Az Y-generáció szerkesztői

A debreceni KULTOK – KULTműhelyek Országos Konferenciája kétnapos rendezvényén a legfiatalabb folyóirat-generáció mutatkozott be. Szó esett blog és online folyóirat különbségéről, internetes kritikáról, dizájnról és az írószervezeti tagság fontosságáról.

Az Y-generáció szerkesztői

A 2012. április 20-án és 21-én megrendezett konferenciát Áfra János, a KULTer.hu főszerkesztője, a rendezvény fő szervezője nyitotta meg. Az esemény külön tétjét megfogalmazása szerint az adta, hogy „korábban még nem volt olyan rendezvény, amely lehetővé tette volna, hogy a hazai felsőoktatási intézményekhez kapcsolódó irodalmi és kulturális műhelyek/folyóiratok tagjai/szerkesztői közösen tárgyalják meg a működésbeli funkcionális és stratégiai eltérések jelentőségét”.

Az első nap az önreprezentáció jegyében zajlott. Ekkor mutatkoztak be a részt vevő műhelyek: a pécsi Trubadúr Magazin, a szegedi Próza Nostra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kötelékébe tartozó Kultúra és Kritika, a Magyar Játékszín című online színházi folyóirat és természetesen a rendezvény házigazdája, a KULTer.hu. Az eseményt az utóbbi folyóiraton kívül a József Attila Kör szervezte, és a Modern és Kortárs Művészeti Központ adott otthont a konferenciának.

Blog vagy irodalmi lap?

Az előadások több ponton is találkoztak. Az egyik ilyen gondolat, melyet az első előadó, Cziszer Marietta is megfogalmazott, hogy szükség van-e a magyar kulturális életben a fiatal folyóiratokra. A későbbi előadások is főleg saját létjogosultságukat próbálták alátámasztani.

Szabó István Zoltán már félig a fényben

A Trubadúr Magazin rendkívül heterogén, sokféle (a politikát és a sportot is érintő) tartalmat kínál, ellentétben a Próza Nostrával, amely kizárólag a populáris irodalomra koncentrál. Szabó István Zoltán szerint a lapalapításhoz a kezdő lökést Fogarasi György egyik szemináriuma adta meg. Itt érlelődött az elképzelés, hogy szükség volna egy olyan fórumra, amely kizárólag az irodalom ezen részével foglalkozik. Szabó e kategóriába tartozónak véli a krimit, a science fictiont és a fantasyt, melyek alulreprezentáltak mind a kritikaírásban, mind az oktatásban, ezért az e műfajokban születő szövegeknek szinte esélyük sincs bekerülni a kánonba.

Megannyi előadás és hozzászólás érintette a blog versus folyóirat problematikáját. Baj-e, ha egy műhely blogként működik? Egyáltalán: miben áll a blog és az online folyóirat közötti különbség? Talán a két legérdekesebb példa erre a szándékosan blog formájú KULTer.hu és az online folyóiratot, valamint blogot is üzemeltető Kultúra és Kritika. Az utóbbit Bedi Katalin mutatta be. Mindjárt az elején leszögezte, hogy noha egy markáns világnézetet képviselő egyetemhez kapcsolódó online folyóiratról van szó, a szövegek válogatásakor kizárólag esztétikai szempontokat érvényesítenek. Előadásának címe, A kritika mint közvetítő rögtön kijelölte legfontosabb kérdéseit: szerinte a kritika sajátos értékközvetítő műfaj, s a KuK esetében a kritika- és tanulmányírás, illetve ennek közlése jelenti a fő irányt. Az előadó kritikaértelmezése azonban (a jó kritika könnyed, szellemes, érzékeny és értő) inkább a recenzió műfajához áll közel.

A Papp Sándor moderálásával zajló kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a két forma közötti különbség a szerkesztésben ragadható meg. Míg a blogok gyakran egy szerző válogatás nélkül közölt írásait tartalmazzák, addig a folyóiratok esetében több szerkesztő ellenőrzi a szövegeket, mielőtt az kikerülne az oldalra. Egyébként formailag a blog ugyanúgy működik, mint az online folyóirat. A KuK esetében azonban tartalmi különbségeket is jelent a két felület: például a kultúrpolitikai írások kizárólag a blogon jelennek meg.

A konferencián többször is előkerült az online és offline lapokban megjelenő kritikák, recenziók közti különbség mibenléte. Erre a kérdésre Fodor Péter úgy reflektált, hogy más a két felületen megjelenő műbírálatok feladata. Míg egy nyomtatott periodika kritikája akár egy évig is íródhat, s elmélyültebb, alaposabb elemzését adja az adott opusnak, addig az internetes lapokon megjelenő írások sokszor inkább az ajánló felé elhajló recenziók. Ez a nyomtatott és online forma eltérő elvárásaiból is fakad: netes fórum esetében követelmény a frissesség és gyorsaság, printlapnál nem feltétlenül.

Olvashatatlan-e a magyar színikritikák jelentős része? – vetődött fel egy újabb aktuális kérdés. Nagy Sára szerint igen, ezért hozta létre a Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium a Magyar Játékszín című folyóiratát, mely fiatal színikritikusokat szeretne képezni a Kárpát-medencében. Főként azért, hogy megváltoztassa a jelenleg még inkább kultúrpolitikai szempontokat érvényesítő színikritikákat, s azokat újfent a szakmaiság felé mozdítsa el.

