Ugrás a tartalomra

Három új bemutató és öt fesztivál a Gyulai Várszínház idei programján

Ötven program, három új színházi bemutató és öt fesztivál várja a Gyulai Várszínház idei nyári, 54. évadában június 29. és augusztus 13. között.

Pünkösdi hagyományokat bemutató programok lesznek a budai Várban

Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.

A magyarországi várak mutatkoznak be Pünkösdkor a Vajdahunyadvárban

A magyarországi várak múltjáról és jelenéről szóló dokumentum- és animációs filmek, hagyományőrző programok, öltözék és fegyver bemutatók várják az érdeklődőket az országos hagyományőrző és Kulturális Várfesztiválon Pünkösdkor a Vajdahunyadvárban. 

Reformáció 500 – Kiállítás nyílt Csobaji Zsolt festő, presbiter munkáiból Budapesten

Erdélyi fakazettás mennyezetek címmel nyílt kiállítás Csobaji Zsolt festő, presbiter alkotásaiból a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére kedden Budapesten az Erdély Művészetéért Alapítvány E-Galériájában. 
    

Kecskemétre érkezett a Hangszert a kézbe zeneoktatási roadshow

 Hetedik állomására, Kecskemétre érkezett a Cseh Tamás Program támogatásával megvalósuló Hangszert a kézbe című interaktív zeneoktatási roadshow, melynek eddigi helyszínein csaknem 20 ezer fiatal próbált már ki valamilyen hangszert. 

Fotókiállítások és irodalmi emlékezés a bonyhádi Kép-Tár-Házban

 Több tematikus, mások mellett a színeket, árnyalatokat bemutató fotókiállítással várja a közönséget nyáron a Bonyhádi Kép-Tár-Ház, Móser Zoltán fotóművész magángalériája, amely egy Mészöly Miklósra és Baka Istvánra emlékező műsornak is otthont ad.

Nemzetközi fotópályázat a Dunáról

A Duna egy napja címmel hirdet amatőr és profi fotósok számára nemzetközi pályázatot a Capa Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Szörényi Levente és a Vujicsics együttes is ott lesz a Kaláka Fesztiválon

Szörényi Levente, a Vujicsics együttes, Ferenczi György és a Rackajam, Csík János az Esszencia zenekarával és az egri Kerekes Band is fellép többek között a június 29. és július 2. között zajló 38. Kaláka Fesztiválon - közölte Gryllus Dániel kedden sajtótájékoztatón Egerben.

Német fesztiváldíjat kapott Till Atilla Tiszta szívvel című filmje

Újabb díjat kapott a Tiszta szívvel című magyar film, Till Atilla rendezése ezúttal a Berlinben rendezett SEEFF (South East Europe Film Festival) filmfesztivál fődíját nyerte el.

Margaret Atwood kanadai író kapja idén a Franz Kafka-díjat

Margaret Atwood kanadai író kapja idén a Franz Kafka-díjat – jelentette be a prágai Franz Kafka Társaság. A díjat hagyományosan október végén az óvárosi városháza dísztermében adják át.

Ortodox pünkösdi koncert a Szent István-bazilikában

 Három földrész, Európa, Ázsia és Afrika szakrális zenei hagyományait bemutató koncertet ad az ortodox pünkösd alkalmából a Szent Efrém Férfikar Palya Beával és Szokolay Dongó Balázzsal közösen június 11-én a Szent István Bazilikában.

A Szabó Magda-centenáriumhoz kapcsolódva kulturális programokat rendeznek Rómában

Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából kedden és szerdán Dialógus a női identitásról címmel rendez a Római Magyar Akadémia kétnapos programsorozatot a Falconieri-palotában.

Hollóasszony címmel ősbemutatót tartanak a Várkert Bazárban

 A Hollóasszony című egyfelvonásos dráma ősbemutatójával, interaktív felolvasószínházi előadással folytatódik kedden a Várkert irodalom sorozat a Várkert Bazárban. Az író, narrátor szerepében maga a szerző, Ugron Zsolna látható.

Böszörményi Zoltán kötetének bécsi bemutatója

Ma este 19 órakor mutatják be Bécsben, az Orlando könyvesboltban (Liechtestein Strasse 17.) Böszörményi Zoltán In dem Furchen des Lichts (Regál) című regényét. A menekülésről és félelemről szóló művet Hans Henning Paetzke ültette át német nyelvre, s tavaly a Meitterdeutscher Verlag gondozásában jelent meg. Az esten a szerző és fordító beszélget, illetve olvas fel a regényből.

