„S” mindkét kezével belémarkol a levegőbe, oly erővel, hogy szinte saját ujjainak csontjait töri. Minden egyes szó tőrdöfés a szívébe. Kimerevedett szemekkel bámul előre, s a szavak gyilkolják pillanatról pillanatra, beljebb és beljebb hatolva tépik, marcangolják lelkét, teszik gyötrelmessé érzéseit.

Predesztináció

„S” a zárba illeszti kulcsát. Lassan, a kulcs csúcsos tollhegyein fémesen pattogó zárszerkezet rekeszein átjutva, ütközésig tolja. Elfordítja jobbra egyszer, s még egyszer. Óvatosan a kilincset lenyomva megnyitja lakásának ajtaját. Orrán át a tüdejébe hatol a különös szagokat, illatokat magában hordó helyiség légzamata. Kedvesének parfümillata, amely még a reggel éji szomjával kísért mozdulataival született, s e falak közti hűs levegőnek könnyed szagának elegye, amely nem nehezedik az ember bensőjére, nem, inkább felemeli egy nyugodt érzés sugallásával, az otthon biztonságát erősítő érzetével. „S” becsukja maga mögött az ajtót. Két lépést tesz a homályban. Lehajol, hogy eloldja cipőinek fűzők általi szorítását. Kilép a padlóra, s végre földi létben érzi magát, miként szétterült lábujjai a földnek feszülnek, hogy megtartsák testének egyensúlyát. Nos, így már kiegyenlített mozdulatokban engedi a testet a lélek, hogy beléolvadjon e csend pillanatába, az otthon csendjének árnyakban húzódó nesztelen jelenébe, s áramoljék a testben a tökéletesség harmóniájának képzetből erősödő érintése, amely rusztikus falak építése helyett éltető fényt enged a lélekhez. A világosságtól duzzadó nappaliba lépve, tekintetének minden érintése a tárgyakon egy simítás a bensőnek. Elhúzza a függönyöket és sorra kitárja az ablakokat. Behunyja szemeit, s nagyot szív a levegőből. Testében árad, mezítelen érzést adva, hogy csak ő létezik, s a nap, hogy e szépségből eredő nyugalom simítja bensőjét e sziget partjain, amit otthonának nevez. Kiereszti tüdejéből a levegőt, amely talán sóhajtásnak született, szerelme jelenlétének hiányát süvöltve a világ felé a megnyitott ablakon át. Megfordul, s a kanapéhoz lép. Nyújtózni vágyik, ernyeszteni izmait, ma így óhajtja várni kedvesét, hogy majd átölelve őt csókokkal halmozza életének egyetlen értelmét. A kanapé melletti asztalon elhelyezett telefonkészülékre pillant. Piros színnel villogó kis fény jelzi, hogy üzenet érkezett, s hogy a memória megtelt. „S” leül a kanapéra az asztalhoz közel, s a kis villogó fény alatti gombot megnyomva elindítja az üzenetek lejátszását. Egyetlen üzenet érkezett. „S” hátradől, s figyelmesen hallgat.
– Drága „S”! Nem is tudom, hol kezdjem… Remélem, meg fogod érteni, reménykedem benne, hogy amit most mondok neked, oda rakod, ahol annak a helye van. Úgy alakult, hogy szerelmes lettem valakibe… – „S” döbbenten hallgatja kedvese szavait – …egy igazi férfibe. Hidd el, igazán nem tehetek róla, teljesen magával ragadott a lénye, az emberségessége, nem kevésbé igazi sármossága. Védhetetlen volt számomra, hogy ne szeressek belé, hogy ne lángoljak fel! Kivételes ember ő, tudod… – „S” mindkét kezével belémarkol a levegőbe, oly erővel, hogy szinte saját ujjainak csontjait töri. Minden egyes szó tőrdöfés a szívébe. Kimerevedett szemekkel bámul előre, s a szavak gyilkolják pillanatról pillanatra, beljebb és beljebb hatolva tépik, marcangolják lelkét, teszik gyötrelmessé érzéseit. – …olyan ember, aki elvarázsolja a női lelket kivételes lényével. Képtelen voltam védekezni, de talán nem is akartam, mert jól esett, mert valahogy felpezsdítette véremet. Állandóan ő jár a fejemben, minden pillanatban csak őt látom. Ne haragudj rám, tehetetlenné váltam. Magával ragadnak szavai, pillantásai, mit felém vet férfias sugárzásával. – „S” arcán legördül az első könnycsepp, amely iszonyatos fájdalommal szakad ki szeméből. Végiggördül bőrének felületén, a fájdalmat még húzva maga után, mintha éles penge metszené magát mélyen a bőrön át. Hallgatja a szavakat, hallgatja a test. A tudat nem hisz, a tudat képtelen befogadni e szavak valóságát. Lidérces álomnak akarja tudni, amely majd az ébredés után nyomtalanul tovaszáll. El akarja nyomni e szavakat, el akarja ütni más gondolatokkal, de a szavak erőssebben hallatszanak, szinte ordítva csapódnak „S” agyvelejébe a füleken át; üvöltve a maguk igazát. „S” feláll, s az ablakhoz botorkál. Behunyt szemekkel kívánja, hogy mindez ne legyen valóság. A szavak erőszakosan tépik ronggyá alázott lelkét. „S” e fájdalmat nem bírja tovább. Egy hirtelen mozdulattal az ablak párkányára áll, s azonnal az öt emelet mélységbe veti magát. A pillanatban, amikor talpa elhagyja az ablakpárkányt, még hallja a gép rögzítette szavakat: – …és ez a férfi te vagy, szerelemem! Dolgom végeztével sietek, rohanok hozzád…