Tárca

Tárcák

Király Farkas: Lajos, te hamis

– Mutasd csak! – mondja a jövevény, és a másik felé nyújtja a kezét. Az átadja a pénzt, emez pedig befogja hüvelyk- és mutatóujja közé, úgy forgatja, pörgeti, viszi hol közelebb, hol távolabb a szeméhez, közben néha óbégat: Lajos, te hamis.

Böszörményi Zoltán: Új feleséget vásároltam

– Nem is akármilyen feleség – mondtam, csaknem azonnal. – Gyönyörű teste van, kedves, selymes, kellemes a hangja.
– Nagyok a mellei? – csillant meg szomszédom szeme, s kiült benne a sóvárgás.
– Szuper nagyok – bólogattam.

Csömör

„Nemcsak a teccikről van itt szó, az udvariasság eme elbaltázott és visszájára fordult torzszüleményéről, a művelt kommunikációt felváltó proli beszédmódról. Mert a teccikelés nem önmagában kínos, hanem egy általános kulturális deficit pirosan lüktető kiütése, amely egyelőre megállíthatatlanul terjed.” – Laik Eszter tárcája.

Mindszenty hercegprímás, Thomas Mann és Márai Sándor – Böszörményi Zoltán tárcája

Az elmúlt hetekben Márai Sándor és Thomas Mann 1949-es naplóbejegyzéseit olvastam. Ebben az időben mindketten emigrációban éltek. Thomas Mann az egyesült államokbeli Kaliforniában, Pacific Palisadesben lakott, míg Márai Olaszországban, Nápolyban élt. Bár a világ két különböző pontján tartózkodtak – óceán választotta el őket egymástól –, a Mindszenty-pert mindkét író fontos eseménynek tartotta.

A disznószaurusz – Szőcs Géza tárcája

Most a söripar sárkánygyíkja összefogott Surgyélánnal a csíki erdők kismókusa ellen.
A mókust betiltották, sőt a tölgyfát is, amelyen a mókus lakott, s amely túl sok makkot termett, most leszerelik és elviszik Hollandiába.

Bőség zavara

Baráth Lajos

Tizenhét regényt és novelláskötetet, forgatókönyveket, drámát írt, számolatlanul publikált és tárcázott. Jellemző, hogy utolsó kötete 1989-ben jelenik meg, túlzottan az átkos része, így szól az aktuális ítélet. Pedig néhány hete pincejárat, lomtalanítás, kézbe került Baráth Lajos néhány szerencsésen egy dobozba keveredett kötete. Finom kis megfigyelések, remek meglátás, hihető és érzékelhető helyszínrajzok, olvasható kisnovellák.  Csak. Csak ne lebegne bántón minden bekezdése fölött a kötelező vörösen szitáló köd. A kora meghatározza az írót. Nem bújhat el, nem bújhat ki.

Ratkó József

Számomra mindig kényelmetlen, ha alkohollal kierősített művészember egyik pillanatról a másikra forradalmárba vált, bömbölve forradalmár, még akkor is, ha éppen forradalmi a helyzet. Szükség volt némi telő időre, hogy felismerjem, a dolgok így soha nem függenek össze. Ahhoz is idő kellett, hogy az emlékek és Ratkó József költő leváljanak egymásról, megmaradjon a költő, akitől sorok, strófák, kész versek dörrennek be alkalomadtán, pedig soha nem tanultam verset, a Ratkók megtapadtak.

Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

Szervác József

Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?

Íróbajnok irodalmon kívül

Mondom, beteg ez a világ. Hajlamos vagyok persze arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha már lektűrt olvasnak a népek, származzék az tudósembör tollából, aki fennen hangoztatja, hogy úgy ad át ismereteket kultúrákról, hogy az észrevétlenül-olvasmányosan épül be az emberek tudatába... és végül is, ezek mégiscsak kalandregények, talán. Olyanok, amit ez a kor érdemel, és amilyenekkel a "szépirodalmi" eladási listák élén lehet trónolni.