SPEKTRUM – bordó, barna, fehér, arany – KORÁNYI MÁTYÁS versciklusa (1)
Mányoki Endre, sze, 01/25/2012 - 22:57
barna, kis vonalak amorf drapériája,
mintha millió,
barna hangyára estem volna szét,
nem maradt le egyetlen pont,
egyetlen, rovarnyi
tollvonás sem.
SPEKTRUM
KORÁNYI MÁTYÁS VERSCIKLUSA (1)
Bordó
Bordó, mint a meggy.
Nekem ez nem megy.
Csonka versem vérzik,
olvasóim érzik.
Egy, kettő, egy…
Nekem ez nem megy.
Bordó, mint a rúzs.
Mint a marhahús.
Levágják a barmokat,
nők nézik az arcomat.
Test, kötél, gúzs…
Bordó, mint a rúzs.
Bordó, mint a bor.
Préselt tintasor.
Átitatva, életlenül,
mint a hordó fala belül,
kong ez a kor.
Száraz, mint a por.
Bordó madárban
élet, halál van.
Így verdesi ritmusát,
fészket tart a krisztus-ág.
Szárnya a tan.
Élet, halál van.
Forró, mint a Nap,
magma-versszavak.
Mondhatnám, hogy költemény…
Happy endre nincs remény.
Feltámadás van.
Bordó, mint a Nap.
Barna
noir
Eltűnt alólam a padló.
A földön feküdtem, középbarna keményfaparkettán,
ahol fűtéscsövek kúsznak és meleg a talaj.
Pihentem. Egy halántékból szivárgott a vér.
Éjszaka volt. A barna falak között egy barna
nő lábujjhegyen, lassan lépdelt el mellettem,
pedig nem is volt a látomás része. A redőnyök
közül erős, kékesfehér fénycsíkok csapongtak
a szobában, minden irányba. Tudom, hogy ufók.
(nem rendőrök nem rendőrök nem rendőrök)
Bordó, rúzsos ajkaira emlékszem csak és a lövés
illatára. Lassan szivárgott halántékomból a vér.
Eltűnt alólam a padló.
rajz
Eltűnt alólam a padló.
Mintha millió, barna hangyára estem volna
szét… zuhantam
bele a semmibe
vagy mintha valami amorf, barna hálóba
gabalyodtam volna,
aminek hálószemei nem kapaszkodnak,
láthatatlan erő tartja össze őket
köröttem
zuhantam
barna, kis vonalak amorf drapériája,
mintha millió,
barna hangyára estem volna szét,
nem maradt le egyetlen pont,
egyetlen, rovarnyi
tollvonás sem.
Mindenhol fehér papírlap-tér.
Ez a rajz nem mozdulatlan.
Nézek a monitor előtt
magamra
zuhantam
zuhantam
zuhanok
colt
Barna vakság. Barna némaság.
Mint egy láb nélküli, rongyos koldus,
úgy kúsztam a barna földön,
alkaromon vonszolva testemet,
le a lépcsőn, át a szobákon,
fémdobozban apró pénzt zörgetve.
Próbáltam megfogni a lábát,
megkapaszkodni.
Mint egy hideg kés, úgy nézett rám a nő.
Rúzsos ajka fémesen csillog
a félhomályban.
Sikolt a colt. Forog a tár.
Vékony, puha fénycsíkok szüremlettek
a redőnyön át a barna szobába,
sárga utcalámpafények.
Vékony füstcsík ereszkedett csövéből
komótosan a plafon felé.
Vékony vércsík szivárgott egy halántékból.
Eltűnt alólam a padló.
Nem a nő lábait fogtam.
Fehér
Dalokat írok Nektek,
Nektek, Embereknek.
Jókedvűn megnevetnek.
Szeretem, hogyha szeretnek.
Szeretek szeretni én is,
hiszen örök a tézis,
szeretni van a kéz is,
ha másért nem: csakazértis.
Fehér tintával álmodok,
fehér papírra rácsorog,
nincs irigység, se más dolog,
üvegházverseket ácsolok.
