Ugrás a tartalomra

Elhunyt Gellér B. István Munkácsy Mihály-díjas képzőművész

Életének 72. évében elhunyt Gellér B. István Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn.

Goda Krisztina és Hajdú Eszter új alkotásának támogatásáról döntött a Filmalap

A Teljesen idegenek című nagy sikerű olasz vígjáték remake változata lesz Goda Krisztina (Csak szex más és semmi; Szabadság, Szerelem; Veszettek) ötödik mozifilmje, a BÚÉK címmel készülő alkotást 350 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A szervezet szintén döntött Hajdú Eszter legújabb dokumentumfilmjének 22 millió forintos támogatásáról is.

Elhunyt Bojtár Endre Széchenyi-díjas irodalomtörténész

Életének 78. évében elhunyt Bojtár Endre Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, műfordító és kritikus - közölte Facebook oldalán a Magvető Kiadó.

A Selyemút tükrében – Kínai–magyar fotókiállítás a belvárosban

Kínai és magyar fotóművészek Kanszu és Senhszi tartományokban készített felvételeiből nyílt kiállítás A Selyemút tükrében – Második utazás címmel hétfőn a budapesti Kolta Galériában.

Elhunyt Melis László zeneszerző

Életének 65. évében hétfőn elhunyt Melis László Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, zeneszerző - tudatta a család hétfőn az MTI-vel.

Filmhét - Közzétették a Magyar Filmdíj jelöltjeit

A Magyar Filmakadémia Egyesület vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy mely filmeket és mely alkotókat jelölik a Magyar Filmdíjra. Az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyezek a legjobb játékfilmnek járó díjért.

Kiválósági díjat kapott a Székelyföldi Legendárium legújabb rajzfilmje

Kiválósági díjat kapott a Székelyföldi Legendárium legújabb rajzfilmje egy kaliforniai online filmfesztiválon, a székelyudvarhelyi csapat Kelet-Európából és animációs kategóriában is egyedüliként került a díjazottak közé.

Kezdőmondat Petőcz Andrással

Petőcz Andrással regénytrilógiájáról (Idegenek, Másnap, Aysa) Dérczy Péter és Kálmán C. György beszélget. Közreműködik: Havas Judit.

Élőkép Színház: Tara teknője

Tara teknője: az Élőkép Színház bemutatója a Bethlen Téri Színházban egy "morfomán Tara-szertartás a buddhista Szabadító Istennő 21 megnyilvánulásához".

Lövétei Lázár László és Marin Georgiev kapja a Balassi Bálint-emlékkardot

Lövétei Lázár László székelyföldi magyar költő, esszéista és Marin Georgiev bolgár műfordító veheti át a huszonkettedik alkalommal odaítélt Balassi Bálint-emlékkardot szerdán a fővárosi Gellért Szállóban.

Kortárs román képzőművészeti alkotások az Új Budapest Galéria kiállításán

Kortárs román képzőművészeti alkotásokból Double Heads Matches (Kétfejű gyufa) címmel nyílik kiállítás február 16-án az Új Budapest Galériában.

Kósa András: Orbán Viktor, a káosz embere című könyvének bemutatója

Kósa András: Orbán Viktor, a káosz embere című könyvének bemutatóját rendezik az Örkény Könyvesboltban, Böcskei Balázs és Pogátsa Zoltán közreműködésével.

Molnár Ferenc-darab Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben

Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben Molnár Ferenc Delila című művét mutatja be a Centrál Színház március 9-én.

Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus indítja a Párbeszéd koncertek sorozatot

Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus fellépésével indulnak február 10-én a Párbeszéd koncertek a Bethlen Téri Színházban.

A Magyar Széppróza Napja: ünnepi gála a PIM-ben

A Magyar Írószövetség sokszínű gálaműsorral ünnepli a Magyar Széppróza Napját február 18-án.

Ad notam Jókai: a FISZ kétnapos programsorozata

Hol élt Jókai, hogyan írta a tárcaregényeit? És hogyan írnak a fiatal kortárs prózisták? Ezen kérdések köré épül az idén 20 éves jubileumát ünneplő Fiatal Írók Szövetségének Ad notam Jókai programsorozata a Lumen Kávézóban.

Lear királyt alakítja Ian McKellen Londonban

Száz előadáson fogja Shakespeare Lear király című tragédiájának címszerepét játszani Ian McKellen a londoni Duke of York Színházban júliustól.

