Ugrás a tartalomra

Október 4-én indul a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis-bérlete

A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán emlékének szentelt bérletüket október 4-én nyitják meg az Olasz Kultúrintézetben.

Októberben mutatkozik be a román filmgyártás legjava az Urániában

Hat játék- és egy dokumentumfilmmel, valamint egy rövidfilmblokkal várja az érdeklődőket október 10. és 15. között a 12. Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

„FÁBRI 100” emléknap

A Magyar Művészeti Akadémia a Kossuth-díjas filmrendező, az MMA posztumusz tiszteleti tagja születésének 100. évfordulóját ünnepli.

Baljós óra Márquez módra

Új Gabriel García Márquez-kötet jelenik meg a Magvető Kiadónál. A kolumbiai polgárháború után néhány évvel a kis falu látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok.

Filmklub a Magyar Írószövetségben

Megfilmesített Kundera-mű kerül sorra az Írószövetség filmes sorozatában, Csejk Miklós vezetésével.

Filmklub a Magyar Írószövetségben

Megfilmesített Kundera-mű kerül sorra az Írószövetség filmes sorozatában, Csejk Miklós vezetésével.

Szent Mihály-napi műsorfolyam a közmédiában

Különleges, játékos műsorokkal és érdekes vendégekkel találkozhatnak a nézők ma a közmédia Szent Mihály-napi tematikus műsorfolyamában.

Katolikus kulturális heteket rendeznek októberben

Katolikus kulturális hetek lesznek októberben, az évente megrendezett országos programsorozat központi témája idén Szent László.

Szabó Magda 100 - Debrecenben

Debrecenben a következő két hétben minden Szabó Magdáról szól: a város színházi fesztivállal, szoboravatással, emlékház átadásával emlékezik nagy szülöttjére közelgő századik születésnapja alkalmából.

Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot Ferencvárosban

Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot a Ferencvárosi Mesenap keretében szombaton; a Négyszögletű Kerekerdő Mesélője című, a IX. kerületi Kerekerdő parkban elhelyezett szoborral az író munkássága előtt tisztelegnek.

Papírszínház-formában jelent meg Franck Pavloff Barna hajnal című műve

A Csimota Kiadó 2017. október 16-án, hétfőn 18 órától tartja a Barna hajnal című kötet bemutatóját, melyet a Könyvmecénás program támogatása tett lehetővé.

Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2017-átadó

Az ösztöndíj odaítéléséről öttagú szakmai kuratórium döntött: a nyertest október 2-án jelentik be, és jelenléte esetén adják át számára az elismerést.

Heltai Jenő Négy fal között című kötetének bemutatójára

Heltai Jenő 1944. március 19. és 1945. márciusa között írt naplójáról Bálint András színművésszel és Ungváry Krisztián történésszel Szegő János beszélget.

Janus Pannonius-szobrot avatnak Padovában

A Padovai Egyetem és a Magyar Pen Club 2017. október 10-én 17 órakor ünnepélyesen felavatja Janus Pannonius szobrát a Maldura-palota kertjében.
A szobor Olah Arre Eva művésznő alkotása.
Az ünnepség a Calfura2 teremben folytatódik, mely után magyar borok kóstolójára kerül sor. Az est folyamán koncertre is sor kerül.

Részegh Botond kiállítása

A Várfok Project Room következő kiállítása Részegh Botond (1977, Csíkszereda/RO) erdélyi származású grafikusművész és festő két különleges papírmunka sorozatából mutat be egy válogatást.

Asztali beszélgetések… – Esterházy Péter



Petőfi Irodalmi Múzeum /Budapest, V. Károlyi u. 16/ + élő internetes közvetítés2017. október 26. (csütörtök) 18:00
Az Asztali beszélgetések sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve szeretettel várja következő disputájára az érdeklődőket:

Rómában megemlékezést tartanak Szőnyi Zsuzsáról

2017. október 2-án, hétfőn a Római Magyar Nagykövetség és a Római Magyar Akadémia közös megemlékezést tart Szőnyi Zsuzsáról.
Délelött 11.30 órakor, Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás volt római lakhelyén, az aventinusi Via Anna Faustina, 19. házszámnál emléktábla kerül elhelyezésre. A rendezvényen felszólal Dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója valamint Luca Bergamo, Róma polgármester-helyettese.

