A FOLT – Csender Levente novellája

 PRÓZA

Sarolta miden reggel hattól tizenegyig a fürdőszobában van és a fejbőrét radírozza, dürüszöli, súrolja, férje nyüszítve menekül ki a kertbe, mert Sarolta már arról is meg van győződve, hogy Tibor összebeszélt a fodrásszal, hogy őt kicsinálja.

A FOLT

CSENDER LEVENTE NOVELLÁJA

– Szia, azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy te mondtad apádnak, hogy sajnálod, hogy velem kell élnie?
– Csak azt mondtam, hogy nehéz lehet most veled élnie. Régebben neked volt nehéz tíz évig, míg külön voltatok, most meg neki.
– De azt nem mondtad pontosan, hogy sajnálod…
– Ezt pontosan így nem…(hátra suttogva: – Nem is mondta!)
(Sarolta és a lánya közti telefonbeszélgetés)

Saroltának leégették a haját, pedig csak a szokásos tavaszi dajert akarta belövetni a fodrásznál, és most nincs haja a tarkóján egy öklömnyi helyen, és úgy kétségbe esett, hogy ki se megy az utcára, inkább meg akar halni, mert fél, hogy neki ott soha nem nő ki már semmi, nézi azt a foltot minden szabad percében, s mert nyugdíjas, nagyon sok szabad perce van, hát nézegeti egész nap a nagy tükörnek háttal áll, a kicsi tükröt maga elé tartja és nézi, nem az arcát nézi, hanem a tarkóját, nem tudja ő sem, hogy miért jó nézegetni egy ilyen kis randaságot, nem nyugtatja meg a látvány, de nézi, hetek óta csak vánszorog, árnyéka önnönmagának, a helyi bőrgyógyászhoz nem  mer elmenni, mert sokan ismerik ott őt, 38 év alatt majdnem mindenkit tanított kémiára meg biológiára kisvárosban, és attól fél, hogy majd ott a váróban megkérdezi valami ismerős, hogy mi baja, ő meg el kell mondja, mert hazudni nem tud, s amíg ott vár, mindenki az ő fejfoltját fogja nézni, meg az asszisztensek is mind rajta fognak röhögni, hogy ej de randán megkopaszodott, és este a tévé előtt is arról fognak beszélgetni, hogy hú de randa kopasz ez a nő, nem, hát ezt nem, inkább beutazik Pestre egy magánrendelésre, ahol nem ismerik őt, és el akar vonulni a világtól egyedül, mert meg van győződve, hogy így már senki sem szereti, és a rebarbarás muffinja sem sikerül úgy, ahogy szokott, és a gyerekei is azért látogatják ritkábban, és férje is azért jár többet ki a kertbe, mert neki van az a foltja, amit egyébként még soha senki nem látott, mert olyan ügyesen fésüli rá a környező hajszálakat, hogy az égvilágon semmi nem látszik, meg úgy mozog, mint egy szamuráj, mindig úgy fordul, hogy az ellenség ne tudjon a háta mögé kerülni, és mindezt olyan profin, hogy a gyanútlan vendég, járókelő, zarándok észre sem veszi… Sarolta mondogatja is magában, hogy Amerikában már biztos beperelték volna a fodrászt súlyos dollármilliókra, és be is záratnák a fodrászatát, mert vannak  helyek a világon, ahol nem lehet büntetlenül leégetni mások haját, de nálunk itt lehet, de úgy, hogy meg se tudja a fodrász, mert Sarolta szégyenében nem fog elmenni panaszra hozzá, a fodrász meg észre se vette a kárt, vagy ha igen, nem is törődik vele, pedig Sarolta, nagyon el tudná neki magyarázni a vegyületet, meg annak vegyértékeit, képletét, meg azt is, hogy miért veszélyes a bőrre az anyag, miért okoz súlyos vegyi égést, de addig is tűr némán és hallgat, nem panaszkodik, néha elmegy hozzá a lánya, akinek elmondja, hogy mostmár soha nem lesz haja, kéri is a lányát, hogy ajánljon neki egy jó bőrgyógyászt Pesten, aki meggyógyítja, mert az az előző írt fel neki krémeket, de azoktól nem serkent ki a haja, és most mást keres, újat, új megoldást, hogy tisztában legyen, hogy mi vár rá, merre induljon el a halál és a remetelét között.

