Ugrás a tartalomra

Megjelent a Magyar Napló júliusi száma

A Magyar Napló ajánlója júliusi számából:
 „A magyar regény »új útjait« végigpásztázó korabeli tanulmányok egybehangzó állítása, hogy a hatvanas évek »mélyreható fordulatot« hoztak, kiváltképp a művek világképe formálódott át. Ezt jelezték az elnevezések: oknyomozó, problémakereső, vitaregény. Gyökeres változást hirdettek az ötvenes évek felfogásához képest, miszerint az osztályellentétek alapján lehet megrajzolni a korszak társadalmilag jellemző arculatát…”
(Márkus Béla: Cseres Tibor: Hideg napok)

Átadták a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjait

Átadták a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjait: Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Szigligeti Színház egykori igazgatója és Beke Sándor rendező, színházigazgató, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja életműdíjban részesült.

Győrben ad koncertet a holland Cappella Pratensis régizenei énekegyüttes

Először érkezik Magyarországra az 1987-ben alakult holland Cappella Pratensis. A régizenei énekegyüttes július 8-án a győri Szent Ignác Bencés Templomban ad koncertet, amelynek témája Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe – tájékoztatta Sárai-Szabó Kelemen templomigazgató az MTI-t.

Elhunyt Peter Brook brit színházi rendező

Kilencvenhét éves korában elhunyt Peter Brook, a XX. század egyik legnagyobb hatású brit színházi rendezője – tudatta vasárnap környezete a francia sajtóval.

„Megőriztem, mert arra kaptam”

Iancu Laura: Az aranyréce
 

Beiratkozási akció az OSZK-ban a Múzeumok Éjszakája napján

2022. június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján az Országos Széchényi Könyvtár már reggel 9 órától beiratkozási kedvezménnyel várja látogatóit.

Aposztróf-est: Márai Ilona Világa

Szentiván éjszakája előtt kevéssel, június 21-én zárja a Várkert irodalom idei szezonját, egy rég várt témával. Ezen az estén Matzner Loláról, Márai Sándor feleségének életét mutatjuk be és arról beszélgetünk milyen volt a kapcsolata a híres íróval, akit haláláig szeretett.

Többet magunkról: A Grecsó fivérek estje

Júniusban ismét jelentkezik a Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukciója, a Grecsó fivérek előadásában Többet magunkról címmel.

Ismét ajándékkoncertet rendeznek a szegedi Dóm téren

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik hagyományos programjaként július 13-án ajándékkoncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren.

Murányi Sándor Olivér Folyamtánc című kötetét mutatják be a szentendrei Korona Étteremben

Murányi Sándor Olivér író Folyamtánc címmel megjelent kötetének bemutatójára kerül sor június 20-án, hétfőn 19 órától a szentendrei Korona Étteremben.

Kortárs művészet és tradíció találkozása Haydn elveszett koponyája körül

Június 18-án nyílik a Tihanyi Bencés Apátság és az Esterházy Magyarország Alapítvány közös kiállítása EREKLYE, HAYDNKOPF címmel.

Tibor Fischer dedikál a 93. Ünnepi Könyvhéten

A magyar származású angol író, Tibor Fischer legújabb regényét dedikálja az Ünnepi Könyvhéten.

Hétfőn látható a nemzetközi eucharisztikus kongresszusról készült dokumentumfilm a Duna Televízióban

Klasszikus és rendhagyó módon idézi fel a tavaly Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és Ferenc pápa látogatásának legfőbb üzeneteit Siklósi Beatrix "Ahol az Ég összeér a Földdel "című új dokumentumfilmje, amely először hétfőn este 18.55-kor lesz látható a Duna csatornán.

Megjelent Mán-Várhegyi Réka új prózakötete

A Vázlat valami máshoz című kötetről beszélget Mán-Várhegyi Réka és Turi Tímea június 7-én 17 órakor a Magvető Caféban.

Murányi Sándor Olivér Folyamtánc címmel megjelent kötetének bemutatóját rendezik Budapesten

Murányi Sándor Olivér író fenti címmel megjelent kötetének ősbemutatójára kerül sor június 11-én, szombaton 19 órától a budapesti Nyitott Műhelyben.

Tóth Réka Ágnes Ultraibolya című kötetét mutatják be a Kis Présházban

Tóth Réka Ágnes verseskötete nem egyszerű utazást ígér, de olyat, amelynek macskakövein megéri végighaladni.

Hajózzon együtt a magyar irodalommal! – Könyvheti hajóút

A Magyar Napló könyvheti hajóútja június 10-én.

