Ugrás a tartalomra

Főiskolára, egyetemre készülők, figyelem: hamarosan indul az Educatio!

 
Új helyszínen, nagyobb területen, még több kiállítóval és számos újdonsággal várja látogatóit a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás január 17. és 21. között Budapesten.
 
 
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a rendezvény célja, hogy a pályaválasztók minél jobban megismerjék a felsőoktatásban és a továbbképzésben rejlő lehetőségeket - az intézményeket, az ösztöndíjakat, a szakmákat, a duális képzéseket, a nyelviskolákat, a hallgatói életet -, és ezen túlmenően karrierépítési tanácsokat is kapjanak.
 
A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléjének a budapesti Hungexpo ad majd otthont, az eseményen szinte az összes felsőoktatási intézmény részt vesz. A felsőoktatás hazai képviselői mellett számos nemzetközi partner is megjelenik a kiállítók között, támogatva azt az elképzelést, hogy a rendezvény egy regionálisan is ismert, a közép-európai térségben is mérvadó oktatási kiállítás legyen.
 
A seregszemlén csaknem kétszáz kiállító vesz részt 18 országból. Hazai és külföldi intézmények hallgatói, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésekről, a szokásokról, a kollégiumi elhelyezésről, a jövőképről, az oktatási innovációkról. A rendezvényen kiemelt szerepet kap a karriertervezés.
 
A duális képzési helyek és a leendő munkáltatók aktuális gyakornoki és karrierprogramjaikkal jelennek meg, a még bizonytalanok pedig pályaorientációs tanácsadók segítségével találhatják meg a számukra kedvező irányt. A kiállításra negyvenezer látogatót várnak a szervezők, a belépés ingyenes.