Weiner SennyeyTibor: Gül Baba – részletek

Láthatatlan könyvtár

 Nem hallgat az ember a Világ hangjára, a Törvényt sértik;
Csak az ezüstöt, csak az aranyat, csak a harácsot értik.
Holdarcú lány nézi szomorúan, mint szalad bolygó bele az űrbe,
Lépte nyomán sok embert elveszejtve ömlik az ár a földre.

 

 

 

Weiner Sennyey Tibor


Gül Baba

(részletek)
 

 

11.

    A hárem hölgyei között is nagy érdeklődés övezte Gül Baba két szelencéjét, s a legifjabb, legszebb asszonya, a Fekete Fatime az ő Szultánjától egy szép délután csak kicsikarta, hogy válaszoljon. Hiába, a Nagy Szulejmán is férfi volt.
    – Kertemben legszebb virág vagy Fatime, ne kérj hát olyat, amit nem teljesíthetek.
    – Mi az, amit nem tehet meg még a Nagy Szulejmán se?
    – Megígértem Gül Babának, hogy senkinek se mondom el, hogy minek az illatát őrzi két kicsinyke szelencéje.
    – Nem is kell, hogy elmondd, legnagyobb férfiak legnagyobbja – ravaszkodott a Fekete Fatime.
    – Nem?
    – Nem – mosolygott legyőzhetetlenül a legyőzhetetlenre. – Elég, ha beleszagolhatok egyetlenegyszer. – Legyőzötten vonult a Szultán Fatime elé, s két kezében ott volt a két szelence. Letette Fatime elé, s hátralépett. A legszebb és legifjabb lánya a Portának, íme, előbb az egyikbe szagolt bele, és ragyogni kezdett az arca, mint a telihold, bőre selymes lett, mint az újszülötteké, szíve oly frissen és hevesen vert, mint egy kolibrié. A Szultán már nyúlt volna, hogy a másikba ne szagoljon bele, de Fatime úgy gondolta, ha az első ily csodás volt, a második csak csodásabb lehet. Ám amikor illatát beszívta, a Hold arca elé fellegek gyűltek, bőre ráncosra hervadt, szíve fájdalmasan szúrni kezdett. Felsikoltott, és összerogyott.
    – Hát mit adott neked a te Gül Babád? Miféle mérget, Nagy Szulejmán! – zokogott aszott vénasszony hangján a valaha szépséges Fatime.
    – Az elmúlás tudását – válaszolt a Nagy Szultán, és nem merte megérinteni a vénasszonnyá zsugorodott leányt.
    – Ments meg, Nagy Szultán! Ments meg! Add vissza ifjúságom! – A Szultán pedig őrségét rendelte maga mellé, és szpáhik nagy vezírét, s már indult is az Egyiptomi Bazárba.

 

12.

    – Mit adtál nekem, rózsák kifacsarója, lányok öregítője, sötét méregkeverő! – kiáltott sápadtan Gül Babára a Szultán.
    – Amit kértél, s ami versenghet a lőporos csatatér kiáltásokkal teli illatával és a hódoltak sötét félelemmel teli, sűrű szagával – rogyott térdre a szent.
    – Háremem legszebb virága, a szép Fatime beleszagolt mindkettőbe, s most megöregedve, halálra vártan fekszik az ágyban! Csináld vissza!
    – Az elmúlás kerekét megfordítani még én sem tudom, még a te hatalmas akaratod fenyegetése mellett sem, ó, Nagy Szulejmán. – A Szultán felborította a rózsákat, dühösen szerteszórta az üvegcséket, a szelencéket, tajtékzott és üvöltött.
    – Hát mit tettél! Hát mért jöttél te az én birodalmamba a messzi Perzsiából! Hogy tönkretegyél? Halálnak halálával fogsz most halni, mert nem mented meg az én Fekete Fatimémet!
    – Talán mégis van egy mód… – borult térdre a szomszéd rózsakereskedő, Kel Baba.
    – Beszélj!
    – Van egy illat, ami visszaadná a te Fekete Fatimédet, ó, hatalmas Szultán. Bulgária százszor-száz őr által vigyázott, ezerszer-ezer fallal körbevett rózsakertjében őrzik az illatos fekete rózsa magjait. Az abból teliholdkor készített olaj százszor átfacsart cseppjének illata elegendő.
    – Nagy Szultán, az az egyetlen vár, amit ott még nem vett be a Porta. Indítsunk hadakat? Törjük meg a százszor-száz őrt? Törjük át az ezerszer-ezer falat? – kérdezte a szpáhik vezíre.
    – Nem – nyugodott meg a Szultán. – Jól figyelj, Gül Baba, menj át a százszor-száz őrön, menj át ezerszer-ezer falon, szerezd meg az illatos fekete rózsa magjait…
    – De… Nagy Szultán! – emelte fel kegyelemért könyörögve kezét Gül Baba.
    – Elég! Szerezd meg a harmadik illat magvait, és büntetésed az lesz, ha ezt ugyan túléled…
    – …ha túléli… – sóhajtott a szpáhi vezír.
    – …hogy Kel Babának kell odaadnod, és ő készítheti el a harmadik illatot, ami visszahozza az én Fekete Fatimémet.

 

13.

    – Talán ekkor született a Szultánjához című vers? – kérdeztem mesteremet, aki halkan bólintott, s mondani kezdte:
    – Nem hallgat az ember a Világ hangjára, a Törvényt sértik;
       Csak az ezüstöt, csak az aranyat, csak a harácsot értik.
       Holdarcú lány nézi szomorúan, mint szalad bolygó bele az űrbe,
       Lépte nyomán sok embert elveszejtve ömlik az ár a földre.      
       Nem marad itt, ki lehetett volna a jövő! Nem boldog aki él!
       Bánatot szül vaksi fényre ríva az anya az élet nagy reggelén.
       A régi helyek megindulnak, emberi formává válva;
       Lhásza, Mekka, Bagdad, vagy Buda pár vándorló parányba.
       Egy király előtt hódol mind, a hely-emberek büszke kardja.
       Ő meg úgy tesz, ahogy a porban fekvő koldus akarja.    
       Gül Baba, ha békédet vágyod, tudd minden zsigereddel:
       Könny, mi patakba hullik, egy lesz a tengerrel egyszer.

 


 

 

 

 

 

 

 

Illusztrálta Szarka Fedor Guidó
Szerkesztette: Sári László
Kelet Kiadó. Budapest. 2012.


 

Kommentek elrejtése, megjelenítése