Ugrás a tartalomra

Gulyás György karnagy születésének 100. évfordulójára emlékeznek Debrecenben

Száz éve, 1916. április 1-jén született a magyar és benne a debreceni zenetörténet meghatározó személyisége, Gulyás György karnagy, akinek a munkásságára kulturális programsorozattal emlékeznek Debrecenben - közölte a cívisváros kulturális alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.    

    Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) felidézte: Gulyás György nevéhez fűződik a békéstarhosi zenei kollégium létrehozása, ahol elsőként valósította meg a gyakorlatban az éneklés alapján történő zenei nevelést, Kodály pedagógiai koncepcióját. 
    Később igazgatója volt a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolának, majd építtetője a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma épületének. 
    Tóth József, a Kodály zeneművészeti szakközépiskola jelenlegi igazgatója kiemelte: Gulyás György volt az, aki 1957-ben elérte, hogy Kodály Zoltán a nevét adja a debreceni zenedéhez, s ő alapította 1955-ben a debreceni Kodály kórust. 
    A kórus megalakulása idején először a zeneművészeti szakiskola énekkaraként működött. Első nagy nemzetközi sikerét még leánykarként, 1958-ban, a walesi Llangollenben rendezett kórusversenyen aratta. Egy évvel később Arezzóban kiérdemelt győzelmük már a vegyeskar pályafutását indította el. A Kodály Kórus 1971-től Debrecen város hivatásos együtteseként működik. "Ezzel a kórussal Debrecen berobbant Európa kulturális életébe" - mondta az igazgató.
    Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti karának dékánja, Gulyás György egykori tanítványa emlékeztetett rá, hogy a néhai karnagy és zenepedagógus nevéhez fűződik a konzervatóriumi épület létrehozása, amely azóta is otthona az egyetem zeneművészeti karának.
    Megemlítette, hogy ugyancsak Gulyás György nevéhez fűződik a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny megalapítása, amely 1961 óta rangos rendezvénye a városnak és a nemzetközi kóruszenei életnek.
    A megemlékezéssorozat március 31-én a Kodály Kórus ünnepi hangversenyével kezdődik a debreceni Református Kistemplomban, majd április 1-jén, Gulyás György 100. születésnapján énekszó mellett koszorúzzák meg a síremlékét a helyi köztemetőben.
    A Gulyás szakkollégium koncerttel egybekötött egész napos rendezvényére április 7-én kerül sor, Debrecen város napján, április 11-én pedig a Kodály Filharmónia ad ünnepi centenáriumi koncertet a debreceni Kölcsey Központban. A filharmonikusokat Vásáry Tamás vezényli, a Kodály Kórussal pedig együtt lépnek színpadra az egyetemi Canticum Novum Kamarakórus tagjai és a helyi Kodály Zoltán ifjúsági vegyeskar énekesei.
    Komolay Szabolcs bejelentette: terveik szerint Gulyás György egykori lakóházánál felavatják az 1993-ban elhunyt kiváló zenész, zenepedagógus, karnagy emléktábláját. (MTI)