Reichert Gábor, az Apokrif Online szerkesztője

Bene Bálint a KönyvFilm Műhely tagjaként az olvasásnépszerűsítés itthon még kevésbé elterjedt, de alkalmasint leghatékonyabb műfaját, a könyvfilmet mutatta be. Vass Norbert pedig az első hazai Kreatív Írás műhelyről értekezett. Ennek nemzetközi előzményeit az USA-ban, a Szovjetunióban és Franciaországban találjuk. Hazai előfutárként pedig a második világháborúig működő gimnáziumi „ujjgyakorlatok”-at, valamint a híres Négyesy-szemináriumokat említhetjük. Mai formájában az első ilyen jellegű kurzus a Pázmány Egyetemen indult, alapító atyáinak Lackfi Jánost és Vörös István tekinthetjük.

Egy másik kerekasztal-beszélgetés központi témáit a fiatal írószervezetek feladatai, valamint a műhelyektől a kortárs irodalmi életbe való bekapcsolódás szolgáltatták. Herczeg Ákos moderálásával Gaborják Ádám (JAK) és Kollár Árpád (FISz) beszélgettek a fiatal írószervezetekről. A két szervezet legfontosabb feladata, hogy a tehetséges költők első köteteit megjelentessék, felkarolják, és olyan tanácsokkal lássák el a szerzőket, amilyenekre a nagyobb kiadók nem vállalkoznak. Az orientálás mellett tehát egyfajta tehetséggondozó feladatot is ellátnak. Gaborják szerint pedig közvetítő szerepet kívánnak betölteni a kisebb műhelyektől egészen a kortárs irodalmi életig. Ezt szolgálják a már harminc éve megjelenő JAK-füzetek, ahol olyan, mára már magukat a kortárs irodalom legnagyobbjaivá kinövő költők kötetei jelentek meg, mint Borbély Szilárd vagy Térey János.

Herczeg Ákos Kollár Árpádot és Gaborják Ádámot faggatja

Őszinte igény és igénytelenség

Információszerveződés lapon és weblapon – ez a cím fogta össze a második nap előadásait, amelyeknek egyik kulcsszava a nemzedéki jelleg volt. A fiatal generációnak már természetes, hogy legalább annyira mozog otthonosan az online térben, mint az offline folyóiratok közegében. Reichert Gábor úgy véli, még nem állunk készen a teljes váltásra, így az a későbbi generáció problémája lesz. A netes folyóiratokhoz való vonzódás a három műhelyt (Apokrif, ÚjNautilus, KULTer) összehasonlító Csordás László szerint egyszerre tartalom és külső függvénye. Míg Kollár Árpád az Alföldet „őszintén igénytelen” külsejű periodikának nevezte, addig egy online lap esetében a megnyerő dizájn elengedhetetlen. Előadásában érintette a kommentek kérdését is, amelyek Braun Barna szerint az olvasók – talán riasztó – közelségét jelzik, egyszersmind azonban hitelét is adják az internetes jelenlétnek. Braun Derridát parafrazeálva úgy fogalmazott, hogy „minden, ami weblap, mi vagyunk”, ezért ennek a generációnak kultúrtörténeti felelőssége is van, hiszen a most zajló átalakulásban ezeken a felületeken képeződik meg minden, amit kultúrának nevezünk.

Veress Dani problémaként láttatta előadásában, hogy „nincs korstílus”, ezért a kortárs irodalmi élet olyan, mint az „ömlesztett sajt”. Ezzel szemben a hozzászólók úgy érveltek, hogy ha egy fórum nem kínál sokféle tartalmat, az az olvasói kör leszűkülésével járhat.

A közönség akár az ömlesztett sajt a babzsákfotelekben

A második nap kerekasztal-beszélgetésén Hörcher Ferenc, Fráter Zoltán és Fodor Péter vitázott „a következő generáció kulturális dilemmáiról”, Lapis József levezetése mellett. Hörcher szerint a most zajló átalakuláshoz éppen jelenidejűsége miatt még nem rendelkezünk megfelelő nyelvvel, ennek kidolgozása az egyik legfontosabb feladata a fiatal irodalmár generációnak. Nem biztos ugyanis, hogy a jól bejáratott akadémiai diskurzus alkalmas azoknak a jelenségeknek a megvitatására, amelyeket az online irodalmi műhelyek, folyóiratok, általában az irodalomnak egy másik hordozóra való átállása generál. Ezzel kapcsolatban Fodor Péter úgy fogalmazott, hogy a könyv valószínűleg nem tűnik el teljesen, és az irodalomnak sincs vége, csupán egy hordozóváltás történik. A folyóiratok esetében alkalmasint hamarabb mehet végbe a szinte teljes eltűnés, hiszen a régebbi periodikákat a kutatókon kívül szinte senki sem olvassa.

A mikrofonnál Lapis József, aki válaszol: Hörcher Ferenc, Fráter Zoltán és Fodor Péter

A fiatal műhelyek kapcsán az egyik kulcsszó a Bildung volt. Mindhárom előadó fontosnak tartotta a fiatal irodalmárok segítését, szakmai nevelésüket. A műhelyek lehetőséget adnak a tehetséges fiataloknak a gyakorlásra, a tanulásra. Fráter szerint ennek egyik szépsége, hogy fiatalok írnak fiataloknak.

A két nap alatt számos szempont vetődött fel, de nem sikerült újakat felvillantani az offline vagy online közlések jellegével kapcsolatban. Ugyanakkor az új hordozóra való átállást Reichert Gábor szavaival élve olyan „specifikusan magyar strukturális jellegzetességek” is befolyásolják, mint hogy a fokozódó pénzhiány miatt bizonyos folyóiratok kénytelenek lesznek választani a két megjelenési forma közül. Ez például a Vörös Postakocsi esetében már megtörtént. S míg a nyomtatott folyóiratokat egyes előadók temették, addig szinte mindenki egyetértett abban, hogy a könyvről az elektronikus formára történő fokozatos átállás semmiképpen sem jelenti majd az olvasás végét.

Uri Dénes Mihály