Ugrás a tartalomra

Jelige: Trilógia – A fegyverek hatalma, A pénz hatalma, A technika hatalma

Jelige: Trilógia
 

„Két dolog, ami mind nagyobb csodálattal és hódolattal tölti be lelkemet: a csillagos ég felettem és a morál törvénye bennem.” Immanuel Kant, a bölcs, a filozófus szavait idéztem. Szavai, amit kifejeznek: szülőanyánk, a Föld és a morál egysége bennünk. Ezt az egységet megbontani, több mint engedetlenség: vétség szülőanyánk és embertársaik ellen. „A természet és az ember egysége megbomlott” – mondjuk és kérdjük: miért, mit tegyünk?  A sokunkat foglalkozató kérdésre szerény válaszként álljon itt, az alábbi három vers.

 
A fegyverek hatalma
 
Vannak dolgok, melyekért kész lennék meghalni, de semmi sincs, amiért hajlandó lennék ölni. (Gandhi)
Demokrácia: miután nem tudta erőssé tenni az igazat, az erőset teszi igazzá. (Pascal)
 
Földünk mi lett?...Siratjátok?
Dús kalászból üszök, halál.
Boldog az, ki rajta végre,
nyugvó helyet, étket talál.
Temetetlen holtak, jajok,
üszkös fák és ledőlt házak.
Dögvész támadt gyűlöletből,
belőle kelt bűn, gyalázat.
Ki nem találja gyermekét,
eget-földet ostromol,
zugot keres, s a romlástól
ő maga is fuldokol.
Kérditek: ki mindezt tette,
emberbe bújt sátán műve?
Hihetsz bármit, háború volt,
a pusztulás az ember műve.
Nincs itt vigasz, nincsen élet,
itt már minden elveszett
hol gyűlölet és önzés az úr,
haldoklik a szeretet.
Nincs ott helye, üdve annak,
kit lent a Földön nem vezet
s nem tölti be életét
önzetlenség, szeretet.
Harmónia az, mit életedben,
s önmagadban  keresel,
imáidban s átkaiddal
érte élsz és esdekelsz
Keresed és nem találod,
hiába öröm élvezet,
ha fegyverrel és csak a mával
méred földi életed.
 
 
 
A pénz hatalma
A szabadság azt jelenti, hogy az ember ura a saját életének, és keveset ad a gazdagságra. (Platón)
 
Tudósok írták egykoron,
szép és gazdag volt e Föld,
míg az ember önzésével
kincseiért rá nem tört.
„Nékem csak a ma a fontos,
úr vagyok és hatalom,
éhbért adok, tudom jól, hogy
pénzemért még pénzt kapok!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Profiton vett tudománnyal
csodát teremt a technika,
hiszem, hogy tőle gazdag
lesz gyermekem, s az unoka.”
Így spekulál és hozzá teszi:
„A pernyét nem kell szítani,
az embert kell a természetből
egyre jobban – kiszakítni,
mint gyökeret, mely immár többé
a föld mélyébe nem hatol,
virágja ekkor mit tehet?
Előttem, mint alattvaló - meghajol.”
Haldoklik már s holnapunkra
elpusztulhat így a Föld.
Ki a bűnös? Csak az ember,
ki önzésével reátör.
Érdekből, meg hiúságból,
más bolygókra, égre tör,
csodáival feledteti,
egyre pusztul ez a Föld.
Szomjhalál, mert nincs ott víz,
éhhalál mert nincs ott étek.
Dőzsölnek itt lenn a Földön,
kik pazarolnak földön - égen.
Haldoklik már s holnapunkra
elpusztulhat így a Föld.
Ki a bűnös? Mindenki, ki hatalmával
önzésével reá tör.
Ki érdekből, meg hiúságból,
más bolygókra, égre tör,
közben itt lenn, háborút vív,
s a természetben egyre öl.
Ígérget csak, ám a Földön
nem lesz addig jobb világ,  
míg természet és ember között
nem teremtünk: harmóniát!   
 
 
A technika hatalma
 
A technika olyan törvények komplexuma, melyet az ember önmagában képtelen uralni. (Heidegger)
 
Profiton vett tudománnyal
csodát teremt a technika?
Nem csoda az, amit egykor
a természet szült egymaga.
Törvényeit megszegve, már
természetet s embert ölsz,
vétkezel és tetteidért,
bosszút áll az ég, a Föld.   
Haszonra vársz mindörökkön,
sóvárogsz  érte holnap is,   
rombolod a természetet,
s vele együtt magad is
Gépeidtől eltompulhat
természetes  képességed.
Emberibbé válsz-e, avagy
lelket ölnek mind a gépek?
Gyárak, gépek, új találmány,
az ember volt, kin kipróbálták.
Puskapor és atombomba,
hová vittek? Sírhalmokba!
Mit tudás teremt, ne feledd:
kétélű fegyver, öl vagy alkot,
tőled függ, hogy mit kérsz tőle,
egészséget, avagy hasznot.
Sorsod kettős szolgaság:
fogja vagy a pénz urának,
s rabja vagy a technikának.
Elveszíted képességed,
mi természetes, élt, hatott,
tovább él tested, ám a lelked
akárcsak egy tetszhalott.
A gép segít, ha világunkban,
földrengés sújt, folyó árad
de ölni kész, ha parancsszóra,
emberre az ember támad.
Az ember vétkes, nem a gép,
teljesít egy programot,
bűnös az, ki tőle várja,
pénzt hozzon és bő hasznot.
Törvényeket nem hághatsz át,
lehetsz bár a tudásoddal ékes,
a végtelenbe nem hatolsz be,
teremtmény vagy, tudásod így véges.
Újat akarsz? Gondolj erre,
ha elavult és öreg már a régi;
alkoss újat, fejleszd géped,
ha életet ment és az embert védi.
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.