Tárca

Tárcák

Arany Zsuzsanna: A becsületes város evolúciója

Miután sehol sem tudtam beváltani sem az eurómat, sem maradék forintjaimat, ott álltam pénz nélkül, s munka után kellett néznem. Elkezdtem hát kilincselni, hol és mit lehetne. Próbáltam a referenciáimra hivatkozni, meg a teherbírásomra és egyéb ósdi szempontokra. Ezek a becsületes munkáltatók azonban kendőzetlenül az arcomba vágták az igazságot. Az egyik helyen például azt közölte az illetékes, hogy „mit képzel? Nekünk nem kellenek tanult emberek, a referencia pedig kifejezetten hátrányt jelent”.

Nincsenek hamis sorok, csak összezavart tótükrök

Vajda Boróka képes jegyzete a Hajdúböszörményi Írótáborról

Szőcs Géza: Utolsó levél Bréda Ferencnek

Erről a névrokonról, erről a fiúról, akit Brédának hívtak, mint egy brabanti várost, talán saját verssoraival mondhatjuk el a legfontosabbat, mely strófáról majd felismerhető lesz a hely, hogy hova temettük – ha jónak látjuk, hogy sírját ezekkel a sorokkal jelöljük meg.

Könyvek esőben, napsütésben

Varga Klára jegyzete a kolozsvári könyves sokadalomról

Varga Melinda: Az időszínház utolsó állomása

Három órát beszélgettünk, gyerekkorról, Déváról, a felolvasónődről, a világról, a szellemről, a párizsi évekről, a nőkről. A nyilvánosságnak szánt változatból a lényeg persze kimaradt. Ha sok mindent mond el az ember, bolondnak nézik, vágjunk. Tudjuk, mi! – kacsintottál, s meggyújtottad a huszadik cigarettát is, nagyokat köhögve, káromkodva közben.

Bőség zavara

Baráth Lajos

Tizenhét regényt és novelláskötetet, forgatókönyveket, drámát írt, számolatlanul publikált és tárcázott. Jellemző, hogy utolsó kötete 1989-ben jelenik meg, túlzottan az átkos része, így szól az aktuális ítélet. Pedig néhány hete pincejárat, lomtalanítás, kézbe került Baráth Lajos néhány szerencsésen egy dobozba keveredett kötete. Finom kis megfigyelések, remek meglátás, hihető és érzékelhető helyszínrajzok, olvasható kisnovellák.  Csak. Csak ne lebegne bántón minden bekezdése fölött a kötelező vörösen szitáló köd. A kora meghatározza az írót. Nem bújhat el, nem bújhat ki.

Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

Szervác József

Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?

Íróbajnok irodalmon kívül

Mondom, beteg ez a világ. Hajlamos vagyok persze arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha már lektűrt olvasnak a népek, származzék az tudósembör tollából, aki fennen hangoztatja, hogy úgy ad át ismereteket kultúrákról, hogy az észrevétlenül-olvasmányosan épül be az emberek tudatába... és végül is, ezek mégiscsak kalandregények, talán. Olyanok, amit ez a kor érdemel, és amilyenekkel a "szépirodalmi" eladási listák élén lehet trónolni. 

Salvatore Quasimodo

A város, miután felismeri a költőben és a Nobelban rejlő piárlehetőséget, az olasz tiszteletére Nemzetközi Költőverseny és Költőtalálkozót ír ki, "amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye". Ezen csodálkoznék, ha így volna, de az enyhe túlzás a píár része.