Izgalmas tanulmánykötetet lapozgathat az olvasó, ha kezébe veszi Alföldy Jenő könyvét. A szerző előre bocsátja a fülszövegben, hogy nem kritikagyűjteményről van szó, inkább a gondolatait szeretné megosztani a kiválasztott költőkről, kommentárok formájában. Ebből talán az is következik, hogy olyan poétákkal találkozunk, akik nem keveset adtak hozzá a magyar irodalom értékeihez. Huszonhat 20–21. századi magyar költőről olvashatunk, akik születési sorrendben következnek a lapokon, rövid életrajzi utalások és életművük méltatása keretében, mintegy költői portrékként.

A Kádár korszakban felnövekvő nemzedékek egyik fontos művészeti élménye volt Csontváry mellett Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző). Az ő munkásságuk jelentette a szocreál sematikus egyformaságával szemben az elementárisan újat, különöset, a modernitás szellemét. De míg Csontváry népszerűsége máig törtetlen maradt, Vasarely munkássága felett mintha eljárt volna az idő. Igaz ez világszerte. Az egykori sztárművész kiszorult a köztudatból, ám mostanában megfordulni látszanak a trendek.