Irodalmi kint és bent – Fordítástámogatás, szerzői és kiadói marketing külföldön és idehaza

Helyszíni

Kiadói metropoliszok címmel zajlott a Literarisches Colloquium Berlin és Goethe Intézet programsorozata, amelynek utolsó napja egyben összefoglalása is volt mindannak a kérdésnek, amely a meghívott német írók részvételével felvetődött a magyar és a német könyvkultúra közös nevezői kapcsán.

 

Irodalmi kint és bent

Fordítástámogatás, szerzői és kiadói marketing külföldön és idehaza

 

A programsorozat zárórendezvényére meghívott vendégek, Isabel Kupski (S. Fischer Verlag), N. Kiss Zsuzsa (Európa Kiadó) és Mészáros Sándor (Kalligram Kiadó) a Goethe Intézetet képviselő dr. Nagy Márta és Thomas Geiger, az LCB munkatársa kérdései mentén haladtak a beszélgetsében. A kultúracsere problémáit körüljáró tanácskozáson a magyar hallgatóság részeként elsősorban a német tapasztalatoktól vártunk érdekes információkat, de legalább annyira tanulságosak voltak Mészáros Sándor konstruktívan és egyben szórakoztatóan provokatív megnyilatkozásai.
Mindkét ország könyvkiadására egyaránt jellemző tendencia az értékes szellemi alkotások és a  tömegkiadványok  fogyasztói ollójának határozott szétnyílása: vagy nagyon sok fogy valamiből, vagy nagyon kevés. A nagyon magas és nagyon alacsony példányszámok közötti átlagos sáv egyre inkább eltűnik. A recenziók, kritikák kikopása a sajtóból, teljes felszámolásuk a televízióban szintén határoktól függetlenül jelentkező problémák.
Az S. Fischer Verlagot képviselő Isabel Kupski leszámolt néhány illúzióval a hallgatóság előtt, például azzal, hogy a magyar irodalom népszerű és elismert lenne Németországban. Egy marginális közönség számára valóban az, mondta Kupski asszony, de a tömegek ugyanúgy nem ismerik, mint más közép-európai népek irodalmát. A Neuer Rundschau című vezető folyóirat erős például a szerb irodalomban, de még mindig az amerikai és a skandináv szerzők fordítása a húzóágazat. Thomas Geiger közbeszúrta, hogy fontos azért a különbségtétel mind regionális szinten, mind a kiadók között: például a nyugatiasabb Frankfurt és az erősebb keleti orientációjú Berlin viszonylatában, vagy a magyar irodalom megjelentetésében élen járó Suhrkamp Verlag és egyéb műhelyek között.
Konkrétumok vonatkozásában az S. Fischer Verlag munkatársa Krasznahorkai László regénye, Az ellenállás melankóliája társkiadójaként tudott nyilatkozni. Mint elmondta, a regényből eddig háromezer példány fogyott Németországban, ami rendkívül szép eredmény. A beszélgetésből úgy tűnt, hogy Krasznahorkai most egyértelműen az első számú magyar „befutó” Németországban.
Nagy Márta érdeklődésére Isabel Kupski beszámolt hazai gyakorlatukról az írók ismertté tételében. Nem árult zsákbamacskát: nem tudnak minden író internetes- és plakátkampányaira, hirdetéseire súlyos euró-ezreket költeni, az S. Fischer nem a Mercedes gyár. A kevésbé ismert alkotóknál az úgynevezett személyes utak működnek: felolvasókörutak, dedikálások, egy tekintélynek számító szerző ajánlása, meghívása. Kiadójuknak egyébként egyik fő erőssége a szerzői brand felépítése: Isabel Kupski büszke arra, hogy ráfordítva a kellő időt és munkát, több szerzőt is a negyedik-ötödik kötete után sikerült az élvonalba juttatniuk. A példányszámokra vonatkozóan elmondta, hogy a rentábilitás kritériuma ismertebb szerzőknél 60–100 ezer példányt jelent.
Magyar oldalról N. Kiss Zsuzsa a konkrét válaszok helyett inkább történelmi-irodalmi asszociációkkal hozakodott elő, hangsúlyozta az Európa Kiadó patináját, illetve alkalmazkodóképességét a piaci körülményekhez.
Az ő gondolatait árnyalta alaposabban Mészáros Sándor, aki a „mamutszerű”, rekvizítum Európához képest egy más típusú, független kis kiadó főszerkesztője. E kis műhelyek erőssége épp a mozgékonyság és a vállalkozókedv az idegen szerzők megismertetésében, ami legtöbbször teljesen bizonytalan eredményekkel jár. Mészáros a tabuk előtt sem megtorpanva nevezte meg a magyar irodalmi életet olyan mélyen meghatározó – egyébként általában nagy ívben megkerült – örök gyermekbetegségeket. Tragikusnak tartja például a magyar alkotók és olvasók érdektelenségét a környező népek, például a szerb, román, cseh, lengyel, horvát irodalom iránt, (vagy egyenesen ezek lenézését), ugyanakkor hajlamosak vagyunk valami mély sértettségre, ha arról van szó, hogy a magyarokat nem ismerik szerte a világon. Ugyanígy nem működik idehaza a kultúracsere sem: míg elvárás szinten él, hogy a magyar alkotókat ösztöndíjakkal fogadják külföldön, addig semmiféle hazai programunk nincsen külföldi írók számára. Inkább már belső probléma az itthoni szerzők „primadonnaságához” köthető kritikai sérthetetlenség, de ennek külföldre is kiható vonatkozása, hogy a tekintélytisztelet miatt az arra érdemesebbek helyett például a pályájuk zenitjén már jóval túljutott, szentnek tekintett szerzőket helyezzük előtérbe a népszerűsítésben. Szintén érdekes kérdés, hogy a „sztárolhatóság” kritériumai mennyiben fedik a tehetségét: kényes lehet kimondani, de egy reprezentatívabb külsejű, vagy könnyebben kommunikáló szerzőt lényegesen egyszerűbb "eladni". Fájóan hiányzik a magyar gyakorlatból az Isabel Kupski által is említett "tekintélyi segítség", azaz amikor egy már elismert író meginvitálja saját felolvasókörútjára, fesztiválszereplésére stb. a fiatalabbat. Hatalmas probléma hazai  terepen a támogatások hiánya is: egy-két pozitv példától eltekintve gyakorlatilag nem működik Magyarországon magánmecenatúra.
A negatívumok mellett Mészáros Sándor kihangsúlyozta a magyar irodalom arculatát pozitívan meghatározó vonásokat is, például a kortárs magyar költészetet. Fel tudunk vonultatni ugyanis legalább 15-20 igen tehetséges költőt, akik méltók arra, hogy a világ megismerje őket. Bár ezekben az évtizedekben a közönség és a kereskedelem részéről is úgy tűnik, sokkal erősebb az igény a regényekre (Bodor Ádám Sinistra körzete is regény megjelöléssel lett sikeres, holott novellafüzérről van szó – hozta fel példaként Mészáros), mégis észre kell venni, hogy a magyar irodalom erőssége a költészet és kispróza, és ezeket a műfajokat, ezeket az alkotókat kellene külföldön is névjegyünkként letenni. Mert nem egy név van, akiket büszkén vállalhatunk.

Laik Eszter

Fotók a rendezvényről: Spitzer Fruzsina
 

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése