Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Abafáy-Deák Csillag a budapesti Bazilika közelében található balkonját írta meg és fotózta, ami felér egy igazi kerttel is!

Abafáy-Deák Csillag

Függőkert

Egészen úgy, ahogyan írva vagy mondva volt, egy szót sem hagyva ki – lehet igazat és nem igazat mondani, emlékezni. Ahogy tetszik. Nem tetszik, ha hiányzik egy szó, egy vessző vagy egy pont. Egy pont határán sem, mert mindennek van határa.

Ősök vagy hősök? Vagy mindkettő? Mennyire tekintjük őseinket hősöknek? A mindennapi hősökre is emlékezünk? Ott a kiállítás címében a H betű után a + jel, megerősíti-e a tárlat ezt a szellemesnek szánt címet? A H nem válik néma H-vá? Mindenki lehet hős, mint híresség is, ha csak néhány percre, ahogy Andy Warhol mondta? Hogy vagyunk az őseinkkel és a hőseinkkel? A mai jelenben miként jelenik meg a múlt, miként látjuk a múltat? Újraelőhívás ez, bár a múltról beszélünk, de ez a múlt a jelenben létezik, mi konstruáljuk, adjuk meg keretét, helyezzük kontextusba.

Két világot, külön utakat látunk, amelyeket át-átmetsz egy-egy időszelet, egy-egy konstelláció, időbeli egybeesés. Nem esett messze az alma a fájától. A közös kiállítás jelzi, hogy művésztársakról beszélhetünk, nemcsak anya–lánya kapcsolat fűzi össze kettejüket. Egymást erősítik, sőt versenyeznek is egymással, a szó legnemesebb értelmében.