Értetek fárad a derekam,
festékes szívvödröm tele van,
szivárvány ívű telegram,
a fehérben minden szín benne van.
Ha fütyülök, ha brekegek,
szeressük egymást, gyerekek,
ingyen élet a szeretet,
az Isten legyen veletek.
Arany
Időhurokba kerültem. Időszámítás előtt járunk.
Nincs klaviatúra, se tépőzár, se robbanómotor.
Városunkban egy kényes férfi uralkodik, úgy
nevezi magát: „Aranykirály”. Mi Csillámlásnak
hívjuk vagy Tükröződésnek. Nincsen saját fénye.
Méteres, arannyal bevont lapon nézegeti magát,
szolgái hordják előtte álló egész nap, ahogy vonul.
Végül is lehetett volna úgy, hogy sikerül az élet.
Aranyszerű váladék jön az orromból, mintha az
agyam folyna ki rajta keresztül, néha kifújni sem
merem. Mindkét vádlim begörcsölt alvás közben.
Alig tudok lábra állni. A földek kiszáradtak. Nincs
vetőmag, se élelem; se erkölcs, se morál. Arannyal
bevont arcával figyeli az örvénylő teret a Csillámlás.
Itt folyton fúj ez a száraz, égető gondolat. Homok-
szemekkel csiszolja homlokunk. Homokszemekkel
nézünk a jövőbe. Kiperegnek. Nincsenek nyugodt
vízfelszínek, a folyó fodrozódik. Minden tükröt
összetörtek, minden sík felületet összekarcoltak
a zsoldos katonák, és minden papírt összegyűrtek
a fémkezű seregek. Arannyal lefújt, egyenes tükrei
csak az Uralkodónak vannak. Nagy ára van, ha valaki
meg akarja nézni a saját arcát. Sokan utolsó, bordára
fogyott marháikat adták ezért a néhány pillanatért is.
Így él a nép. Emberek, akik sosem látták az arcukat.
A csuklókon háncskötél-karszalag, jelzi a szerszámok
tulajdonosait. A piros a kapa, a kék az ásó, a zöld
a borona jele. Földekre terelt rabszolga-generációk.
Vetőmag nélkül dolgozik a kicserepesedett ajkú,
arctalan tömeg. Üres földre néznek a madárijesztők.
A versekhez Korányi Gábor grafikáit társítottuk.
Annyiszor
Annyiszor, annyian taglalták ezeket a színeket (jobb megközelítésben).
Közhelyesek, szokványosak, eredeti dolgot nem tudnak nyújtani.
A hivalkodni nem tudó felszín mellett legalább tudna valami egyedit adni, de sajnos még nem sikerül.
Sajnálom, mert szánalmas.
hahó
Köszönöm, hogy megtisztelt a véleményével. Kár volt.
Nem
Nem nagyképűsködni kell. Forduljon bizalommal Jónás Tamás tehetséggondozójához, vagy csiszolgassa saját maga a gyenge munkáit.
:-)
:-)
rovat
Sajnos egyre igénytelenebbé válik ez a rovat. Egyre-másra olvasom itt a rossz verseket. Színvonalasabb válogatásra lenne szükség, mert más irodalmi lapokkal összevetve még inkább látszik a rovat gyengéje.
Tisztelt Marika! Engem
Tisztelt Marika!
Engem Mányoki Endrének hívnak, én szerkesztem a Verstörténést immár harmincegyedik hónapja. A nevem minden publikált anyagom fölött megjelenik. Ön pedig Marika. Mások Vendég-ek, meg frappáns fantázianevek viselői.
Nos, Marika, tegye meg nekem a szívességet, kérem, hogy felsorol egy-két szerzőt, akiket szívesen olvasna a Verstörténésben, s néhány lapot, ahová több kedvvel látohat el, mint ide, hozzánk. Ahogy ma mondják: nyitott vagyok minden kezdeményezésre.
