Ugrás a tartalomra

Kivezetés a szövegből – Interjú Danyi Zoltánnal

"Danyi Zoltán költővel, műfordítóval legutóbb akkor beszélgettünk, amikor – közel egy éve – Hamvas Béla még kiadatlan kézirataival kapcsolatos munkájáról mesélt portálunknak. Hamvas naplóinak feldolgozása továbbra is folyamatban van, ám újabb beszélgetésünkre Danyi Zoltán Kivezetés a szövegből című könyvének megjelenése adott alkalmat. A szerzőtől megtudhattuk, hogy célja az irodalmi kánon által kevéssé elfogadott Hamvas-regényekkel kapcsolatos vitaindítás volt." – A Vajdaság Ma interjúja az Irodalmi Jelen szerzőjével.


Kivezetés a szövegből

 


Beszélgetés Danyi Zoltánnal legújabb könyve kapcsán

 



Milyen előzményei vannak az új könyv kiadásának?

– A könyv megjelenése nehezen valósult meg, évekig nem volt hozzá kiadó. Végül Böszörményi Zoltánnak, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjének megtetszett, így személyesen neki köszönhető, hogy hat évvel a megírása után végre megjelenhetett. A Kivezetés a szövegből tulajdonképpen a PhD-értekezésem anyagának rövidített változata, ami annyit jelent, hogy a szakmai jellegű fejtegetéseket kihagytam belőle, remélve, hogy ezáltal több olvasóhoz tud szólni, nemcsak az irodalomkutatókhoz.

A Hamvas regényeiről szóló irodalom, ha jól tudom, igen hiányos. Ez a kötet mennyire nyújt átfogó elemzést hozzájuk?

– A könyv Hamvas eddig megjelent négy regényét elemzi, amelyekkel kapcsolatban igyekeztem többféle szempontot felvetni. Szeretném, ha e regényekkel többet foglalkoznának, ha többet beszélnének róluk, hiszen valóban sokféle megközelítést, sokféle olvasást kínálnak fel. Ehhez képest nemcsak a szakma, de az írók is kevéssé ismerik Hamvast, sőt attól tartok, alig van magyar író, akinek az eszköztárában megtalálhatók azok a – kicsit sem mellékes – dolgok, amelyeket Hamvas megvalósít a regényeiben. Márpedig egy mai magyar regénynek nagyon is az előnyére válna, ha „ismerné” például a Karnevál-t, vagy a későbbi Hamvas-regényeket. Képzeljük csak el, milyen abszurd helyzet lenne, ha a mai angolszász írók úgy tennének, mintha Joyce soha nem írt volna egyetlen sort sem. Nagyjából ez a helyzet Hamvassal és a magyar írókkal, ami elég komikus.

Hamvas recepciójával kapcsolatban még mindig felmerül a kérdés, hogy miért nem tartozik az ún. irodalmi kánonba. Szenvedélyessége, kizárólagossága miatt sokan elutasítják, mi erről a véleménye?

– A vita feltehetően mindig is megmarad, ami nem baj, ha ez a vita egészséges. A baj az, ha elhallgatják, vagy ha szándékosan félreértelmezik. Hamvas elutasítása egyébként jobban érinti talán az esszéket. A regény más műfaj, nem véleményt nyilvánít, hanem világot teremt, amelyben több nézőpont, több vélemény, több érték fér meg egymás mellett. Egy regénnyel nehezebb vitatkozni, körülötte legfeljebb értelmezési különbségek lehetnek. Az esszé viszont mindig nyitott a vitára, műfajából adódóan egy olyan nézőpontra van kihegyezve, amellyel mindig lehet és kell is vitatkozni.
Ugyanakkor azt hiszem, sokaknak nem könnyű dolog szembesülni azzal, hogy Hamvas művei túlmutatnak az irodalom határain. Talán éppen ez okozza a vele kapcsolatos viták és fenntartások legtöbbjét. A legtöbb irodalmi élményünk igazán nem jelent sokat a hétköznapi életünkben, legfeljebb kellemes időtöltést, igényes szórakozást. Hamvas művei viszont nem csak az élmény szintjére korlátozódnak, élmény is persze, de nem csak ez, felmerül valami ennél több is velük kapcsolatban. Valami olyasmi, hogy a tartalmukat, a gondolataikat az olvasó átemelje a maga mindennapi életébe, vagy ahogy Rilke mondja: miután láttuk a görög szobrot, meg kell változtatni életünket.
Ha őszintén és alaposan fogadjuk be, Hamvas esszéi mindig megrázkódtatást jelentenek, és ezt nem könnyű elviselni, könnyebb félretenni, érdekteleneknek vagy szélsőségeseknek bélyegezni. Ha mégis „túléljük” a megrázkódtatást, és nem utasítjuk el azt, amivel az esszék olvasásakor szembesülünk, megkezdődhet valami, ami miatt érdemes volt elolvasni őket. Egyfajta személyt kiteljesítő irodalom ez, mint ahogyan egyébként a legtöbb igazán nagy művészet.
Innen nézve talán érthetőbb, hogy miért olyan nehéz a magyar irodalmi kánonban elhelyezni ezeket a műveket. Az irodalomtörténet és az irodalomelmélet mással foglalkozik, nincsenek erre vonatkozó kapaszkodói. Másrészt viszont Hamvas írásai nem igénylik, hogy bármiféle „kánon” magába fogadja őket, az említett okoknál fogva ennek az irodalomnak egészen más a tétje.

