Az ökopróza és a nárcisztikus én kijózanítása

Helyszíni

HELYSZÍNI


Ökoprózát írni, lefotózni a „beláthatatlant”, képzőművészetileg átalakítani a teret, ráérezni az emberi test és a környezet viszonyára, vagy egyszerűen csak nemezelni egy szép tárgyat – izgalmas művészeti élményekben lehet részük a tizenhetedik Minimum Party Alkotótáborba látogatóknak.

 

 

 

 

 


Az ökopróza és a nárcisztikus én kijózanítása

 

A festői szépségű Kászonaltíz közelében található erdei tisztáson zajlik az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett Minimum Party Alkotótábor, melynek témája a „beláthatatlan”. A tizenegy alkotóműhely – vizuális művészetek, fotó, film, filmdokumentáció, irodalom, mozgásszínház, kísérleti színház, kézművesség, zene, építészet, filozófia – tevékenységében hangsúlyos szerepet kap a csoportos alkotómunka, valamint a természet elemeinek megjelenítése a műalkotásokban.
„Van, ami könnyen belátható, főleg ha jól érvelnek. Van olyan táj, amit könnyű belátni, főleg, ha előnyös a megfigyelő helyzete. De lehetséges az, hogy valakinek az igaza beláthatatlan? Vajon, ha agyunk tájain barangolunk, jó kilátót keresve, tettünk járhat-e beláthatatlan következményekkel? Ha beláthatatlan a tér, félreérthető a képe? A beláthatatlanság forrása talán elménk árnyékának völgyében kóborló tudatunk félreérthető magabiztossága? Félreérthető-e, ami könnyen belátható? Belátható-e a félreértés? Az idei tábor műhelymunkája »a tükör által homályosan«  eszméjét járja majd körül, s közben tábortüzet gyújt a körben, ezáltal varázsolva bizarr árnyakat a kászoni tisztás diffúz határvidékére” – csalogatja a felhívás nem csak a művészet művelőit, hanem az azt érteni, élvezni akaró laikusokat is az idei Minimum Partyra. De a Kászonokban található erdei tisztás csak azoknak kedvez, akik el bírnak szakadni a civilizációtól, a modern technikától,  hiszen e tájon egyik- másik mobilszolgáltató jele egyáltalán nem fogható, és a mindennapi email-olvasást hanyagolni kell. Jobb, ha otthon maradnak azok is, akik kényelmes szobára vágynak, hiszen itt sátor várja őket. A jó hangulat, a kreatív munka viszont garantált.

A tábori mottóval kapcsolatban Lőrincz Ildikó, a tábor főszervezője hangsúlyozta: a beláthatatlan az interpretációk beláthatatlanságát is jelenti.  Nem mai téma, hiszen a középkor óta foglalkoztatja a művészetet érteni próbálókat. Ma már egyre inkább beláthatatlan az, hogy mit akar kifejezni a művész alkotásával, ugyanis egy szűkebb kör: a barátok, művészeti közösségek értik, de kifelé, a szélesebb közönség irányába nem érződik, hogy mit szeretne tulajdonképpen elmondani. Innen adódik, hogy félreértések is akadnak, és ennek apropóján a vizuális műhely a „félreértés” témát kívánja kibontani az idei táborban. Lőrincz szerint a probléma nem csak a művészetekben jelentkezik, hanem a mindennapjainknak is meghatározó tényezője, ezért próbálnak aktuális problémákra is reflektálni.
A Minimum Party Alkotótábor tulajdonképpen minden művészeti ágat lefed, a műhelytevékenységet irányítók pedig a szakma rangos képviselői. Így a vizuális művészeteket Pető Hunor vezeti, a mozgásszínházat a japán Isi Dzsunya, a fotóműhelyt Molnár Zoltán, a filmes műhelyt Fogarasi Gergő, a filmes dokumentációt  Schneider Tibor, a zenét Lászlóffy Zsolt, a kísérleti színházat Szabó Attila, az építészműhelyt Orbók Sándor, az íróműhelyt Selyem Zsuzsa, a filozófiát Pálfalusi Zsolt, a kézműves tevékenységeket pedig Csergő Melinda. A téma megkötése nem korlátozza az alkotókat, a műhelyvezető támpontokat ad, de a résztvevők dolga, hogyan közelítik meg. Állást foglalhatnak a javaslatból kiindulva, de attól teljesen függetlenül is.
Aki az irodalom iránt érdeklődik, az eddig évek egyik legnépszerűbb műhelybe kapcsolódhat be, amelyet Selyem Zsuzsa egyetemi oktató, író, irodalomtörténész irányít immár negyedik alkalommal. Sokszor huszonöt-harmincan is körbezsongják az asztalt, és bár az író-költőmesterség magányos foglalkozásnak van kikiáltva, a csoportos alkotómunka az irodalmárok esetében is hangsúlyosan érvényesül – számolt be az eddigi íróműhelyek tapasztalatáról Lőrincz.