Kép, jelenlét, kenózis a kortárs francia költészetben – Sepsi Enikő könyvbemutatója

A Károli Gáspár Egyetem könyvsorozatának új kötetét mutatják be a budapesti Kossuth Klubban.

A Hungarovox Kiadó estje a Magyar Írószövetségben

Gyóni Géza, Erdélyi József, Téglás János köteteit mutatja be a Hungarovox Kiadó a Magyar Írószövetségben.

Libri Trend: Fókuszban a novellák

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? A Libri Trendben minden érdekességet körüljárnak, ami a könyves világban történik.

Közelképek írókról: a Magyar Művészeti Akadémia kismonográfia-sorozata

A Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatának újabb öt kötetét mutatja be a Pesti Vigadóban.

Tavasz Pesten és Budán - Saly Noémi mesél

 
 
Tavasz Pesten és Budán
Saly Noémi estje 2017. május 30-án 17 órától a Márai Sándor Könyvtárban.

Tunyogi Lászlóval Darvasi László beszélget a szerző új könyvének bemutatóján

Új Angyalok – Bardo címmel jelenik meg Tunyogi László új kötete, amelyet az Örkény Könyvesboltban mutatnak be.

Konferencia Robert Wilson színházáról

Robert Wilson színháza és annak hatása a kortárs színházművészetre címmel egynapos konferenciát rendez a PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

Különdíj a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon

Olma Frigyes Gemenc – Az árterek világa című dokumentumfilmje nyerte a közmédia M5 kulturális csatornája különdíját a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon szombaton.

Erdélyi Zsuzsanna népi vallásos gyűjteménye

Állandó kiállítás nyílt Erdélyi Zsuzsanna népi vallásos gyűjteményéből Esztergomban.

Gogol Békéscsabán

Köllő Miklós rendezésében mutatja be Gogol Egy őrült naplóját a Békéscsabai Jókai Színház; a Katkó Ferenc főszereplésével színre kerülő monodráma június 2-i bemutatójával zárul a színház 2016/2017-es évada.

Dilettánsok, dilettánsok!

Egy este a magyar irodalom legrosszabb verseinek és méltán elfeledett klasszikusainak társaságában.

Megnyitották a 34. salgótarjáni tavaszi tárlatot

Megnyílt a 34. salgótarjáni tavaszi tárlat, a hazai képzőművészeti alkotások seregszemléje szombaton.

Savuot - A Bálint Ház Éjszakája

A budapesti Bálint Ház éjszakai előadássorozatának idei témája a nő és a férfi.

Megcsodálhatók Erdély legismertebb épületeinek makettjei

Erdély legismertebb épületeinek makettjeiből nyílt szabadtéri kiállítás pénteken a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban.

Anyák és apák

A Család és művészet sorozat májusi és júniusi Képmás-estje igazi anyák napi és apák napi program a témákat pedig most is a művészet inspirálja: egy színházi előadás és kortárs versek.

SZEMTŐL SZ(L)EMBEN

A slam kedvelőit várja május 30-án a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, ahol Mészáros Péter és Simon Márton lesznek a vendégek.

Szezonzáró a Gödör Klubban, amely marad a helyén

Szezonzáró koncertet rendeznek május 30-án kedden a fővárosi Gödör Klubban mások mellett David Yengibarjan, Dresch Mihály, Gryllus Vilmos, valamint Víg Mihály és vendégei részvételével. A hely a korábbi hírekkel ellentétben marad a VI. kerületi Király utcában.

Hollóasszony: interaktív felolvasószínház a Várkert Bazárban

Interaktív felolvasószínház keretében május 30-án mutatják be Ugron Zsolna Hollóasszony című kisregényének színpadi változatát a Várkert Bazárban.

Miniatűr alkotásokból nyílik kiállítás Székesfehérváron

Miniatűr festmények, grafikák, tusrajzok, pasztellek, fotók, reliefek, textilek és kerámiák is láthatók lesznek azon a tárlaton, amely pénteken nyílik meg Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.

Péreli Zsuzsa alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

A kortárs magyar kárpitművészet megújítójának tartott Péreli Zsuzsa alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás vasárnap a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban.

Rendhagyó ásatáslátogatás

Szarmata közösségek szerveződése az Alföldön a Munkácsy Mihály Múzeumban.

Az utazás remek dolog – Helikon-est.

Június 1-jén 19 órakor a budapesti Kelet Kávézó és Galériában.