Kárpátaljai művésztelepek újulnak meg az MMA akadémikusainak felajánlásából

A Magyar Művészeti Akadémia az ukrajnai és kárpátaljai magyar művészek és művészeti területen alkotó és dolgozó emberek számára segítségnyújtási akciót szervezett a Magyar a Magyarért Alapítvány közreműködésével.

Megnyílt Az űr- alternatív kozmoszok című tárlat

Megnyílt AZ ŰR - alternatív kozmoszok című tárlat a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában, amely több, mint 1200 négyzetméteren 65 művész mintegy 250 műalkotásán keresztül mutatja be az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát.

Káli Istvánt és György Alidát díjazta a Romániai Írók Szövetsége

Kiosztották a Romániai Írók Szövetségének 2021-es díjait. Ugyanott a magyar nyelvű irodalom kategóriájának elismeréseit is átadták. Utóbbi kategóriában a Prae Kiadó szerzőjének, Káli Istvánnak, és a Prae Köre munkatársának, György Alidának.

Elhunyt Moldova György

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író.

Szőcs Petra A gonosz falu legszebb lakói című könyvének bemutatóját rendezik a Magvető Caféban

Szőcs Petrával Szegő János beszélget A gonosz falu legszebb lakói című kötetéről a Magvető Caféban.

Megjelent A Nemzet Múzeuma című magazin

A Magyar Nemzeti Múzeum elindította „A Nemzet Múzeuma" című negyedéves magazinját.

Haumann Péterre emlékezik a közmédia

Rendhagyó műsorváltozással emlékeznek a szombaton elhunyt Haumann Péterre a közmédia csatornái.

Megjelent Vámos Miklós A csillagok világa című kötete

Az Athenaeum Kiadó gondozásában 2022. június 2-án, csütörtökön kerül a könyvesboltokba Vámos Miklós A csillagok világa című régi-új regényének felújított kiadása.

Kihirdették a junior és senior mintafordítói pályázat nyerteseit

A Petőfi Kulturális Ügynökség immáron ötödik alkalommal hirdette meg a magyar irodalom pályakezdő fordítói, és a szakma már gyakorlott művelői számára mintafordítási pályázatát. A közel húsz-húsz beérkezett pályázat közül a szakmai zsűri választotta ki és díjazta a legkiemelkedőbb munkákat.

Az MMA Kiadó újdonságai az Ünnepi Könyvhétre

Az MMA Kiadó ünnepi könyvheti újdonságait mutatja be az MMA székházában.

Liszkay Zoltán János és a szamárfülű király című kötetét mutatják be az OIK-ban

A Napkút Kiadó Liszkay Zoltán János és a szamárfülű király című kötetét mutatják be az OIK-ban a szerző és Erdélyi György közreműködésével.

Egy időben két határon túli helyszínen képviselteti magát a Petőfi Kulturális Ügynökség

Május 26. és 29. között a Petőfi Kulturális Ügynökség a Sepsiszentgyörgyön idén debütáló SepsiBookra, és a Varsói Könyvvásárra is elviszi a kortárs magyar irodalmat.

B. Szabó Péter könyvét mutatják be az OIK-ban

B. Szabó Péter svájci magyar író, közéleti vezető könyvéről beszélget a szerzővel az OIK-ban Mandics György és Csisztay Gizella.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata élőfolyóirat-estje az MMA székházában

Meghívó
a Magyar Művészeti Akadémia
Irodalmi Tagozata
élőfolyóirat-estjére
(VIII. évfolyam, 2. szám)
VERES PÉTER MA
IDŐPONT:
2022. május 23. hétfő, 17 óra
HELYSZÍN:
a Magyar Művészeti Akadémia irodaháza
(1062 Budapest, Andrássy u. 101.)

Átadták Az év múzeuma idei díjait

Átadták Az év múzeuma idei díjait szombaton a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett Múzeumok Majálisán a Múzeumkertben.

Megjelent Nádas Péter új regénye

Megjelent Nádas Péter új regénye, a Rémtörténetek; a Világló részletek svéd kiadásáért pedig októberben veheti át az író a Berman Irodalmi Díjat.

Pilinszky János-emlékműsor a Hálóban

Pilinszky János születésének 100. évfordulója okán tisztelegnek a költő előtt Miskolci István, Nagy Károly és Sárosi Attila.

„Viszonylagos öröklét” #5 - Nemes Nagy Ágnes 100

2022-ben Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulójának tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár szervezésében és a a MOMkult partnerségében centenáriumi eseménysorozatot indított.

Pest-budai ikonok #4 // „Ismerni kell tehát a nemzetnek előbb önmagát”

A Pest-budai ikonok című várostörténeti programsorozat májusi eseményének a fókuszában a kor nemzetiségi politikája és a nemzetiségek helyzete áll.