 Selyem Zsuzsa a „beláthatatlan” fogalmának irodalmi megvalósulásával kapcsolatban kifejtette: némi stílustörténeti, a helyi adottságokhoz (maradék erdő, patak, tisztás, napsütés, eső, állatok, emberek és áldott jó, civilizálatlan levegő) mért csuklógyakorlatok után az a terv, hogy megpróbáljanak olyan ökoprózát írni, amely nem az ember szempontjából mutatja meg a dolgokat. „Szerintem nem csak beláthatatlan, de lehetetlen is. Azok a szerzők, akik ezzel eddig próbálkoztak, kiváló humorérzékkel rendelkeztek. Lehet, hogy pontosabb, ha paradoxonérzéket mondok. Másfelől ott van a »beláthatatlan« etikai értelmezése, meg a tábor programjában a páli »tükör által homályosan«, ami segít a nárcisztikus ént kijózanítani, ami jót szokott tenni a szövegeknek. Másfelől a »beláthatatlan« az a jövő, mint idő, ami eljön, és szintén formálja az eseményeket.”

A magányos alkotással kapcsolatban érdekes dologra világított rá Selyem Zsuzsa: túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki. A romantikában terjesztették, hogy látszólagos haszontalansága ellenére legalább a szenvedés miatt tartsa el a kapitalista társadalom a hűbérúrtól immár függetlenedett művészt. De persze akkor is élénken foglalkoztak az írók egymással, a világgal. Azoknak, akik a szavakkal próbálnak kreatív szituációt létrehozni, hihetetlenül jó lehetőség, hogy képzőművészek, építészek, zenészek, filmesek, fotósok, kézművesek és filozófusok vannak a közelben. Viszont bármikor egyedül is lehet valaki, ha valamit önmagában kell tisztáznia. A csoportos alkotás nem uniformizálás, nem mentesít a személyes felelősség alól.

Selyem Zsuzsa elmondta, hogy a tavalyi – Jeltelen érzelmek témájú – táborban írtak például „kimosott szappanoperákat”, azzal a céllal, hogy a televíziózás közvetítette sematikus érzelemfüggőséget személyessé tegyék. Vagy összegyűjtötték azokat a szavakat, amelyeket „rühelltek”, s ezekből írtak képverset és tábori szituációt prózában. Máskor közösen alkottak egyetlen mondatot, úgy, hogy sorra mindenki hozzáadott egy szót, majd ezt a mondatot a vizuális műhelyben installációvá formálták. Volt még forgatókönyvírás koprodukcióban a filmes és a filozófus műhellyel, a táborlakó gyerekek szövegeiből készített gyermekdráma és annak előadása, és a legeslegutolsó pillanatban valahogy kész lett a Sosztán címet viselő tábori kiadványuk is, amelyet mindenkinek más, az ő tábori munkáihoz kapcsolódó, személyre szabott kötéssel (fadarab, biztosítótű, géz, színes fonalak stb.) adtak át.

                                       

Varga Melinda

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése