Ugrás a tartalomra

Boldog észak? – Kun Árpád estje

A fenti címmel várják Kun Árpád székelyudvarhelyi fellépésére az irdalomkedvelőket június 30-án, csütörtökön 20 órától a G. Caféban. A norvégiai magyar író 1965-ben született Sopronban. 1984-től jelennek meg írásai. 1985–1991 között az ELTE BTK magyar–történelem szakos hallgatója. 1991–1994 között a Széphalom Könyvműhely irodalmi szerkesztője. 1995-től a párizsiSorbonne-on tanult, francia irodalomból diplomázott. 1996-tól az ELTE BTK esztétika szakán is tanult. 2003 és 2005 között a Bordeaux-i egyetemen magyar lektor. 2006 óta feleségével és négy gyermekével Norvégiában lakik, szépirodalmi tevékenységén kívül időskorúak mellett dolgozik házi kisegítőként. Kötetei: Ilion (versek, 1989), Bál (versek, 1991), Esőkönyv (novellaciklus, 1995), Medárdus énekel (versek, 1998), Véletlen madár (2003), Szülsz (versek, 2011). Boldog Észak című regénye 2013-ban jelent meg, 2014-ben elnyerte vele az AEGON Művészeti Díjat. A mű Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. Hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára. Alkotója felolvas Megint hazavárunk című könyvéből is, amely októberben jelenik meg a Magvető Kiadónál és több erdélyi vonatkozást tartalmaz. Kun Árpád beszélgetőtársa Murányi Sándor Olivér író, a rendezvény támogatói a Szépírók Társasága, a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda. A szerző kötetei a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatóak, dedikálja őket. Mindenkit szeretettel várnak.