész kötetkezdeménynek tűnik. Tekintve a Lanczkorra eddig jellemző pontos, átgondolt szerkesztést, a versszám szerinti 27-15-15-26-os felosztás valószínűleg nem a véletlen műve, és remélhetőleg a mű lezáratlanságaként és még inkább folytathatóságaként értelmezendő önreflexió, ami némiképp enyhítené a „türelmetlenül kettőt egy kötetbe zsúfolás” felróható vádját.

Hétsarkúkönyv – hétsarkú könyv. Ki hogy forgatja, egy sarka mindig fedésben marad ennek a rendkívül összetett, fegyelmezett és formailag is finoman munkált könyvnek. Persze, mondhatjuk, hisz ez a költészet zsigere: a szentség, a titok, de mintha Lanczkorban kortársaihoz mérten nagyobb hévvel buzogna eme evidencia ismétlődő bizonyítása. Még ha jelen kötet egészét tekintve nem is a legmeggyőzőbb, az egész életművet alapul véve bizton állítható, hogy Lanczkor Gábor az egyik legkomolyabban vehető, a még legtöbbet magában rejtő fiatal magyar költő.

(Lanczkor Gábor: Hétsarkúkönyv. Kalligram, 2011.)

Vincze Ildikó

Kapcsolódó anyagok:

Demokrácia van és webkettő - Villáminterjú Lanczkor Gáborral

Recenzió A mindennapit ma című kötetről

Lanczkor Gábor a Művészetek Völgyében (videó)

Lanczkor Gábor NEM olvassa fel verseit (videó)