Tudom, a kommentelők nem fedik fel a kilétüket. Ezért megkülönböztetett tisztelettel kérem, hogy az impresszumban elérhető e-mail címemre írjon néhány sort, melyben a véleményét bővebben is kifejtené, s megismerhetném az Ön nevét is. Egészen biztos, hogy érdemi, tartalmas beszélgetést folytathatnánk az irodalomról, az "egyre színvonaltalanabb" Verstörténés jobbításának lehetőségeiről.
Figyelmét és a várt választ előre is köszönöm,
Mányoki Endre
Szerény véleményem szerint
Szerény véleményem szerint Mányoki úr ne szokjon rá, hogy időt és energiát fordít névtelen kommentekre. Csak felnyomja az idegeit,annak semmi értelme.
Ami azonnal lejön, hogy
Ami azonnal lejön, hogy KORÁNYInak nagy erőssége a zeneiség, a szavak rakosgatása, illesztgetése és a játékosságig is elmenő képzettársítások.
Az Arany így
Az Arany így kezdődik:
"Időhurokba kerültem. Időszámítás előtt járunk.
Nincs klaviatúra, se tépőzár, se robbanómotor..."
A robbanómotor, a klaviatúra arra utal, hogy nem időszámítás előtti, hanem időszámítás utáni átlényegített világot mutat be ez a vers.
Rosszul gondolom?
jól gondolja
Igen, ez egyértelmű. De talán pontosabb és fontosabb, hogy lényegében időtlen, azaz minden korról szól. Általános érvényű jelenséget, problémakört próbáltam megfogalmazni. Vagyis a múlt nagyon is időszerű, mivel a jelen is volt már a múltban. Azt hiszem, ez maga az időhurok.
Az időhurok egyetlen ponttá
Az időhurok egyetlen ponttá szorítja össze az időt, s ennek két oldalán van a múlt és a jövő. A pont a jelen, s így össze is áll az idő egésze, ahogy J.A. mondta.
A kötött szótagszámúak nekem
A kötött szótagszámúak nekem is kevésbé tetszenek. Közhelyek is vannak benne. Viszont a többi vers kifejezetten tetszik.
üdv
Köszönöm a hozzászólást! Annyit azért megemlítenék, hogy helyenként szándékosan operálok a közhelyekkel, eszközként használom őket. Van, hogy nem sikerül, vagy nem annyira szerencsés választás, megoldás.
Mintha megvezetnék egy kicsit
Mintha megvezetnék egy kicsit a rímek meg a ritmus. A laza szerkezetek jobbak, furamód megkomponáltabbnak tűnnek; zártak, tömörek, határozottabbak a képek, noha álom, képzelet és ébrenlét határait feszegetik. Határozottak, kijelöltebbek a tónusok. A barna, alatta a noir alcím a versszíneket jelzi.
A rímtelen-formátlan verseknek is van csöndben dobogó gondolatritmusuk. Végtére is a ritmus, a dallam a vers műfajának egyik kelléke, effektje.
Az meg bőven megvan.
folyt köv
Jó és hasznos gondolatok, köszönöm. A kötött(ebb) formájú verseknél szándékosan hanyagoltam a teljes szabályszerűséget. Tudatosan eszközként használtam ezt a típusú egyenetlenséget, szabálytalanságot, úgy, hogy ebből mégis egyfajta saját(os) versritmust építek. Kísérletek is ezek egyben, nem biztos, hogy minden pontjukon sikeresek. A ciklus folytatásában lesznek teljesen kötött formában írt versek is.
jónapokat
Köszönöm a kommenteket. Őszintén rosszul esett volna, ha csakis tetszenek vagy csakis nem tetszenek a verseim. :)
Tán még nem elég
Tán még nem elég érettek...ami jó, az kevésbé megosztó.
üdv
Érdekes gondolat, egyszer a munkámból adódóan (nem volt menekülési lehetőség) egy fickót kellett hallgatnom, aki arról értekezett, hogy ő Picasso képeivel max. a seggét törölné ki.
