„Nekem tényleg Móricz a numero uno”

 

Barna Dávid, az Egy magyar regény című prózakötet rejtélyes szerzője válaszolt kérdéseinkre.

 

 

 


 

„Nekem tényleg Móricz a numero uno”

 

Egy jelenleg – állítólag – Jeruzsálemben élő kezdő írónak miért van szüksége arra, hogy betörjön a magyar könyvpiacra?

Beszéljen belőled a próféta, de szó sincs itt még semmiféle betörésről. Egy komolyan vehető kiadónál jelent meg az első könyvem, ennyi.

Ehhez miért éppen a Móricz Zsigmond alakja köré épülő történetet használod?

Azt hiszem, a válasz kiderül a regényből. Egyebek mellett azért is írtam meg pont ezt a könyvet, és nem egy másikat, hogy aztán az ilyen egymondatos összefoglalóktól megkímélhessem magam.

Célod volt-e az irodalomtörténet és az irodalomtudomány provokációja?

Nem hiszem, hogy 2011-ben vagy ’12-ben csak úgy lehetne provokálni az irodalomtörténetet. Masszívabb rendszer az annál, másrészt annyian provokálták mozgalomszerűen az elmúlt fél évszázadban, hogy végképp immunis lett minden ilyesmire. Ami a konkrét elmélészeket illeti, Roland Barthes felé volt egy szubjektív kelet-európai mondatom, ennyi, de ebbe érzésem szerint sem ő, sem a Tudomány nem rendült bele.

Bár az előzéklapon feltüntetett szövegben mentegetőzöl, hogy senki ne feleltesse meg egy az egyben a hősöket az irodalomból ismert figuráknak (Móricznak és Csibének), mégis megtartod a naplóformát. Miért ragaszkodtál ehhez a megoldáshoz?

Megtartom a naplóformát, mondod, és gondolom, Móricz naplóira gondolsz. Azonban felhívnám a figyelmedet egyrészt az előzéklapon feltüntetett szövegre, amelyre hivatkozol a kérdésben, másrészt arra a tényre, hogy a regény forrásai közül csupán egy a Móricz-napló, más valós dokumentumok mellett. Harmadrészt: nem szeretnék sugalmazni, de az, hogy a fejezetek címe helyén (leszámítva az elsőt, amelynek nincsen címe), egy adott évszám, hónap, nap szerepel, automatikusan naplóforma? De rendben, legyen az, ám ha az, akkor ki írja? A napló ebben a formában jelen idejű jelenlétnek felelne meg, legalábbis szerintem. Márpedig Barna Dávid 1936-ban még, isten az atyám, nem élt. Talán a nagypapája nevében beszél? Ezt a patront sajnos (vagy nem) már többen ellőtték előttem. Vagy ketten írtuk volna, magával Zsiga bácsival? Nem, ez méltatlan. Tényleg az. És még mielőtt valaki megint bosszúszomjból elkövetett hullagyalázással gyanúsítana, leszögezném, hogy nekem tényleg Móricz a numero uno a huszadik századi magyar prózából. Gellert kapott hommage. Ez van.

A Magyarországról történő elköltözés kidolgozatlan marad az Egy magyar regényben, hiszen csak néhány utalásból értesülünk arról, hogy a narrátor zsidóvá szeretne válni. Nem lett volna jobb ennek egy külön regényt szentelni?

Nem.

Az Egy magyar regény mottója sokak szerint egy nem létező szó. Szándékos a félrevezetés, vagy nyomdahiba történt?

Legyünk pontosak, az nem mottó, hanem ajánlás. Másrészt nem egy szó, hanem három. Harmadrészt helyes az észrevétel, valóban el lett cseszve, a korrektúrában még rendben volt, aztán a nyomdában megfordult a héber szöveg. Kell-e mondani, életem tükre.

Honnan ered a vonzódásod Lanczkor Gábor prózájához? Hiszen hosszan idézel A mindennapit ma című kisregényéből…

Azért a hosszas idézés megjelölést meglehetősen pontatlannak találom. Egy helyen idézek Lanczkor könyvéből, nála egy öngyilkos nő szemeiről van szó, amelyek nem azonosak, az egyiknek elváltozott a színe. A mindennapit olvasva éltem a gyanúperrel, hogy ez a mozzanat David Bowie életrajzából lett átemelve, utánanéztem, és igen (ld. pl. Wikipédia). Mivel az Egy magyar regényben Kati szolgálóleánya egy konkrét Bowie-lemezt szeretne hozatni magának Nyugatról (mi mást? nyilván csak mainstream jöhetett szóba, 1970-ben a Beatles már a végét járta, a Stones-t világéletemben utáltam, a Led Zeppelin kevéssé csajos, viszont az előző évben jelent meg a Space Oddity), így aztán nem haboztam átvenni ide ezt a motívumot. De nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki élt már hasonló gesztussal a kortárs magyar prózában.

A mindennapit ma borítójának egyik részlete

A kötet kivitele erősen rájátszik arra, hogy egy ponyvaregényt tartunk a kezünkben. Sértőnek találod, ha valaki lektűrként definiálja a könyvet?

A puha borítóra gondolsz, vagy mire? A zsebkönyv formátumra? Nem tudom, de nekem azért meglehetősen más vizuális elképzelésem van a magyar ponyváról. Legalábbis a kötetek kivitelét illetően. Szuperszínes, trendin rajzos borítók, arany dombornyomás, és a többi. De hogy a kérdésedre feleljek, annak definiálja bárki, aminek csak akarja.

Egy előző interjúban elég éles minősítést használtál az eddig megjelent kritikákra. Hogyan fogadtad az Irodalmi Jelenben a regényedről született írásokat?

Megtisztelőnek találtam a figyelmet, hogy két írást is szenteltetek a könyvnek. A kommentelők figyelmét szintúgy. Bár, itt jegyezném meg, ha bárki Barna Dávid néven kommentel, az nem én voltam, nem én vagyok.

Sok kritikus azt állítja, hogy az Egy magyar regény nehezen találhatja meg a közönségét, hiszen a lektűrolvasóknak túl intellektuális, az irodalomtörténészeknek meg nehezen megközelíthető ponyva. A következő könyv, a Funkcionális analfabéták melyik olvasói réteget fogja provokálni?

A titokban KDNP-hívő anarchopunkokat, akiknek azért bejön Sebald.

Boldog Zoltán

Hamarosan videókritika a Zoomban Barna Dávid regényéről.

Kapcsolódó anyagok itt.

Kommentek elrejtése, megjelenítése