Ugrás a tartalomra

Elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író

Hétfő hajnalban, 55 éves korában elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, újságíró, publicista – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.

    Csontos János méltósággal viselt, súlyos betegség következtében hunyt el. Temetéséről később intézkednek.
    Csontos János az írószövetség választmányi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kurátora volt, alapítója a Határ, a Folyam, a Magyar Napló új folyama és a Nagyítás című irodalmi lapoknak. Újságíróként dolgozott a Hajdú-Bihari Naplónál, az Esti Hírlapnál, a Magyar Nemzetnél, a Duna Televíziónál és a Magyar Időknél.
    Csontos János 1962. június 12-én született Ózdon. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika–fizika, majd magyar–francia szakán tanult, 1988-ban diplomázott. Újságírói pályáját a debreceni Egyetemi Életnél kezdte, majd 1987-től a Hajdú-Bihari Napló munkatársa volt. 1990-ben megalapította a Debreceni Krónika című napilapot, 1991-ben pedig a Szabadhajdú című hajdúböszörményi hetilapot. 1992-től az Esti Hírlap kulturális rovatvezetője, 1994-től 2009-ig a Magyar Nemzet publicistája, majd főmunkatársa. Közben 2001-től másfél éven át a Duna Tv Kalendárium című magazinjának szerkesztője is volt. 2009-ben megalapította a Nagyítás című irodalmi hetilapot. 2011-ben az MTI szerkesztője, 2012-től a HungaroControl Zrt. munkatársa, 2015-től a Napi Gazdaság, majd a Magyar Idők főmunkatársa.
    Filmes pályáját az ezredfordulón kezdte. Szerkesztette és Glokalfilm nevű cégével gyártotta a Kő kövön (Hír Tv, 2007–2010) és az Építészet XXI (Duna Tv, 2011) című televíziós magazinokat. Irodalmi tárgyú filmeket is készített. Tagja volt a Magyar Filmakadémiának, a Tokaji Írótábor és a Publishing Hungary kuratóriumának is.  
    Újságíróként, publicistaként a Pethő Tibor-emlékérem, a Szellemi honvédelemért díj, a Csengery Antal-díj és a Bertha Bulcsú-emlékdíj birtokosa volt. Irodalmi munkásságát a 2015-ben odaítélt József Attila-díjon túl a Tokaji Írótábor Kishordó-díjával és Quasimodo-különdíjjal ismerték el. Építészeti újságíróként, filmesként a Kós Károly-díjat, az Ezüst Ácsceruzát, a Dercsényi Dezső-díjat és a Magyar Urbanisztikáért díjat is elnyerte.

(MTI)