Ugrás a tartalomra

SZEMTŐL SZ(L)EMBEN

SZEMTŐL SZ(L)EMBEN

 

A fenti címmel várja a slam kedvelőit a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár május 30-án, kedden 17 órára, a székelyudvarhelyi G. Café pedig június 1-én, csütörtökön 20 órára.

MÉSZÁROS PÉTER 1993-ban született Szegeden, Péter-napon.

„Tízéves koromig szentül meg voltam róla győződve, hogy azért áll a naptárban ez az öt betű, mert engem így hívnak. Ez a fajta öntudat és erő határozta meg az életem, meg a másodikos farsangi tojásegyensúlyozó-verseny győzelmem. Aztán elkezdtem Pesten pszichológiát tanulni és rájöttem, hogy az ember nincs is annyira elrontva, mint hinné. Van egy gyerekem, a Slam Poetry Szeged, próbálom nevelgetni, de csak a hátamra büfizik és irtó gyönyörűen mosolyog” – vallja magáról a költő és országos döntős slammer.

SIMON MÁRTON 1984-ben született Kalocsán. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett. Kamaszkora óta ír, első önálló verseskötete a 2010-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg Dalok a magasföldszintről címmel a L'Harmattan Kiadónál. Második könyve a Libri Kiadó/Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg 2013-ban Polaroidok címmel. A kettő közötti időszakban került szorosabb kapcsolatba a magyar slam poetry-mozgalommal – sok fellépés, versenyhelyezés és két-három versenygyőzelem után, 2012 októberében az I. Országos Slambajnokság második helyezettje lett. A Slam Poetry Budapest egyesület tagja és különböző eseményeinek rendszeres fellépője. Fordítóként, szerkesztőként, zenei programszervezőként és szövegíróként dolgozik. 2014-ben a Libri Kiadó/Jelenkor Kiadó újra megjelentette első verseskötetét.

A gimnazisták körében is rendkívül népszerű költő-slammerekkel Murányi Sándor Olivér író beszélget. A rendezvény támogatói a G. Kulturális Egyesület, a Gondűző Étterem és Szálloda, a Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal. Mindenkit szeretettel várnak.