Szociokulturális versek, klasszikus és avantgárd költemények, merész szókapcsolatok, nihilista líra, negyvenes nők problémái, testpoétika – változatos volt a paletta a magyar költészet napjára szervezett maratoni felolvasóesten Kolozsvárott.

Az olvasás külön ajtó, ha úgy tetszik, vészkijárat, a vers pedig kiváltságos műfaj, az irodalom kegyeltje, a pillanat istennője, amely összeköti az ég és a föld tenyerét, s hogy ez a csoda mindennap megtörténjen, rajtunk, magyar versolvasókon is múlik.

Dolmányos vérdudu, gyökérszájú neonhal, Prométheusz Ipari Szövetkezet, Utca utcai kapitányság, a vágy titokzatos trágya, Független Ajakír Felszabadítási Front – ismerős fogalmak Garaczi László olvasóinak. Az író kolozsvári estjén kiderült: az ilyen humoros kifejezéseket reggel veti papírra, álom és ébrenlét között.

Hát hiába minden! Meg kell sajnos halni,
szerelem-hiányban sír felé hervadni,
ahogy édesanyám de jól megaszonta:
sose vegyél, fiam, léget a karodba

Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete tavaly megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat, 2016-ban pedig az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) dicsőséglistájára került, a világ legjobb gyerekkönyvei közé. A költő azonban a szakmai elismeréseknél többre tartja a gyerekolvasók pozitív visszajelzését.

Költőnek lenni létforma – vallja Farkas Wellmann Endre, akivel a József Attila-díj apropóján A római disznó című legújabb verseskötetéről, városimpressziókról, az európai civilizáció hanyatlásáról, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiáról beszélgettünk.

Slam poetry szellemes nyelvjátékkal kombinálva, líra, amely hol szomorújáték, hol bohózat, paródiák mint emlékkönyvirodalom. Gotha Róbert Milán versei olyanok, mint egy szép nő, aki még nem járt kozmetikusnál – hangzott el a legutóbbi Bretter Körön.

Az Erdély nevű tengeren hajóztunk, ahonnan a világ összes sarkáig ellátni, a Nyulak szigetéig, a süllyedő Budapestig és a csillárként függő Pozsonyig, és ahonnan a fenti vizek birodalma is elérhető – Karácsonyi Zsolt verseiben Erdély néha tenger, néha félsziget, amely hasonlít a Krímre, annak függvényeként, hogy épp milyen időtérben utazunk.

Ünnepi felvonulással, koszorúzással, zenés-irodalmi műsorral ünnepelték Kolozsvárott az 1848–1949-es forradalom és szabadságharc kitörését. A Bulgakov Kávézóban Marosán Csabának egyéni előadásával sikerült igazi Pilvax-hangulatot teremtenie, a történelmi eseményeket klasszikus irodalmi művekkel gazdagítva idézte föl, a Tokos zenekar pedig forradalmi dalokat játszott.

mondd leszünk mi még boldogok
vagy csak várjuk a megváltást
míg a bádogasztal könyökünk kivasalja
és a betonfalakra felköpdössük
a dohányt

Ginsberg, Jim Morrison, személyes misztika, örök érvényű, de giccsbe hajló költészeti témák, intellektuális líra – kortárs fiatal magyar költők voltak a Bretter testvérköre, a Nepotu’ lui Thoreau (Thoreau unokaöccse) román irodalmi kör meghívottai a kolozsvári Insomnia Kávézóban.

Bréda Ferencnek gyerekkorában mese helyett mitológiai történeteket olvastak fel, diákként teológiával , skolasztikával, ezotériával és alkímiával foglalkozott. A diktatúra idején az Echinox szerkesztője, a rendszerváltás után pedig a Bretter Kör és a transzközép mozgalom elindítója. Kolozsvár emblematikus figurája hatvan éves, ennek apropóján Boros Lóránd etnológus beszélgetett vele az Almásy Körön.

„Nem lesz itt addig egy objektívebb, széles körű, normálisabb kánon, amíg ilyen megosztottság van, amíg párhuzamos szakmák vannak és nem szakma, amíg az ideológiák belerondítanak alkotók és művek megítélésébe” – Orbán János Dénessel legújabb regényéről, a 20 éves Előretolt Helyőrségről, az olvasóközpontú literatúráról és az utóbbi időben sokat vitatott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft.-ről beszélgettünk.

Ahogy a Bartis-regényben a lány fehér ruhájához a Duna habja, úgy ér a mi szívünkhöz is mindennap a valóság kiszínezett, tiri-tarka giccsparádéja. De nem ettől elviselhetőbb a szürkeség?

A disznó mint a lakoma és a szerelmeskedés metaforája, az európai civilizáció és a migránskérdés, fiktív középkori költő pajzán versei – két nem mindennapi verseskötet erdélyi körútjának kolozsvári állomásán vettünk részt nemrég.

Az erdélyi magyar láncdohányos sírva fog vigadni ezen a napon. Látom is, amint beül a város egyik legpatinásabb művészkávéházába, a Bulgakovba, megrendeli habzó, aranyszínű sörét, elektromos dohánypótlójába szippant, fülén, orrán és résre nyitott ajkain át lila füstöt ereget, mint a sárkányok.

Mahler zenéjéről, a Tisza hangjairól, Dezsőről, a félvér tacskóról, valamint Hamvas Béla hazai és külföldi recepciójáról is szó volt Orcsik Roland kolozsvári irodalmi estjén.

„Ketyegett, mint egy bomba, és én gyorsan kiadtam a kezemből azon melegében. Nem bánom, ő az elsőszülöttem” – mondja Láng Orsolya Tejszobor című kisregényéről, amelyért megkapta a Méhes György – debütdíjat. Erről kérdeztük őt, valamint a pályakezdésről, anyaországi és erdélyi irodalom, líra és próza, irodalom és társművészetek viszonyáról.

Márton Evelin nem szeret irodalmi szekértáborokhoz tartozni, ódozkodik a kultúrpolitikai csetepatéktól. Az őrület az, ami megmozgatja, regényeinek egyik kulcsmotívuma a hovatartozás, a szerelem lehető legáltalánosabb megnyilvánulási formái – az E-MIL és a Bulgakov Kávézó Álljunk meg egy szóra beszélgető estjén jártunk.

Szétpukkadt vízhólyag az ég,
hófehér tenyerén
naptükörtojás,
gomolygó ködfátyolcafatok,
ma is elmarad a havazás,
az álom fehér gyolcsot
sző körém.