Ugrás a tartalomra

Végső búcsút vettek Bajor Imre színművésztől

Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Bajor Imre színművészt pénteken, a Farkasréti temetőben.

    Ő volt az, aki ha vicces akart lenni és poént mondott, volt egy pici szomorúság is a hangjában, olyan, ami semmivel össze nem keverhető - emlékezett a színészre Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója.
    A rendező felidézte Bajor Imre nagy sikerű színpadi alakításait, köztük a Mágnás Miskát, amelyet Oszvald Marikával több mint kétszázszor játszott, mindig hatalmas közönségsikerrel. Kerényi kiemelte, hogy Bajor Imre az egyik pillanatban hihetetlen alázattal volt kollégái mellett, a másik pillanatban meg "elvitte a show-t".
    "Mindig azt éreztem, hogy lélektől lélekig vagy, amit csinálsz, az neked nagyon fontos, és azzal fogsz meg, hogy vagy, létezel" - tette hozzá.
    Személyes hangú beszédében Hernádi Judit színésznő közös szerepeik között felelevenítette a Lebegő fénybuborékot, vagy Bajor Imre olyan ismert alakításait, amelyet a Hyppolitban, a Meseautóban, az Egy szoknya, egy nadrágban, vagy a Mágnás Miskában nyújtott. Emellett megemlékezett több éves barátságukról, humoráról, jószívűségéről, emberi érdemeiről és a közönség szeretetéről.     Felidézte szállóigévé vállt mondatait, a "Csóközön"-t vagy az "Én, a Gyula meg az Ottó"-t és azt, hogy milyen nagy adomány, ha valaki képes megnevettetni másokat.
    "Amikor betegeskedtél, sokan úgy gondoltuk, hogy talán ez is egy szerep, és majd amikor összemegy a függöny, kiállsz elé és meghajolsz. Hát összement a függöny, és te nem hajoltál meg, hanem köszönés nélkül elhagytad a színpadot. Nincs ez rendben, Imi" - mondta.
    "Azt mondtad, ragaszkodsz hozzá, hogy a temetéseden szép idő legyen és telt ház. Imre, szép idő van és telt ház!" - idézte fel néhány héttel ezelőtti beszélgetésüket Gáti Oszkár színművész, majd egy Mika Waltari-idézettel búcsúzott.
    Bajor Imrét sok százan kísérték utolsó útjára. Pályatársai és barátai között volt mások mellett Farkasházy Tivadar, Havas Henrik, Gálvölgyi János, Balázs Péter, Jáksó László, Oszvald Marika, Szacsvay László, Nemcsák Károly, Vágó István, Benedek Miklós, Kern András, Koós János, Csonka András, Oroszlán Szonja, Juszt László és Szilágyi János, a Száz Folk Celsius tagjai, valamint olyan ismert humoristák, mint Sas József, Bagi Iván, Nacsa Olivér, Bödőcs Tibor, és Selmeczi Tibor. A búcsúzók között volt Medgyessy Péter volt kormányfő, Kuncze Gábor, Horváth Csaba és Schmuck Andor politikus is.
    Bajor Imre művészetét számos díjjal ismerték el, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, a Karinthy-gyűrűvel, és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével.
    A színész egészsége 2011 elején rendült meg, akkor kórházba került, egy hónapig pihent, aztán visszatért a Heti hetesbe és a színpadra is. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején kiderült, hogy agydaganata van. Kínába is elutazott kezelésre, de végül nem tudták meggyógyítani.
    Bajor Imre augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el.

 

 (MTI)