A barátjának igaza van.
A barátjának igaza van. Picasso a divatozó avantgarde hullám festője volt. Kortársai mondták, nem tudott egy portrét lefesteni, hogy rá lehessen ismerni az alakra. Ő mégis azt mondta, hogy nem ismeri el festőnek azt, aki nem tud egy lovat lefesteni, hogy azt ne szamárnak nézzék.
Mi ebből is a tanulság:
1.az ízlések változóak koronként, egyénenként
2. a korízlés hulláma meghatározza az esztétikai minőséghez való viszonyt
3. akit vagy amit jónak neveznek, arra előbb-utóbb rámerevedik, fordítva is igaz, ez a skatulyázás, amit az átlagember imád alkalmazni
4. nem érdemes beállni a sorba
6. legyen önálló ízlése az embernek
7- Picassót különc festőnek találom, noha meghatározta évtizedekig a festészet irányvonalát, és szentségtörően nem találom jó festőnek
8. a versei fütyülnek az értékelésekre, ez legfeljebb a szerzőnek érdekes
hűha
Kedves Vudi! Tiszteletben tartom a véleményét. Elég nagy téma ez, sokat lehetne vitatkozni róla, bár nem hinném, hogy sokat közelednének egymáshoz a nézőpontjaink. A mondás is úgy tartja: ízlésekről nem vitatkozunk. De részemről egyáltalán nem értek egyet önnel. Szerintem Picasso egy géniusz volt, egy igazi korszakos zseni, ráadásul még rá is dolgozott erre, kőkeményen. A rajztudásáról annyit, hogy egy időben egy balettintézetbe járt gyakorolni (és, gondolom, csajozni is), az volt a módszere, hogy egy vonallal rajzolta le a táncosok mozdulatait, úgy, hogy nem emelte fel a ceruzát a papírról. És akkor beszéljenek helyettem inkább a Picasso-képek, szinte kizárólag portrék:
Íme a 15(!) éves korában festett képei:
http://www.pablo-ruiz-picasso.net/year.php?year=1896
Íme a 14(!) éves korában festett képei:
http://www.pablo-ruiz-picasso.net/year.php?year=1895
Ez meg az egyik személyes kedvencem:
http://www.pablo-ruiz-picasso.net/images/works/19.jpg
Nem nagyon akarok ebbe a
Nem nagyon akarok ebbe a párbeszédbe belefolyni. Picasso világhírű volt. A meztelen igazság eddig tart, s ezt nem is lehet megcáfolni.
Amit hozzátennék. Aki azt írta, hogy nem szereti Picassót, vagy valami ilyesmit, vagy nem is tartja jó festőnek, ő talán a figurálisabb művészetet kedveli.
Nálam is alap, hogy egy festő le tudjon festeni egy arcot, egy fát, hogy az arc vagy fa legyen. Aztán erről az alapról merre cserkszézget tovább, az más kérdés.
És ugyanez áll egy költőre is. Aki nem tud összevakarni egy-egy bravúros rímet, nem lel rá dallamra, az nem bizonyította, hogy vannak benne viszonylagosságok, ismeri a vers alapvető kellékeit. Innen bármerre tovább! Az ön verseit ha olvassuk, akaratlanul felkapnak a rímek, a taktusok. Rákattan az olvasó, ezek berántják a versbe, egy-kettő-egy, tehát indulni kell tovább, mint egy indulóra. Az első két sor így előkészítése is a további verssoroknak. A rímek gyönyörűen megjelennek a szabad formákban is, előbújnak, eltűnnek. De vannak verssorok, melyekkel értelmezéskor nehezen lehet mit kezdeni. Ha nem indítanak el képet, akkor dallamilag kellene hatni. Ha ez is elmarad, akkor ott üresjárat keletkezik. Nálam volt ilyen olvasáskor.
Nekem meg éppen a ritmusa
Nekem meg éppen a ritmusa miatt tetszik az első vers. Úgy pattog, mint egy kiszámolós gyerekjáték: Egy, kettő, egy…Nekem ez nem megy.