12. Román Filmhét a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében

2017. október 10–15. között a Budapesti Román Kulturális Intézet immár 12. alkalommal szervezi az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Román Filmhetet, amelyen a fővárosi filmkedvelők megismerhetik a román filmgyártás legfrissebb alkotásait. A 2006-ban indult Filmhét a Budapesti RKI leghosszabb múltra visszatekintő rendszeres rendezvénysorozata, amelyet az Uránia Nemzeti Színházzal közösen szervez több mint egy évtizede.

Írók–Filozófusok futballmeccs

Esterházy Péter emlékére
Szervező: SZTE Klebelsberg Könyvtár, Magyar Filozófiai Társaság, SZTE BTK
Helyszín: Topolya, Hattyas sor 10.
Időpont: 2017. október 5. 16.00
Játékvezető: Sándor Ákos, Klebelsberg Könyvtár

Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka

Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe – tárlat
 
Különleges kiállítással nyílik a kolozsvári Református Múzeum időszakos kiállítóterme az 500 éves reformáció alkalmából.
 

Elhunyt Tarján Tamás irodalomtörténész, színikritikus

Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg – közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) a honlapján.

Raszputyin küldetése Genovában

Szőcs Géza Raszputyin küldetése (La missione di Rasputin) című drámáját nemrégiben, szeptember 21-én mutatták be Olaszországban, pontosabban Genovában. A Teatro della Tosse által feldolgozott darabot Tomaso Kemeny fordította olasz nyelvre.
 

 
A darab sajtóvisszhangja az alábbi linkeken:

Várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Ismét meghirdették az Esterházy Művészeti Díjat fiatal festőművészeknek

Meghirdették az Esterházy Művészeti Díjat fiatal festőművészeknek, az Esterházy Magánalapítvány által ötödszörre kiírt pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal indulhatnak 45 év alatti magyar képzőművészek.

Színművész hallgatók adják elő a tavalyi év legszebb verseit Budapesten

 Többrészes előadássorozaton adják elő a Szép versek 2016 antológia költeményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész szakos hallgatói a budapesti Magvető Caféban – közölte a könyvkiadó az MTI-vel hétfőn.

Keleti Éva fotóiból nyílik kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Keleti Éva fekete-fehér fotóiból nyílik rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában október 5-én.

Emelik a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat

Hat év után emeli kategóriánként 1 millió svéd koronával (32,6 millió forinttal) a Nobel-díjjal járó pénzjutalom összegét a svéd Nobel Alapítvány.

Leesett a Károly-hídról és meghalt Jan Tríska cseh színész

 Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába, és súlyos sérüléseket szenvedett – közölték hétfőn Prágában.

„Könyves Gesamtkunstwerk”: Magyar Könyvkiadók Napja a szegedi bölcsészkaron

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara A könyv a Gutenberg-galaxis után címmel idén első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók Napját. A 2017. október 4-ei rendezvénynek a Bölcsészkar (Egyetem u. 2.) és a Grand Café (Deák Ferenc u. 18.) ad otthont.

Majdnem 400 év után azonosítottak egy elveszettnek hitt Rubens-portrét

Majdnem 400 év után került elő Glasgow-ban Peter Paul Rubens 17. századi flamand festő elveszettnek hitt portréja - írta a BBC hírportálja.

Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes

Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes - írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.

Leopold Bloom Képzőművészeti Díj | 2017

ÚJ BUDAPEST GALÉRIA
1093 Budapest, Fővám tér 11–12., (Bálna Budapest)
2017. szeptember 23.–november 12.
 
Az idei Leopold Bloom Képzőművészeti Díj döntősei:

Döntött a kormány az MMA és a MANK ösztöndíjrendszerének támogatásáról

A kormány egyetértett és támogatja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK) művészeti ösztöndíjrendszerének megújítását - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.

Emléktáblát avattak Bencsik Sándor gitárosnak Újbudán

Emléktáblát avattak Bencsik Sándornak, a P. Mobil, a P. Box és a Beatrice harminc évvel ezelőtt elhunyt gitárosának pénteken Újbudán. A zenész a Lecke utcai házban két évtizeden át, 1967-től 1987-ig élt és alkotott.

Kettős jubileumát ünnepli a Szegedi Kortárs Balett

Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli a Szegedi Kortárs Balett, amely 25 esztendeje működik ezen a néven – közölte Juronics Tamás művészeti vezető pénteken a Tisza-parti városban.

A kínai–magyar kulturális együttműködésről tárgyalt Balog Zoltán Hangcsouban

Lo Su-kang kínai kulturális miniszterrel folytatott kétoldalú megbeszélést pénteken Kínában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki részt vett a Kína - Közép- és Kelet-Európai Országok Kulturális Miniszteri Fórum ünnepélyes megnyitóján is Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangcsouban.