Összevont július.

Diurnus (és egyebek) miatt cseréltük le a Nemzetre az aktuális napilapot. Amikor úgy alakult, hogy távol a postaládától, a Nemzetet akkor se hagytuk ki. Ha másként nem, az újságosbódé mellett állva olvastuk el, raktuk vissza a standra. Sokat ugyan nem tudtunk (mi, vidékiek) a szerzőről, de a suttogó propaganda, a fű alatti hírek tudni vélték, hogy erdélyi emigráns író, veszélyben lévő erdélyi emigráns, annak köszönhető az álnév, hogy ne sodorja veszélybe az Erdélyben rekedt családot, ez a Ceauşescu-éra vad, utolsó évtizede, bármikor bármi elképzelhető volt, ami nem, az is.

Eszem ágában sincs tudósítani arról az író-olvasó találkozóról, amit én szerveztem a nyíregyházi főiskolán. Egyik tanítványom, Dolhai József és az író-vendég Bodor Pál amúgy is beszámolt már a történtekről. Ami viszont foglalkoztat, hogy a literátus diákok vajon miként fogadták a két regényírót, Bitó Lászlót és Böszörményi Zoltánt, akiket idősebb író-barátjuk celebrált.

Bodor Pál versei a szerző elmondásában és beszélgetés Bodor Pállal.