Az első versszak játékosságát már csak a ritmus őrzi a második versszakban. A bordó szín a levágott állatnak a vérét jelenti, s konkrét értelmet kap az első versszak elvontságához képest. A kiszámoló rigmus ősi dallamát az erőszak durva szavai töltik ki: " Test, kötél, gúzs…Bordó, mint a rúzs." Ezt követően a szavak egyre inkább elvont tartomány felé vezetnek, végezetül a bordó Nap szürreális képzetébe torkollik a vers.
Számomra nagyon érdekes
Számomra nagyon érdekes látásról tanúskodnak mind a versek, mind a grafikák. Van-e köze a két alkotónak egymáshoz? Korányi Mátyás költő és Korányi Gábor grafikus.
hahó
Igen, az édesapám.
Akkor én bátran leírom, hogy
Akkor én bátran leírom, hogy Ő a nagyobb mester. Nem tesz fel felesleges kérdéseket. Rákérdez és válasz ad a rajz. Minden apró vonal a helyén van. Határozott a színkezelése is, nagyon tudatosan szerkeszti meg a rajzait.Egyszerűek a formák, mégis sokatmondóak. A szimmetriatengelyre felfűzött alakzatok a nagy mester, Leonardo da Vinci rajzaira emlékeztetnek. A színvilág is. és oda is lehet állítani őket az itáliai mester rajzai mellé.
A tükörképszerűséget a
A tükörképszerűséget a versekben is meg lehetne valósítani. Színek tükörképeit. vagy a formákét. A bordó szín kerül túlsúlyba, nincs ellensúly. Alvadt vér színe. Még a nap is. Végül az a szín marad.
Vannak színek: "A piros a
Vannak színek: "A piros a kapa, a kék az ásó, a zöld
a borona jele."
Kisiskolás tankönyvek színes ábrái inspirálhatták az emlékezés mechanizmusát. Vagy Kosztolányi színes tintái? Esetleg/netalán/vagy/is/meglehet!és/továbbá/vagyis Arthurtól A magánhangzók szonettje? Valamelyik csak bejön alapon!
Jó gondolat és konstruktív.
Jó gondolat és konstruktív. Foglalkozni fogok ezzel a felvetéssel, megvalósítás szempontjából is. Köszönöm.
üdv
Turcsifurcsi összevetés ez. De majd átadom, hátha apám mond rá valami bölcset. Én nem tudok. :)
A versek színekre és formákra
A versek színekre és formákra redukált világot tükröznek. A képek közötti korrespondencia, és az ebből adódó szinesztézikus motívumok hozzák létre a a sejthető, mintsem megfejthető eseményláncolatot. A színek szerteágazóvá teszik a verstárgyat, a tér sokféle módon, pl. "amorf drapériaként" jelenik meg, melyen vékony vonalakkal megrajzolt formák jelenítenek meg különböző képeket.
A legmeglepőbbnek az arany szín képzettársításai által létrejött futurisztikus mítoszt találtam. A kötött formákba rendezett kompozíciókban a játékosság és a zeneiség erőteljesen érvényesül a gondolatok rovására.
Variációk színekre. A
Variációk színekre. A versformai kötöttségen kívül meglévő tematikai kötöttség kimódolttá, erőltetetté teszi az első verset. Ami akadálytalanul érvényesül, az a szabályos szótagszámokból adódó dallam. A többiben túl sűrített az asszociációs anyag, elvesznek a képek, semmire nem kerül hangsúly.
Eltűnt alólam a padló. A
Eltűnt alólam a padló.
A földön feküdtem, középbarna keményfaparkettán,
Ennek a tényközlésnek köze van a lövéshez?
Lövésem sincs, hogy milyen
Lövésem sincs, hogy milyen lövés, de megvolt a lövés! Ütős volt. Padlóig!
Mi ez, önérzet,
Mi ez, önérzet, önkritika?
"Egy, kettő, egy…
Nekem ez nem megy."