Ugrás a tartalomra

Szepes Mária élete a Spirit Színházban

Miként válik egy fiatal lány a „mágia” nagyasszonyává és milliók példaképévé, akinek segítségével, tanácsadásával, lelki tisztánlátásával sok ember életének támasza lett? Szepes Mária Emberek és jelmezek című önéletrajzi regényéből először készül színházi előadás.

Lesd az univerzumot - A Szívünk rajta program decemberi ajánlása

D.Tóth Kriszta író, újságíró választotta ki az Első könyvem az univerzumról című mesekönyvet, ami a hónap könyve lett decemberben.

Kulturális együttműködés Széphalmon és Királyhelmecen

A Petőfi Irodalmi Múzeum és Királyhelmec Önkormányzata az Európai Regionális Fejlesztési Alap Interreg Szlovákia–Magyarország Programja jóvoltából a Széphalmon alkotó és nyugvó nagy nyelvújító és irodalomszervező, Kazinczy Ferenc álmát valóra váltva, Széphalom örökségét megelevenítve a régi kulturális életét kívánja fellendíteni.

Átadták a református egyetem új épületét Budapesten

Átadták a Károli Gáspár Református Egyetem új épületét pénteken Budapesten. A VIII. kerületben lévő épületet a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium diákjai használják a jövőben.

Várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra

December 31-ig várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra; a versenyre három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.

Szabadon felhasználható lesz a Robin Hood és a Dr. Dolittle

Január 1-jétől szabadon felhasználhatóvá válnak a Robin Hood történetét is jegyző Evelyn Charles Vivian művei vagy a Dr. Dolittle írója, Hugh Lofting alkotásai is. A magyar szerzők közül például Czóbel Minka és Orczy Emma munkássága válik közkinccsé az újévtől.

Charlie: Hosszú és szép pályám volt

Hosszú és szép pályám volt, ötvenöt éve énekelek és rengeteg nagyon jó zenésszel muzsikálhattam együtt - mondta Charlie pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában. Az előadó 70. születésnapja alkalmából ad koncertet december 29-én a Sportarénában.

Oscar-díj – Közzétették a legjobb idegen nyelvű filmek szűkített listáját, bekerült a Testről és lélekről

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilencesre szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben.

Párkányi Raab Péter életmű-kiállítása Székesfehérváron

Párkányi Raab Péter szobrász- és fotóművész eddigi életművét összefoglaló tárlat nyílik csütörtökön a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában: a HANYATtLÓ-SZÁRNYALÓ című kiállításon a művész szobrait, fotóit és grafikáit láthatja a közönség  március 11-ig.

Felbukkant öt példány Prince híres Black Albumából

Felbukkant öt példány a világ egyik legkeresettebb bakelitlemezéből, Prince híres 1987-es Black Albumából, melynek minden példányát meg kellett semmisíteni a szerző utasítására – írta a Rolling Stone online kiadása.

Benkő Péternek és Pindroch Csabának ítélték a Madách-díjat

Benkő Péter és Pindroch Csaba színművészeknek adományozza a Madách-díjat Nógrád megye önkormányzata; az elismeréseket januárban a hagyományos Madách-ünnepségen adják majd át.

Kultúrák és generációk – Kínai–magyar kiállítás a nemzeti könyvtárban

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei címmel nyílt több mint száz festményt és szobrot felvonultató kiállítás csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
 
Érdeklődők a Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei című kiállítás megnyitóján az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) 2017. december 14-én

A Nemzeti Múzeumba került a Szapáry család hagyatéka

A Szapáry-/Szápáry család hagyatékából származó, felbecsülhetetlen eszmei értékű anyag került a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteményébe az Egyesült Államokban élő Paul és Gladys Szápáry adományaként.

Bödőcs sikere töretlen

A Bookline novemberi sikerlistáján a karácsonyi szezonnak köszönhetően több mint 30 új könyv szerepel. Bödőcs sikerszériája a szeptemberi megjelenés óta töretlen.

Költők karácsonya a Magyar Írószövetségben

A Költői Szakosztály idén is megrendezi hagyományos és közkedvelt óévbúcsúztató eseményét.

Űrlifttel az örökkévalóságba – Arthur C. Clarke-ra emlékeznek az Írószövetségben

Az SF Irodalmi Szakosztály estje a Magyar Írószövetségben: a száz éve született Arthur C. Clarke-ra emlékeznek.

Díjat nyert Balin a Brazilok című magyar film

M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor vígjátéka, a Brazilok nyerte a legjobb külföldi film díját a 15. Royal Bali Nemzetközi Filmfesztiválon, Indonéziában - közölte a Filmalap az MTI-vel hétfőn.

Európa minősített fesztiváljai közé választották a Szegedi Szabadtéri Játékokat és a Thealtert

Az Európai Fesztiválszövetség (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a minősített rendezvények közé választotta a Szegedi Szabadtéri Játékokat és a Thealter fesztivált, az elismeréseket hétfőn adták át a csongrádi megyeszékhelyen.

