Ugrás a tartalomra

Nyári Írásművészeti Műhely

Időpont: 2016. július 2-9.

Helyszín: Neszmélyi Hajó, Művelődési Ház és Iskola

A tábor csak 10 jelentkező felett indul!

JELENTKEZÉSI LAP (KATT IDE)

Keresd és lájkold a tábort a facebookon, kattints ide!

 

Ihletett környezet, vadregényes táj, kalandtúra, lehetőség tutajozásra, fürdésre, úszásra, és ami a lényeg: írás művészi szinten, művészi segítséggel!

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Parnasszus költészeti folyóirat a Magyar Író Akadémiával együttműködésben közös írásművészeti tábort indít minden év júliusában. A műhely célja, hogy a nem professzionális írók, költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdők írástechnikai, verstani, költészet-esztétikai ismereteit bővítsük, a szemináriumi jellegű speciális vers- feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljük, értékeljük. Az így születő művekből az utolsó napi gálaesten a tábor Színész és Előadóművész Műhelyének, valamint Versművészeti Szemináriumának résztvevői felolvasást tartanak.

Műhelyvezető:
Turczi István József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató, a Parnasszus költészeti folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar Írószövetség Költői szakosztályának elnöke, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke.

A műhelytábor ideje alatt sor kerül egy-egy költő, irodalmi szakember meghívására.

Vendégelőadók többek között: Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, Kiss László, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Lutter Imreelőadóművész, a vers.hu és a Versrádió főszerkesztője, Wiegmann Alfrédrendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője. Előadásokat hallhatunk az irodalom és a média viszonyáról, a hangjáték és az irodalom összefüggéseiről, a hangzó vers és próza technikai fortélyairól.

Lesz minden, amire egy leendő költő vagy író vágyik: rendhagyó pódiumi est, közös fellépés, egyéni versfoglalkozások, irodalmi kvíz, verspresszó, költői verseny... Akik szeretnének megismerkedni a legfontosabb verstani, és költészettechnikai fogásokkal, tanulni akarnak a mai költőktől, a versek között, egy igazi közösségben keresik az utat, azok kezdhetnek pakolni. Mert értük van ez a tábor.


Részvételi díjak május 31. előtt jelentkezőknek
:

Alapár: 56 000,-Ft
Tavalyi táborozóknak: 51 000,-Ft
Csoportoknak személyenként: 52 000,-Ft
Versmondó Egyesületi tagoknak, a Magyar Író Akadémia hallgatóinak és a vers.hu Oszd meg a verset rovat regisztrált felhasználóinak: 51 000,-Ft

Részvételi díjak május 31. után jelentkezőknek:
Alapár: 59 000,-Ft
Tavalyi táborozóknak: 54 000,-Ft
Csoportoknak személyenként: 55 000,-Ft
Versmondó Egyesületi tagoknak és a vers.hu Oszd meg a verset rovat regisztrált felhasználóinak: 54,000,-Ft

Az ár tartalmazza a teljes étkezést, a szállást és a szakmai foglalkozások díjait. A részvételi díjat az iskolák, intézmények és gazdasági társaságok is átvállalhatják! A részvételi díj vagy annak egy része üdülési csekkel is fizethető! Üdülési csekk esetén az ár 10% kezelési költséggel nő.

A költségeket cégek, intézmények is átvállalhatják.

Jelentkezni lehet:

e-mailen: verstaborok@gmail.com

faxon: 06(1)322-1843

 

Információ:

Szennik Évi kommunikációs alelnök

06 (20) 512-8004

 

Jelentkezési határidő:
2016. június 20.

 

 

 

Kérjük, a Versművészeti Szeminárium, a Színész- és Előadóművész Felkészítő Műhely és a Parnasszus Írásművészeti Műhely egységes jelentkezési lapja miatt pontosan jelöljék meg a tábor nevét a jelentkezésnél! Jelentkezési lap a www.vers.hu oldalon, a táborok linken tölthető le.

 

Jelentkezési feltételek:

A táborozókat a jelentkezések sorrendjében fogadjuk, a rendelkezésre álló résztvevői keret betöltéséig. A jelentkezéseket akkor tekintjük érvényesnek, amikor a jelentkezési díj a Magyar Versmondók Egyesülete megjelölt bankszámlájára befolyt (legkésőbb  a megjelölt határidőig). A befizetést a helyszínre érkezéskor igazolni kell. Visszafizetést a jelentkezési határidő után nem tudunk vállalni. A befizetett összegeket visszatéríteni nem tudjuk.

 

Számlaszám:

Magyar Versmondók Egyesülete

OTP Bank 11708001-20366591

A közlemény rovatban a jelentkező nevét és a tábor szekcióját kérjük megjelölni!

 

Ízelítő az elmúlt évi verstáborok munkájáról a Versmondóban olvasható (www.versmondo.hu).