Heinrich Böll-kamara-kiállítás a PIM-ben

Német író magyar tüzértiszti köpenyben: Heinrich Böll-kamara-kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Valentin-napi program: Tudj meg többet a művészetekről!

A Kortárs folyóirat Szavakon túl című beszélgetéssorozata Valentin-napon is várja az érdeklődőket.

Frida Kahlo, Francis Bacon és Korniss Dezső a Nemzeti Galériában

Többek között Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításaival várja a látogatókat idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig októberben nyílik meg az átfogó rekonstrukció után.

Elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész

Életének 81. évében elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész - adta hírül Facebook-oldalán a Madách Színház pénteken.

A 85 éves Jelenits István köszöntése

A Napkút folyóirat és kiadója, a Cédrus Művészeti Alapítvány találkozóra invitál mindenkit Jelenits István piarista "otthonába", az egykori ELTE Bölcsészkarra, hogy köszöntsék őt 85. születésnapján.

Tizenkét órás programmal várja az érdeklődőket szombaton a Csángó bál

Tizenkét órás programmal és hajnalig tartó táncházzal várja az érdeklődőket az idei Csángó bál, amelyet február 10-én rendeznek meg a Millenáris parkban.

Keresztben jégeső: Bereményi Géza és Másik János közös estje

Közös estet tart Bereményi Géza és Másik János március 4-én a budai MOM Kulturális Központban.

Washingtonban mutatkozik be a Nemzeti Múzeum keresztényüldözésről szóló kiállítása

A washingtoni magyar nagykövetség épületében látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeum Kereszt-tűzben - Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítása.

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli szombaton a Bárka folyóirat

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli szombaton a Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat a Békéscsabai Jókai Színházban. Az esten bemutatják a legújabb, ünnepi számot, a negyedszázados jubileum alkalmából kiadott antológiát és átadják a 2017-es Bárka-díjakat.

A bukovinai székelyek is bemutatkoznak az idei Csángó bálon

A bukovinai székelyek is bemutatkoznak az idei Csángó bálon, amelyet február 10-én rendeznek meg a Millenáris parkban.

Irodalmi szerelmek II. est: Várkert Irodalom

Február 14-én (a szerelem napján) folytatódik az Irodalmi szerelmek sorozat, melyen a 105 éve született Weöres Sándort és társát, feleségét, a 15 éve elhunyt Károlyi Amyt idézik meg.

Játék és irodalom - KönyvTÁRlat az OSZK-ban

Sirálytoll kalapács címmel tart előadást Lackfi János költő, író műfordító az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának februári estjén.

Irodalmi est - Megalázottság és kitaszítottság a magyar prózában

Irodalmi est a Magyar Széppróza Napja alkalmából a Magyar Írószövetség, a FOKUSZ Egyesület és a Magyar Napló Kiadó szervezésében a Három generáció – A megalázottság és a kitaszítottság a magyar prózában címmel.

Magyarországon mutatja be gyűjteményeit az épületfelújítása miatt bezárni kényszerülő Székely Nemzeti Múzeum

Magyarországon mutatja be gyűjteményeit a Székely Nemzeti Múzeum, mely épülete felújítása idejére kénytelen lesz bezárni sepsiszentgyörgyi kiállításait - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Vargha Mihály, az intézmény igazgatója.

Lemondta két koncertjét Elton John, hogy jelen lehessen Harry herceg esküvőjén

Lemondta két májusi Las Vegas-i koncertjét Sir Elton John, hogy jelen lehessen a brit uralkodó unokája, Harry herceg esküvőjén.

Az Aurora Borealis is versenybe száll a belgrádi filmfesztivál fődíjáért

Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis – Északi fény is versenybe száll a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST fődíjáért. A február 23-án kezdődő rendezvény számos vetítésére már az első értékesítési napon elkeltek a jegyek.

Temesi Ferenc-regényt fordítottak a Párizsi Magyar Intézet versenyén

Temesi Ferenc Por című regényének részleteit ültették át franciára a Balassi Intézet – Párizsi Magyar Intézet (PMI) idei fordítóversenyének résztvevői – közölte az intézmény az MTI-vel.

Berény Róbert, Szántó György és Ziffer Sándor remekműveivel gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria

A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján - élve elővásárlási jogával - három páratlan értékű alkotás, Berény Róbert, Szántó György és Ziffer Sándor munkájának megvásárlásával gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét - közölte az intézmény.

Gálffi László kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Gálffi László kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A Páger Antal-színészdíj idei kitüntetettje, Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulata örökös tagja az elismerés átadásán a makói Hagymaházban