Pál Dénes karácsonyi koncertre készül

Karácsonyi koncertet ad Pál Dénes december 17-én a budai MOM Kulturális Központban. Az énekes egy vonósnégyessel együtt lép fel.

Könyvtéridő – a MISZJE beszélgetős estje

Tényleg veszélyben a Gutenberg-galaxis? Hogyan alakul át az emberiség és a nyomtatott könyv viszonya napjainkban? A MISZJE idei utolsó rendezvényén ezeket a kérdéseket veszi górcső alá.

Irodalmi évzáró Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval

Izgalmas eseménysorozat indult a közelmúltban a szentendrei-szigeti Pócsmegyer Rendezvényközpontban: a soron következő találkozón Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval beszélget Murányi Sándor Olivér.

Fiatal magyar irodalmárok Bukarestben – Irodalmi szalon Kollár Árpáddal

A Bukaresti Magyar Intézet új sorozatában fiatal magyar irodalmárokat hívnak Bukarestbe a Fiatal Írók Szövetségével együttműködésben.

Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete című kötetének bemutatója

Az Osiris Kiadó a Kossuth Klubban mutatja be Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezsőről szóló kötetét.

Felavatták és felszentelték a vereckei honfoglalási emlékmű új oltárkövét Kárpátalján

Ünnepélyesen felavatták és felszentelték vasárnap a kárpátaljai Vereckén a honfoglalási emlékmű Budapest VII. kerület önkormányzata Fidesz-frakciójának támogatásával készült új oltárkövét, amellyel az ukrán nacionalisták által néhány éve megrongált szakrális gránittömböt pótolták.

Hatalmas tömeg búcsúztatta Párizsban Johnny Hallyday rocksztárt

Több tízezer rajongó búcsúztatta szombaton énekelve, sírva és megtapsolva a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n.

Európai Filmdíjak – Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő, A négyzet a legjobb európai film 2017-ben

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben, a legjobb filmnek járó elismerést pedig A négyzet című alkotás nyerte el.

Anne Carson: Vörös önéletrajza

Megjelent az egyik legnagyobb hatású angol nyelvű kortárs költő, Anne Carson laza szerkezetű verses regénye, a Vörös önéletrajza. A költő legismertebb műve sok szállal kötődik a görög mitológiához.

Zaklatási ügyek – Viselkedési kódexet fogadott el az amerikai filmakadémia

Viselkedési kódexet fogadott el 8427 tagja számára az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia kormányzói testülete.

Párizsi menettel búcsúztatják, majd Saint-Barthélemy szigetén temetik el Johnny Hallyday francia rocksztárt

Tízereket várnak szombaton a párizsi Champs-Elysées-re, ahol hatalmas méretű menettel búcsúztatják a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt.

240 éves üzenetet találtak egy spanyol Krisztus-szobor belsejében

Restaurálás közben 240 éves üzenetre bukkantak egy Krisztus szobor belsejében Spanyolországban.

Befejeződött a Budavári Madonna-szobor restaurálása

Befejeződött annak a Budavári Madonna-szobornak a restaurálása, amelyet vélhetőleg a 15. század elején készített egy eddig ismeretlen mester.
    
A restaurált, 600 éves budavári Madonna-szobor a Mátyás templomban 2017. december 8-án, a sajtóbemutató napján
MTI-fotó: Mónus Márton

Elhunyt Albert Gábor író

Életének 88. évében pénteken elhunyt Albert Gábor Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA az MTI-vel.

Már jelentkezhetnek a zenészek a jövő tavaszi Szeged Rocksra

Már jelentkezhetnek a dobosok, basszusgitárosok, gitárosok, énekesek a jövő tavaszi Szeged Rocksra, melyen több száz vagy akár ezer muzsikus ad elő négy dalt - tájékoztatták Gajda Ferenc főszervező az MTI-t.

A kör négyszögesítése

E-pub formátumban is olvasható Mandics György legújabb kötete, A kör négyszögesítése.

Cziffra Fesztivál – Zenei vetélkedőt hirdetnek diákoknak

Zenei és műveléstörténeti vetélkedőt hirdet 14-18 éves budapesti diákoknak a Cziffra György Fesztivál a MOM Kulturális Központ, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az ELTE BTK Zenei Tanszéke közreműködésével.

Füst Milán gyűjteményének kiemelkedő darabjai a Kieselbach Galéria 2017-es téli aukcióján

A leghíresebb magyar írógyűjteménynek, Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet kollekciójának kiemelkedő darabjai, köztük a magyar modernizmus ikonikus képei, így Berény Róbert és Tihanyi Lajos munkái is szerepelnek a Kieselbach Galéria 2017-es téli aukcióján december 18-án Budapesten.