Sarolta miden reggel hattól tizenegyig a fürdőszobában van és a fejbőrét radírozza, dürüszöli, súrolja, férje nyüszítve menekül ki a kertbe, mert Sarolta már arról is meg van győződve, hogy Tibor összebeszélt a fodrásszal, hogy őt kicsinálja, hogy odavigyen egy másik nőt, szegény férj meg nyög és iszik, hogy bírja a gyűrődést, és alig várja, hogy neje elmenjen otthonról, hogy tudjon levegőt venni, de Sarolta ki se mozdul a kapun, csak bőrgyógyászhoz hajlandó menni, előző nap is oda ment, mikor Tibor megtalálta a pálinkát, gyorsan lehúzta az egész üveggel, és vizet töltött az üvegbe és visszadugta a helyére, közben Saroltát a titkos bőrgyógyász megvizsgálta, és írt fel neki krémet, amivel aztán kenegette magát, egy nap alatt mind magára kente a három havi adagot, ahogy száradt, szívta be a bőr a krémet, úgy ő kente, aztán elfogyott a krém, és Sarolta elment újra bőrgyógyászhoz, de már nem ahhoz a magánhoz, mert a tégely magára kent kenőcstől sem nőtt ki a haja, így nem hitt már a titkos bőrgyógyásznak sem, hanem elment a pesti bőrklinikára, ahol írtak neki újabb, másfajta krémet, és beutalták szövetmintára, de ő nem akar menni, mert akkor nem csak kopasz lesz a feje, hanem még sebes is, mert meg van győződve, hogy szikével felhasítják a fejét, kivágnak onnan egy bőrdarabot, és a tar bőrön még egy rusnya heg is dísztelenkedik majd, és azt már visszacsinálni nem lehet, na, azt ő nem, azt vele nem, de aztán valamit álmodhatott, mert a hajnali vonattal mégis elment szövetmintát vetetni, és nem is lett seb a fején, nem vágták fel, csak lehámoztak onnan valamit, és az orvos azt mondta, hogy lehet, hogy annak valami belső oka van, hogy nem gyógyul az a fejbőr, hát milyen belső oka lehet, hiszen ő egészséges, életében nem ivott, nem dohányzott, neki ne mondja senki, hogy belső ok, pláne ne, hogy psziché, mert abban ő nem bízik többé, el is vesztette rögtön a bizalmát az orvosban, mert szerinte meg se hallgatta őt, ami lehetséges, persze, hogy az orvosnak nem volt türelme lelkizni vagy épp ideje nem volt, szóval nem hallgatta meg Saroltát, s ő most újra bőrgyógyászt keres, és már addig jutott, hogy úgy érzi, annyira tele van kemikáliával a szervezete, hogy már az egész teste ragad, nem szellőzik a bőre és olyan már mint a csiriz, nem is ér senkihez, nehogy elkapják tőle a ragályt, az unokáit is csak messziről nézi, és érzi, hogy a fejéből kis széndarabok potyognak a földre, néha föl is vesz egy-egy darabkát, az ujjbegyére, a múltkor is így mutatta a lányának, aki nem tudott erre mit mondani, minthogy megpróbál segíteni, és szerzett ő is egy orvost a bőrklinikán, de elmondta az orvosnak, hogy Sarolta már járt ott, csak épp az orvos nem bánt megfelelően vele, nem hallgatta meg, kérte az orvost, hogy hallgassa meg, legyen kedves néhány biztató szót mondani neki és felírni valami hókuszpókuszt, amit beszed vagy magára ken, és hinni kezdi, hogy helyre jön, de Sarolta kiszimatolta, hogy az orvos mindent tud róla, és akkor azon nagyon kiakadt, hogy elmondták, hogy már járt ott, mintha a számítógép nem tárolná ezeket az információkat, mintha nem lenne memória, ami mindent megjegyez, de aztán nagy nehezen mégis elment az orvoshoz, ha már a lánya belekergette a kivizsgálásba, a végeredmény persze az lett, hogy ő a nagy összeesküvés áldozata, és gyerekei a világról semmit nem tudnak, és fogalmuk sincs, hogy mi megy itten, ő inkább más irányba fordult, keresett a neten egy szegedi bőrgyógyászt, bejelentkezett, hívta a lányát, hogy vigye le Szegedre, de a lánya nem vitte le, mert pici babája van, és nem akarta a kisgyereket bevinni a bőrklinikára, ahol mindenféle bőrbetegek fordulnak meg, és a csöppség elkap valamit, még az hiányzik, azóta a lányával sem beszél, csak egyszer hívta telefonon, amikor kérdőre vonta, hogy miért mondja a fiának, hogy neki nincs baja, mikor van, mert ő nem szokott nyávogni, ha nincs miért, de most tényleg van, a lánya adni akart hajnövesztő kapszulákat, de azt nem fogadta el, mert azt mondta, hogy azzal ő nem akarja mérgezni magát, lement azt nagy szentségelve Szegedre egyedül, káromkodott egész úton, szidta a gyermekeit, hogy nem viszik el, ő meg megy, mint egy kóbor apáca, ezt nagyon szerette hangoztatni, hogy ő a kóbor apáca, hát levonatozott egyedül, oda, mert alföldi lány lévén a földijeiben jobban megbízott, azok még nincsenek benne a nagy összeesküvésben, hát kinézte, hogy a Szegedi Egyetemi Klinika egyik bőrgyógyászának van magánrendelése, hát elment oda, de az az orvos is azt mondta, hogy ír fel neki kenőcsöt, de inkább nyugtató meg pszichológus kellene neki, azért beutalta hajhagyma vizsgálatra, ott megállapították, hogy a hagymáinak nyolcvan százaléka makkegészséges, az a húsz sincs elvetendő állapotban, nyugodjon meg, ki fog nőni, csak várjon türelemmel, de Saroltának már rég nincs türelme, továbbra is dürüszöli a hajhagymáit, bemegy hajnali háromkor a fürdőszobába, krémez egyet, balzsamoz, aztán visszafekszik, de nem alszik már, csak bóbiskol, ötkor bemegy újra, akkor már nem is jön elő, csak féltizenkettőkor, megkérdezi a férjét, hogy főzzön-e, de Tibor már megfőzte az ebédet, amiből ő nem kér, mert a halálán van, és a haldoklók már nem esznek, azért délután bedob egy salátát meg egy kiló banánt, meg néha péksüteményt, amit a férje a mobilpéktől vesz, de nem látszik rajta, mert sokkal többet levesz róla az ideg, mint amit bevisz, tizenkét kilót fogyott az égetés napja óta, Tibor meg ül a ház előtt egy széken, arra az időre gondol, mikor még volt valaki, amikor még egyszerre edzette a helyi focicsapatot, vezette a művelődési házat, újságot szerkesztett, tanított az iskolában, vándortáborba vitte a gyerekeket, idegenvezetett Kijevben, de Sarolta nem nézte jó szemmel, hogy keveset van otthon, mindig mást csinál, minthogy vele foglalkozzék, aztán gyötörni kezdte Tibort, hogy mondjon le az edzőségről, aztán az újságszerkesztésről, majd az idegenvezetésről, és inkább legyen otthon, Tibor engedett, lassan lemondott mindenről, de nem  bírta az otthon ülést, más habitusú ember volt, a tanárságot megtartotta, sőt a csúcsra tört, amit ebben a szakmában el lehet érni, elindult az igazgatói posztért, meg is választották, de a kinevezés már nem neki szólt, hanem egy volt ejtőernyős elvtársnak, akit felülről leengedtek oda, s akkor ő inni kezdett, amíg ki nem rúgták, és akkor abban a húsz évben nem nagyon volt jövedelme, néha kijárt Romániába, vitt fogamzásgátlót és hozott tréningruhát, azzal bizniszelt, nem is ment rosszul, de a piálás felemésztette, és akkor Sarolta tartotta el, ő meg aztán mindent eladott, könyvtárat, egyebeket és letöltötte, aztán elváltak, Tibor visszaköltözött az anyjához, s akkor Sarolta idegösszeroppanást kapott, öt évig külön éltek, aztán öt év után újra összebútoroztak, és egy fedél alatt éltek, de nem egymással, hanem végleg egymás mellett, éve, darálva egymást, és minden nap minden percében hallgatta Tibor, hogy eltartja őt erős férfi létére Sarolta, és ő annyira megszűnt létezni, hogy húsz évig még személyije se volt, csak vegetált, nemrég vitte el a lánya az okmányirodába, hogy csináljanak neki személyit, mert anélkül nem tudta intézni a nyugdíját, hiába érte el a korhatárt, és most már ő is nyugdíjas, de többet kap, mint Sarolta, pedig húsz évvel kevesebbet dolgozott, s ez az igazságtalanság Saroltát nagyon dühíti, nem is tudja Tibor, hogy melyik lábára álljon, mert az is baj volt, mikor nem kapott, most meg az a baj, hogy kap, a többletet meg Sarolta nem tudja megemészteni, szerinte az állam is csak azért van, hogy vele kibasszon, meg az összes orvos is, hiába mondja az összes orvos, hogy nincs komoly baj, nem tudja elfogadni, még a földije is azt mondja, de a pszichológus, minek neki pszichológus… meg van győződve, hogy a haja beleragadt a fejbőrébe és nem tud onnan kijönni, de az orvosok nem hiszik el, hogy befelé nő és nyomja az agyát, nem értik ezek a kretén orvosok, az interneten kell böngésznie, mikor nem a fejbőrét dörzsöli, mindent elolvas, amit a hajról, vegyi égésről írnak, fórumoznak, blogolnak, de nem könnyebb a helyzete tőle, kinézett a neten egy dunántúli bőrgyógyászt, megkérte a lányát, hogy vigye el, de nem mondta el neki a helyszínt, mert attól félt, hogy a lánya elmegy vagy felívja az orvost és beszél vele, hogy ez az orvos is mondja azt, hogy neki semmi baja, mert mindenki összeesküdött ellene, és ő már senkiben sem bízik, titokban rendelt egy parókát a neten, postai utánvéttel, átvenni a férjét küldte ki, nehogy meglássa a futár a kopasz fejfoltját, a napokban beszélt a fiával, és elmondta, neki, hogy milyen szörnyű fájdalmakat él át a fejbőre miatt és nemsokára neki úgyis vége, meg fog halni, max egy hete van, a fia mondta, hogy akkor ő azt a telefonbeszélgetést félbeszakítaná, és akkor Sarolta azt válaszolta neki, hogy majd jól leönti a fejét két liter sósavval, hogy tudja meg, milyen az igazi fájdalom.

Eltelt az egy hét, Sarolta még mindig élt, mentek a lányával és a kis unokájával a titkos helyre, ahol Sarolta fejét rendbe hozzák. Mentek a körgyűrűn, elfordultak délnek. Sarolta azt mondta, hogy ha nem segít is rajta az orvos, legalább utaznak egyet együtt utoljára. Így mentek az M7-esen lefelé mélabúsan az utolsó őszi utazáson, itt menjünk ki! mondta a lányának, hirtelen, mikor a Fehérvár táblához értek, lementek az autópályáról, Sarolta nézte a térképet, és mindig csak a következő utcát mondta, hogy itt most balra, itt egyenesen stb, míg el nem értek egy panelház aljába, ahol egy földszinti lakásban rendelt a Veszprémi Kórház nyugdíjas bőrgyógyász főorvosa, habilitált egyetemi tanára, aki az égés utáni bőrregenerációs lehetőségekből doktorált 1967-ben, aki szakmájában a legelismertebb szaktekintély, hát ő is megvizsgálta Sarolta fejét, írt föl tablettát, krémet, szirupot és ecsetelőt, amit rögtön a legközelebbi gyógyszertárban ki is váltottak, nagy lett a megkönnyebbülés hazafelé, de pár nap múlva, mikor hívta a lánya, hogy beszámoljon az eredményről, Sarolta már lelombozva mondta neki, hogy szedi a gyógyszert, keni a fejét, ecsetel, issza a szirupot, de nem hiszi, hogy használ, hangja síron túli volt, pedig Sarolta születésnapját ment a lánya köszönteni, de Sarolta már úgy ment kaput nyitni, mint egy igazi öregasszony: paróka, törökös nadrág, alóla szőrös lábak kandikáltak ki, kiserkent bajusza is, kezei szottyadtak és ráncosak lettek, kicsit állott szaga is volt, behívta a lányát, megmutatta neki a bankkártyáját, elmondta, hogy mennyi pénz van rajta, megjegyeztette vele a pin kódját, kérte, hogy többször ismételje el, nehogy elfelejtse, megmutatta a ruhák közé rejtett takarékbetétkönyvet, elmondta, hogy mennyi pénz van rajta, és majd abból temessék őt el, és akkor a lányának, ezeddig egyedül neki az orvosokon kívül, megmutatta az igazi fejét, lehúzta a parókát, a haja tényleg rövid volt már az egész fején, nem lehetett tudni, hogy a dörzsöléstől vagy tényleg kihullt, de kétségtelenül a paróka alatt tüsi volt, ami volt, Sarolta elővette a pálinkás üveget, hogy koccintsanak, töltött is, de az üvegben víz volt, amit Tibor töltött bele, mikor kiitta a pálinkát, és akkor a sírás és nevetés közötti szomorkás hangulatban Sarolta nagyot nézett, Tibor hümmögött egyet, nem is tagadott, nem is helyeselt, csak hümmögött, s ebben a hümmögésben benne volt az egész élete, és akkor Sarolta igazolva látta, hogy egy sunyi nulla a férje, s neki már annyi se jut ki az életből, hogy koccintani tudjon a születésnapján, és akkor mérgében a parókáját a falhoz csapta, berohant a fürdőszobába, zokogásban tört ki, és azt kiabálta ki, hogy ő már annyit se ér, mint egy hulla, mert a hajuk meg a körmük a hulláknak is nő, de neki a haja se, nem lehetett a fürdőből kikönyörögni,  azóta ott ül bánatosan, és várja, hogy kiszálljon belőle ez a makacs élet.