„Béjvaccs by Vass”

Kritika

KRITIKA


Vass Tibor Mennyi semenni című verseskötete egy szürreális és merően személyes világba vezeti az olvasót. Ótvarasba, Hagyomba, Kereszttegeződésbe. Végletekig feszített szójátékok és finom belső megfigyelések 2012 egyik fontos eseményévé teszik a versgyűjteményt.

 

 

 

„Béjvaccs by Vass”

 

Erős, összefogott, pontos. Ezek a szavak juthatnak eszünkbe, amikor áttanulmányozzuk Vass Tibor Mennyi semenni című legújabb kötetét. Egységes, homogén versanyag, élő és életbe vágó mindaz, amit a szójátékok közé rejt a költő. Vass Tibor lírai hangja egyedi, még ha Tandori vagy Kassák hatása érezhető is a költészetén, derűje, mélysége, modern és szelíd melankóliája csak az övé.

Fanyar humorán helyenként átragyog a lélek sötét éjszakája, a szabatos formák és az egységes tematika mögött pedig az egymásnak feszülő érzelmek és az egzisztenciális szorongás. A lírai alany folyton elindul, éppen ezért meg-megtorpanva halad egy olyan belső utazás során, amely fiktív földrajzi tájakon vezet keresztül. Menekül a valóság elől? Emlékeibe burkolódzik, vagy egyszerűen csak követi az élet törvényét, mely állandó továbblépésre szólít? Ótvarasba, Hagyomba, Fúróba, Kereszttegeződésbe, Másodiknapozásba követhetjük a megszólalót. Az elmozdulás is csak ennek a belső tájnak az ismeretében térképezhető fel, például az ehhez hasonló idézetek figyelembevételével:

„Uram, add, hogy hálás tudjak lenni mindazoknak, akik hálátlanok, mert tőlük lehet mód megtanulnom igék idejét, szók fajait”; „Simeonban egyik vasárnap, ahogy húsvétkor viszik áldani a kosárkást, meglesi az Úr. Az Úrnak jó meglesni ilyen kosárkás dolgokat.”

Szürreális képeiben, képzeteiben kitalált helységnevek, műszavak nyelvújítással felérő sokasága – észterhes, öldökzsinór, míztelen, lazaérek – bukkan fel, néhol meghökkentő „nyelvcsavarással”, máskor viszont csak egy-egy betűnyi eltéréssel adva számos új áthallást a szavak tartalmának.

Egyszerű mozdulattal rakhatnánk Vass Tibor költészetét a „neoavantgárd polcra” vagy a „posztmodern szürrealista szekrénybe”, az új kötet viszont olyan verseket mutat fel, melyekbe mesteri módon építi be a különböző stílusjegyeket, és irányzattól független saját nyelvet hoz létre belőlük:

„Anyám császármetszet, anyám bor-túsz, születésnapi betevő falat, hallat vadat, s mi jó a falat. Anyám vadas, puha, ízletes. Perszehogy holnap tiszteletjelet teszek, holnap egyenlőségjel leszek.”

A fenti példákból is látszik, hogy a Mennyi semenni versei számos hagyományból merítenek, de nem állnak be egyetlen szellemóriás árnyékába se. Ötletelnek, újraírnak, mégis megmaradnak az értelmezhetőség határain belül: „Még lírnak a hölgyben a kerti virág sok. Alapszín: szánalmas Mikulás. Mintha a tél papnak öltözött volna. Rénszar, rozsdás vas.”

Vass Tibor költészete alanyi ugyan, azonban korántsem olyan szélsőséges, mint az néhány megközelítésből kitapintható. Játékossága, az origamihoz hasonló többféle hajtogatási lehetőség, az átpakolható, könnyű elemek, amelyek mögé időnként elrejtőzik a lírai alany, nagymértékben tompítják az önfeltárás radikalizmusának élét. Kibeszél mindent, viszont nyoma sincs az embert „túlzott, arcba hajolós bizalmaskodással és bélpanaszok részletes ecsetelésével” megfojtó attitűdnek, mely időnként nyomasztóvá tud válni a kortárs lírában. Kitárulkozása megfelelően kidolgozott keretek között mozog: „Viszontválaszul béjvaccs by Vass: én, a mélabúi vízimentő, mintha folyton vízimentegetőznék; teszem azért, hogy szárazon megússzam, ha kimondom: íme a sapkaember, a homo sapkaiens”.

Szüleinek, apjának, anyjának képe sok versben felbukkan, más-más színezetben és hangulatban, hol gyászosan, hol régi miniatűrök felvillantásával. Fiktív párbeszédek sorozata bontakozik ki az elvesztett szülőkkel. Düh, tehetetlenség, megbocsátás, perlekedés, titkokat feszegető vallomások színes palettája tárul elénk a „fiú” és a szülők kapcsolatán keresztül. Az érzelgősséget ezzel a témával, életanyaggal kapcsolatosan is kerüli, több versből lehet csak összerakni a szülőkhöz fűződő viszony milyenségét:

„apám. Apám észterhes, apám öldökzsinór. AK-ofónia. (Az Avtomat Kalasnyikova obrazca jó nevű gépkarabély.”; „Apám cintányér. Anyám hőscincér. Eldöntik, csápolnak, pakolnak, vagy csapolnak, papolnak. A forgásban nem tűnik élre állónak az érme.”; Anyám jó pár szervét idegen kezekben meglátom, meglátom apáméit is. Jegyzőkönyvekből tudom, melyikük mije nyom melyik latban többet.”; „Nem haltunk meg, fiam, nemsokára hazamegyünk, mondja anyám, mintha egy gnóm a mellette fekvő ágyból szólna.”

Vass Tibor eddigi verseinek ismeretében az is látható, hogy az új kötet illeszkedik életművébe, nincs benne mellébeszélés, költészete egységes, hiteles arculatot mutat. A tragikum mellett megmarad a létezés derűjének sugárzása, a humanista bölcsesség és a „mégis akarás” erősebb a rettenetes és nyomasztó gótikánál.

A Mennyi semenni bárkinek segíthet derűvel feldolgozni a veszteségeket – legyen szó kamaszról vagy az életben megedzett felnőttekről. Főleg azoknak ajánlható a kötet, akik érzékenyek az apró rezdülésekre, szívesen követik nyomon a lélek gyógyulását, és közben maguk is nyitottak a teljes életre egy-egy vers elolvasásával.

Csepcsányi Éva

Kapcsolódó anyagok:

Interjú Vass Tiborral

Részletek a kötetből

Kommentek elrejtése, megjelenítése