Mióta foglalkozik Hamvas műveivel?

– Az első Hamvas-könyv valamikor a kilencvenes évek elején került a kezembe, körülbelül tizennyolc éve tehát. Az emberi életben ez az idő jelenti a felnőttkor elérését, és úgy érzem, talán csak ennyi idő után merem azt mondani, hogy kezdem érteni Hamvast. Először csupán irodalmi szövegekként vonzottak, megjegyzem, nyelvi és formai, tehát éppenséggel irodalmi szempontból is nagyon magas színvonalú szövegekről van szó. Legelőször éppen ez ragadott meg, vagyis hogy a Karnevál esetében például világirodalmi színvonalú regényt olvashattam, magyar eredetijében, egy olyan regényt, amely mellett csak az európai irodalom legnagyobbjait tudtam elképzelni, Dosztojevszkijt, vagy James Joyce Ulysses-ét.
Miután befejeztem a Hamvas regényeivel kapcsolatos elemző munkát, kezdtem megsejteni lassan, hogy itt mégsem pusztán irodalomról lehet szó, hanem valamiről, ami közvetlenebbül, elemibb erővel szól hozzánk. Ez pedig valóban csak a legmagasabb rangú művészetek esetében van így, mert például Bach művei sem nevezhetők „csak” zenének, vagy Rilke költészete sem „pusztán” költészet. A legtisztább művészet esetében mindig valami többről van szó, nem csak jól megszerkesztett, hibátlan, vagy akár zseniális művekről. És ez a „valami több” másfelé irányul, túlmutat a művészeten.
Éppen ezért szerepel a Hamvas regényeiről szóló könyvem végső következtetései között, hogy egy idő után a szöveget, a művet, a művészetet el kell hagyni, túl kell jutni rajta, ki kell lépni belőle. Persze, nem akárhogyan.

Milyen kapcsolatban állnak a Hamvas műveiben felmerülő filozófiai gondolatok a vallási fogalmakkal?

– Amikor Hamvassal kapcsolatban a vallást említjük, óvatosnak kell lennünk, lehetőleg nagyon pontosan kell fogalmaznunk. Egy csepp a kárhozatból című esszéjében a következőt írja: „Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell. De tudom, hogy az ember helyesen teszi, ha a vallással számol, mert minden emberi tudás közül a legtöbb reális bölcsesség a vallásban van.” Mit jelent ez? Nem azt, hogy megtagadja a vallást, hanem éppen ellenkezőleg, a kiüresedett rítusok és mitologizáltságok közül kiemeli a létfontosságú vallási fogalmakat, és a hétköznapok számára újra megközelíthetővé, értelmezhetővé teszi őket, mivel nélkülük az élet nehezen lenne teljes. Ezek a fogalmak nagyon fontosak az életünkben, de a rájuk rakódott porréteg miatt nem tudjuk a sajátunknak érezni őket, közben pedig folyamatosan kínlódunk és szenvedünk és kapálózunk a hiányuktól. Persze, fogalmunk sincs, mi az, ami ennyire eltűnt, és ami ennyire kétségbeejtően hiányzik. Hamvas kései esszéi átmentik nekünk, újra átélhetővé teszik az olyan fogalmakat, mint az üdv, a megváltás, a megszabadítás, a megvalósulás, az átminősítés, az átélés, az egység, az egységtudat vagy az egységlét.
Hogy ennek mekkora a jelentősége, azt még csak nem is sejtjük.

Mezei Zsófia - VAJDASÁG MA

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.